A német szövetségi főváros a kontinens kulturális és kortárs művészeti életében betöltött szerepe alapján akár állandó használatra is megkaphatná a megtisztelő Európa Kulturális Fővárosa címet. Egyébként 1988-ban az akkor még megosztott Berlin nyugati fele viselhette ezt a címet, csaknem egyidejűleg a város 750. születésnapjával. Akkoriban Európa Kulturális Városa volt a hivatalos megnevezés. A program egyik szervezője volt Jörg Ingo Weber, a jeles európai kulturális szakértő, aki Méhes Márton művészeti igazgató felkérésére a Pécs 2010 projekt kulturális programjának egyik nemzetközi tanácsadója.
Pécs 2010-es törekvései több szálon is kapcsolódnak a pezsgő és nemzetközi kulturális közeget kínáló metropoliszhoz, ahol most zajlott az a német-magyar Bauhaus-workshop, melynek keretében pécsi, budapesti, berlini, weimari, dessaui és hamburgi szakemberek tárgyaltak – többek között – a tervezett pécsi Nagy Kiállítótérben megrendezendő 2010-es tárlatról. A kiállításon első alkalommal helyezhetők el a pécsi származású „bauhäuslerek” a nemzetközi Bauhaus történetének kontextusában. Breuer Marcell, Forbát Alfréd vagy Moholy-Nagy László neve Berlinben is jól ismert, de pécsi vagy magyar kötődésük kevésbé.
A berlini tanácskozás német és magyar résztvevői szerint ilyen jelentős Bauhaus-kiállításra még nem nyílt lehetőség a közép-kelet-európai térségben.
A berlini Collegium Hungaricumban rendezett szűk körű konferencia először teremtett alkalmat arra, hogy a kiállítás létrehozásában megkerülhetetlen német közgyűjtemények vezetői közvetlen és együttes konzultációt folytassanak a projekt kurátoraival. A magyar résztvevők – Fabényi Júlia, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, továbbá a kurátorok, Bajkay Éva és Várkonyi György művészettörténész – ismertetői után a legfontosabb német partnerek – Annemarie Jaeggi, a berlini Bauhaus Archív igazgatója, Michael Siebenbrodt, a weimari Bauhaus Múzeum igazgatója, Kirsten Baumann, a dessaui Bauhaus Stiftung igazgatóhelyettese, Wolfgang Voigt, a berlini Német Építészeti Múzeum igazgatóhelyettese és Hubertus Gassner, a hamburgi Kunsthalle igazgatója – tartottak előadást, és vettek részt az estébe nyúló vitában.
2010 őszén a Bauhaus Archív is bemutatja a kiállítást, amely egy hatalmas, Weimartól a New York-i MOMA-ig ívelő évfordulós Bauhaus-konjunktúrába illeszkedik.
A Bauhaus-projektet a 2007-2009-es felvezető években anyagilag is folyamatosan támogatja a Pécs 2010 program.
„Európa lelke” Pécsett!
Méhes Márton, az EKF művészeti igazgatója a Bauhaus-workshop alkalmával tárgyalt a nagyszabású „Európa lelke” című berlini konferenciasorozat vezetőivel, Volker Hassemerrel és Nele Hertlinggel, aki egyben a Berlini Művészeti Akadémia alelnöke is.
November 10-én Forum Pécs címmel az európai kulturális politika és a civil társadalom viszonyát elemző egynapos konferenciára kerül sor Pécsett, amelybe a pécsi civil kulturális egyesületek munkacsoportját is aktívan bevonják. Ugyanakkor olyan rangos személyiségeket is Pécsre várnak, mint Meglena Kuneva európai fogyasztóvédelmi biztos, Erhard Busek, Konrád György, valamint több Európa Parlamenti képviselő.
A Forum Pécs a Pécs 2010 program, a holland Felix Meritis Alapítvány és a német Berlinerkonferenz Alapítvány közös rendezvénye.
BreuerPress-info