Libanon az ENSZ segítségét kéri
A világszervezet csütörtökön nyilvánosságra hozta, hogy Fuád Szinjóra libanoni kormányfő levélben kért technikai támogatást az ENSZ-főtitkártól a szerdai pokolgépes merénylet ügyében indított kormányzati vizsgálathoz. Az ENSZ már nyújtott hasonló segítséget Libanonnak, amikor Rafík Haríri volt miniszterelnök 2005-ös meggyilkolása után bekapcsolódott a nyomozásba. S az ENSZ-szakértők segítik a helyi hatóságokat további 18 pokolgépes merénylet vagy gyilkosság ügyében is. A New York-i bejelentés szerint az ENSZ-főtitkár továbbította a levelet a Biztonsági Tanácshoz, mert annak kell döntenie az ilyen ügyekben.
George Bush amerikai elnök csütörtökön elítélte az előző napi bejrúti pokolgépes merényletet, s egyben figyelmeztette Szíriát: ne avatkozzék be Libanon belügyeibe.
Hadzs tábornok, hadműveleti parancsnok egyike volt azoknak a jelölteknek, akik esélyesek arra, hogy átvegyék a libanoni hadsereg főparancsnoki tisztségét Michel Szuleimán tábornoktól, ha utóbbit megválasztják köztársasági elnöknek.
Bush közleményében leszögezte: minthogy Libanon demokratikus úton és alkotmányának megfelelően készül elnököt választani, a libanoni nép megfélemlítését célzó Szíriának és szövetségeseinek be kell fejezniük a beavatkozást.
BreuerPress + MTI