Az ÓVÁS! tiltakozik

a Herzl Passage ellen


Budapest, 2008. február 11., hétfő BPI/MTI – Ne a tervezett formában valósítsák meg a Dohány utcai zsinagóga melletti telken a Herzl Passage nevű projektet – kérte az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában az ÓVÁS! Egyesület, amely méltatlannak tartja Herzl Tivadar nevéhez és a történelmi környezethez a fejlesztést.

A régi pesti zsidónegyed megőrzéséért küzdő szervezet szerint mindent el kell követni, hogy a terveket az új szabályozáshoz alkalmazkodva, a hely kiemelt jelentőségének megfelelően, az UNESCO-szakértő ajánlásainak betartásával átdolgozzák, s módosítsák a hatályos építési engedélyt. Ehhez az egyesület nyílt pályázat kiírását javasolja.
Azért, hogy a védett negyed jellege és a világörökségi cím megmaradhasson, a kulturális örökségért felelős minisztériumnak, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak (KÖH), a fővárosnak és a kerületi önkormányzatnak el kell érnie, hogy „a Herzl Tivadar nevéhez és a történelmi környezethez méltatlan fejlesztés ne ebben a formában valósuljon meg” – közölte a szervezet, hozzátéve, hogy a tervezett hatalmas épülettömegek sértik és megzavarják a holokauszt áldozatainak emlékére kialakított parkot.
Az egyesület emlékeztetett arra, hogy tavaly novemberben UNESCO-szakértő érkezett Budapestre „a védett negyedben zajló bontások és az ehhez a projekthez hasonló, lakópark jellegű, ide nem illő építkezések kivizsgálására”; jelentése és ajánlásai a közeljövőben várhatók. Az ajánlások be nem tartása a világörökségi cím elvesztésével jár – hangsúlyozta.
Időközben a VII. kerületi önkormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal kötött megállapodás nyomán az érintett területen változtatási tilalmat rendelt el, amíg a készülőben lévő új építési szabályozás életbe nem lép – idézte fel a szervezet.
Közlése szerint a zsinagóga közvetlen közelében három, egymáshoz kapcsolt telken több mint kétszáz luxuslakást hoznának létre. Az egyesület leszögezte, hogy az új szabályok szerint e rendkívül intenzív beépítés már nem valósulhatna meg.
A szervezet kitért arra, hogy Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) volt elnöke és Pedro Valencia spanyol befektető közös cégei 1993-ban szerezték meg az ingatlanokat.
Az összegzés szerint a XIX. század végén épült, Síp utca 8. és 10. szám alatti házakat, amelyek 2005 óta egyedi műemléki védettség alatt álltak, 2007 végén lebontották. A bontási engedélyt a befektető még a műemléki védettség hatályba lépése előtt kapta meg a VII. kerületi önkormányzattól.
A Síp utcai házaknak csak a homlokzati falai és első traktusa maradt meg, alájuk négyszintes mélygarázs, föléjük még három emelet, mögéjük pedig nyolcszintes szárnyak épülnek, a beruházásban érintett harmadik műemléképület