Budapest, 2008. február 12., kedd BreuerPress+MTI
– A II. világháború áldozataira emlékeztek Budapesten, a XIII. kerületi vizafogói emlékműnél kedden, ahol 1944-45 telén ellenállókat, katonaszökevényeket és üldözötteket gyilkoltak meg a fasiszták.
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) által szervezett megemlékezésen részt vett és koszorúzott Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Mandur László, az Országgyűlés alelnöke és Tóth József XIII. kerületi polgármester.
Szekeres Imre emlékeztetett, hogy 1944 és 1945 telén lesoványodott, védtelen emberek százait ölték a folyóba.
Mint mondta, hiszi, hogy volt közöttük, akinek szembenézett „a nyilas söpredékkel. És ha emberségnek egy parányi szikrája maradt a pisztolyt szorító kivégzőkben, életük végéig kellett emlékezniük ezekre a tekintetekre.”
Figyelmeztetett: ismét vannak, akik bagatellizálni próbálják a világháború áldozatait, a győztesek erőfeszítéseit, és szítják a mások ellen irányuló indulatokat. A politikus azt mondta, reméli, hogy egyszer mindannyian eljutnak ehhez a Duna-parti emlékműhöz, lenéznek a folyóra és meglátják benne sok ember tekintetét. „Mert a történelem szemét befogni nem lehet” – hangsúlyozta.
Szekeres Imre közölte: igazán szomorú és elborzasztó, hogy még létezik az ideológiának csúfolt hamis elképzelés a fasiszta világról.
A fasizmust 1945-ben óriási áldozatok árán legyőzte a szabadság szerető nemzetek szövetsége, azonban úgy látszik, teljesen eltörölni nem tudta, hiszen újra és újra felbukkan. „Végleges megállítása a mi feladatunk. Szeretném remélni, hogy a mi gyerekeinknek, unokáinknak már nem lesz gondja vele” – mondta a politikus.
Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a Vér és Becsület nevű szervezet hősök napi rendezvénye kezd megszokottá válni, pedig azon a náci eszmét hirdetik és „mire feleszmélünk, lehet, hogy késő”. Hangsúlyozta, hogy a mostani koszorúzáson a győztesek nevében vannak jelen, akik szombaton a Hősök terén masíroztak, azok a vesztesek.
A vizafogói emlékműnél koszorút helyezett el az izraeli, az orosz, a szlovák, a horvát, a kubai, a lengyel és a fehérorosz nagykövet, valamint az ukrán, a moldáv nagykövetség, és mások mellett a magyarországi zsidó hitközségek képviselői is.