Avraham Dihter

Élesen bírálta


Élesen bírálta az izraeli kormány belbiztonságért felelős minisztere az iráni atomprogramról szóló minapi amerikai titkosszolgálati jelentést.

Avraham Dihter – az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét volt vezetője – szombaton úgy nyilatkozott, a jelentés, amely szerint Teherán 2003-ban felhagyott atomfegyverprogramjával, téves, s akár háborúhoz is vezethet a térségben, és ez esetben – mint fogalmazott – nemcsak Izrael kerülne célkeresztbe.
Az izraeli miniszter hozzáfűzte, a zsidó államnak be kell ismernie, „nem sikerült meggyőzni az amerikai vezetést arról, hogy az iráni atomfegyver jelentette fenyegetés közvetlen és jelentős”, épp ezért „fontos, hogy Izrael tényekkel és titkosszolgálati értesülésekkel próbálja továbbra is próbálja meggyőzni” Washingtont.
A december elején Washingtonban kiszivárgott titkos hírszerzési dokumentumban az áll, hogy Irán nemzetközi diplomáciai nyomásra már 2003 őszén felhagyott atomfegyver-fejlesztési programjával. A jelentés azonban rámutat arra is, hogy Teherán ennek ellenére folytatja az urándúsítást, és amerikai értesülések szerint képes lehet arra, hogy 2010-ig, vagy 2015-ig saját atomfegyvert fejlesszen ki.
BreuerPress-info + mti