Sikerült eredményeket elérnie

David Admon: Magyarországon nem folyik vizsgálat ellenem


– Izrael posztjáról távozó budapesti nagykövete szerdán határozottan cáfolta, hogy Magyarországon vizsgálat folyna ellene. David Admon erről közvetlenül azelőtt beszélt a sajtó képviselőinek a fővárosban, hogy szeptember közepén elhagyja a nagyköveti posztot.
„Magyarországon semmiféle vizsgálat nem folyik velem kapcsolatban. Hogy Jeruzsálemben, vagy a külügyminisztériumban vannak-e olyan dolgok, amit vizsgálnak, nem tudom. Két hét múlva, amikor megérkezem az izraeli külügyminisztériumba, tájékoztatni fogom őket mindarról, amit én tudok és valószínűleg ők is tájékoztatni fognak engem” – mondta David Admon.
David Admon szeptember 15-én távozik a nagyköveti posztról. A diplomáciai vezető elmondta: az izraeli kormányváltás után az olyan nagykövetek szerződését nem hosszabbították meg, akiket korábban politikai alapon neveztek ki, így neki is távoznia kell. Izrael új magyarországi képviselője Aliza Bin-Nun lesz.
A távozó nagykövet úgy értékelte, hogy sikerült eredményeket elérnie abban a négy kérdésben, amelyet kinevezésekor célul tűzött ki maga elé. Magyarország és Izrael között az elmúlt években erősödtek a diplomáciai és politikai kapcsolatok, élénkebbé a gazdasági és befektetési kötelékek, intenzívebb lett a kulturális együttműködés és szorosabbá vált a kapcsolat Izrael Állam és a magyarországi zsidóság között – tette hozzá.
David Admon rámutatott: Magyarország egyre fontosabb célpontja az izraeli befektetőknek, jelenleg az első tíz legnépszerűbb célország között van. Ez a mutató még javulhat is, a nagykövet szerint akár az első hétbe is bekerülhet Magyarország, ha tovább élénkülnek a mezőgazdasági és high-tech befektetések.
A diplomáciai vezető úgy vélte, a magyarországi zsidó közösség reneszánszát éli napjainkban, a zsidóság kezd visszatérni gyökereihez, egyre többen felvállalják – korábban akár eltitkolt – zsidó származásukat.
A BPI. kérdésre válaszolva David Admon hangsúlyozta: Izrael, habár aggodalommal tekint rá, Magyarország belügyének tekinti a Magyar Gárda megalakulását.
David Admont 2004-ben nevezték ki nagykövetnek Budapestre.
BreuerPress