Hezbollah egyik legfontosabb katonai vezetőjét
Bejrút, 2008. február 13., szerda BreuerPress+MTI/Reuters/AP/AFP
Robbantásos merényletben megölték Damaszkuszban Emád Mugnijét, a
libanoni Hezbollah egyik legfontosabb katonai vezetőjét – jelentette
be a síita szervezet szerdán.
A világ egyik legkeresettebb terroristája egy autóba rejtett
pokolgép robbanásában halt meg kedd este a szíriai fővárosban.
Bejrúti médiaértesülések szerint Mugnije azért tartózkodott
Damaszkuszban, mert a Hamász és a Hezbollah vezetői szerdán
találkoztak volna Manusehr Mottaki iráni külügyminiszterrel a
szíriai fővárosban.
A Szíria és Irán támogatását élvező Hezbollah Izraelt vádolja a
merénylet elkövetésével. „Egy nagyszerű dzsihádista (…) halt
mártírhalált az izraeli cionisták támadásában” – állt a síita
milícia közleményében. A szervezet bejelentette, hogy Mugnije
temetését csütörtökön tartják Bejrútban. A szertartáson beszédet
mond Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah síita párt vezetője. A
temetés idejére ér véget valószínűleg egy másik nagy tömegrendezvény
a libanoni fővárosban, amelyet Rafik Haríri libanoni kormányfő
halálának harmadik évfordulója alkalmából hirdettek meg.
Irán ugyancsak Izraelt vádolta meg a gyilkossággal és elítélte a
„cionista rezsim állami terrorizmusának” megnyilvánulását. „Ez a
lépés a cionista rezsim (Izrael) szervezett állami terrorizmusának
újabb kiváló példája és eredménye” – idézte a teheráni
külügyminisztérium szóvivőjét az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.
A Hamász palesztin szervezet izraeli „bűntettnek” nevezte a
merényletet. Számi Abu Zuhri szóvivő elmondta: „a Hamász elítéli a
merényletet, amely a cionista banditizmus legújabb példája”.
Felszólította az arab és az iszlám világot, hogy lépjenek fel Izrael
ellen, amelynek „bűntettei egyre inkább túlnyúlnak a palesztin
területeken”.
Ehud Olmert izraeli kormányfő hivatala közleményben tagadta,
hogy köze lenne a gyilkossághoz, és hangsúlyozta: „Izrael
visszautasítja a terroristák próbálkozását, hogy belekeverjék a
zsidó államot az ügybe. Az izraeli vezetés éppen most tekinti át a
Hezbollah-vezető halálával kapcsolatos libanoni és szíriai
jelentéseket, és most hall először a médiában megjelent
részletekről”.
Az izraeli rádiók és televíziók megszakították adásukat, hogy
bejelentsék Mugnije halálhírét, s „az elmúlt 30 év legveszélyesebb
közel-keleti terroristájának” nevezték a meggyilkolt
Hezbollah-vezetőt, akinek fejére az Egyesült Államok ötmillió
dolláros vérdíjat tűzött ki.
Washington gyanúja szerint Mugnije részt vett az amerikai TWA
légitársaság egyik repülőgépének eltérítésében 1985-ben, amelynek
során a légi kalózok meggyilkolták a gép egyik utasát, egy amerikai
haditengerészeti könnyűbúvárt. Ezenkívül a Hezbollah feltehetően
Mugnije irányítása alatt ejtett túszul és gyilkolt meg több nyugati
állampolgárt Libanonban a 80-as évek közepén, köztük William
Buckleyt, a CIA libanoni részlegének vezetőjét. Egyes hírek szerint
Mugnije irányította a Hezbollah külföldi műveleteit, és köze
lehetett a 29 halálos áldozatot követelő Buenos Aires-i izraeli
nagykövetség ellen elkövetett 1992-es robbantásos merénylethez,
illetve az ottani zsidó kulturális központ ellen 1994-ben
végrehajtott támadáshoz, amelyben 85-en vesztették életüket.
Mugnije az utóbbi időben Al-Hadzs Radván parancsnok néven vált
ismertté. Egyik legfőbb érdemének azt tartották, hogy 2006 nyarán
hatékony védelmet szervezett a Libanonba behatoló izraeli erők
ellen. Ugyancsak ő felelt a Hamász radikális palesztin mozgalommal
fenntartott titkos kapcsolatokért. Egyes hírek szerint 2006-ban
találkozott Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel Szíriában.
Mugnije testvére, Fuád szintén pokolgépes támadásban vesztette
életét Bejrútban 1994-ben. Az annak idején az izraeli
titkosszolgálat számlájára írt merénylet eredeti célpontja
feltehetően a Hezbollah-vezető volt. Az Interpol által is körözött
Emád Mugnije testvére temetése óta kerülte a nyilvánosságot, évek
óta lehetetlen volt akár csak egy fényképet is készíteni róla.