Semjén, Hiller
előtt arról beszélt, hogy a miniszterelnöknek nem Orbán
Viktorral és nem az ellenzékkel van vitája, hanem a magyar néppel.
„Ön az, aki nem vállalja a felelősséget, mert ha igen, már nem
ülne abban a székben. (…) December 5-e után ön és magyarul beszélő
kormánya nem ejthetné ki a haza szót” – mondta az ellenzéki
politikus.
Semjén Zsolt kifejtette azt is: a kereszténydemokrácia számára
fontos az egység. A vasárnapi népszavazás eredményéhez hasonló
nemzeti egység pedig belpolitikai kérdésben még sosem volt, és ez a
nemzeti egység a szolidaritás körül összpontosult.
A kereszténydemokrácia szerint a gazdaságban a piacnak kell
érvényesülnie, de az egészségügyben, az oktatásban és a kultúrában a
szolidaritásnak.
„Senkit nem fogunk az út szélén hagyni” – jegyezte meg Semjén
Zsolt.
A KDNP frakcióvezetője arra szólította fel a kormányoldalt, hogy
tanuljon a vasárnapi népszavazásból, és támogassa az ellenzéki
törvényjavaslatot, amely szerint a vizitdíj és kórházi napidíj
eltörlése miatt kieső bevételeket idén a „kormányzati
luxuskiadások” átcsoportosításából, jövőre pedig a játékadóból
fedeznék.
Semjén Zsolt felszólalása után az ülést vezető Szili Katalin
házelnök arra kérte a képviselőket, hogy tartózkodjanak a kirekesztő
megnyilatkozásoktól.
Hiller István szocialista politikus szerint Semjén Zsolt
felszólalása a magyar demokrácia és az európai kereszténydemokrácia
szégyene. Kirekesztő, szégyenteljes és gyalázatos, amikor a
kereszténydemokrata frakcióvezető a Magyar Köztársaság kormányára
azt a kifejezést használja, hogy „magyarul beszélő”, továbbá a
magyar demokrácia tudatos rombolása, hogy a miniszterelnököt nem
hajlandó miniszterelnökként tisztelni.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter ugyanakkor
kifejtette azt is, hogy az állam szerepét át kell tekinteni, és maga
is erősíteni kívánja saját szakterületén az állami feladatvállalást.
Ezen az alapon lehet, kell és érdemes Magyarország jövőjéről
szólni, de az a hangvétel, melyet a kereszténydemokrata
frakcióvezető használt, minden magát demokratának érző emberre nézve
sértő – hangoztatta a kormánypárti politikus, aki bocsánatkérésre
szólította fel Semjén Zsoltot.
BPI+MTI