A SOÁ ÉLETBEN MARADOTTJA NEM
TUDJA KIFIZETNI A VILLANYSZÁMLÁT…
Kétezer ember tüntetett az elmult vasárnap Jeruzsálemben Olmert miniszterelnök ellen, a Holokaust életben maradottai elhanyagolása ellen. A tüntetők kis része az ismert csikos „egyenruhát” viselte, amit a deportáltak a haláltáborokban viseltek.
A miniszterelnök szerint politikai tényezők „uszitják” az életbenmaradottakat, hogy követeljenek a kormánytól nagyobb támogatást.
Izraelben kb. negyedmillió Soá életbenmaradott él (még). Ezeknek kb. a fele nagyon nehéz anyagi helyzetben, olyan kis nyugdijakból élnek, amiből „sem élni sem meghalni nem lehet” – a tüntetés egyik résztvevőjének szavaival élve. Izrael fennállása óta egyik kormány sem foglalkozott ezzel a problémával és most – érdekes módon – a harag Olmert ellen fordul, mert ő volt az aki felvette a kesztyüt és nemrég felajánlotta, hogy a túlélők havi 83 sekel apanázst kapjanak.
Ez a valóban nevetségesen kis összeg, amely felébresztette az alvó tigriseket, váltotta ki a vasárnapi tüntetést, amit ellenzéki tényezők igyekeztek meglovagolni. Most követelik, hogy a kormány minimum havi 1000 sekel támogatást biztositson a túlélőknek – tekintet nélkül arra, ki van rászorulva és ki nem. Ennek sok ellenzője van és már megjelentek a lapokban cikkek, amelyek kétségbe vonják a túlélők erkölcsi jogát több támogatást kapni, mint azok a rászorulók, akik nem voltak deportálva.
Rafi Éjtán, a Nyugdijas Párt vezére, aki a kormányban a nyugdijasokat képviseli – azt javasolta, hogy a támogatást a valóban rászorultaknak adják, akiknek nincs pénzék orvosi kezelésre és gyógyszerekre – de ez nagyon körülményes és időigényes lenne.
Olmert maga tiltakozott a téma vulgarizálása ellen és kikelt azok ellen akik az idős nő „pizsamás képét” a sajtónak megküldték. „Ez a szinvonal nem fogja diktálni a kormány hozzáállását a problémához” – mondotta.
Jelenleg a Kneszet előtt több javaslat van, amelyek nagyobb összegeket igérnek a túlélőknek. „Ezek azt akarják hogy mielőbb kihaljunk – mondta az egyik túlélő a tüntetésen. Egy másik, aki Haifáról jött Jeruzsálembe, elmondta hogy az utiköltséget kénytelen volt kölcsönkérni egy szomszédjától. „Szégyelem hogy felvettem a sárga csillagot, de nem volt más választásom”.
Egy másik tüntető elmondta az őt körülvevő ujságiróknak, hogy nincs pénze a villanyszámlát kifizetni és félő hogy kikapcsolják nála az áramot…
IVÁNYI GÁBOR GYEREKEKET NYARALTAT
BUDAPESTEN – AZ ÁGYUZOTT SDÉROTBÓL
Iványi Gábor, az ismert humanista lelkész, a Wesley János főiskola rektora – további zsidó gyermekcsoportot nyaraltat Budapesten a palesztin terror sujtotta dél-Izraeli Sdérot városából. Ez már a második izraeli gyermekcsoport, miután tavaly, a második libanoni háboru során, a Chizbulla által ágyuzott galili Slomi városából látott Iványi egy népes gyermekcsoportot vendégül.
A 21 iskolásgyermekből és négy kisérőből álló csoport 7 napot fog Budapesten tölteni. Izraeli kisérőik, Schlésinger Hanna, a neves pszichológus és leánya, Andrea, gondoskodnak a „jiddiskeit”ról: a csoport a Hanna orth. Kóser vendéglőben fog étkezni és szombaton a Nagyfuvaros utcai templomban fognak imádkozni; ez három percnyire van – gyalog – szálláshelyüktől, ami a Dankó utcában van.
A vendégeket a reptéren Dr Iványi Gábor és assisztense, Vilkei Timea, és a Főiskola biztonsági emberei várják, valamint Schlesinger Hanna és két pesti pedagógus, Dr Mályiné, Rubé Katalin és Spitzer Livia. A sdéroti gyerekekre gazdag szórakozási program vár, amelyben kirándulások, sétahajózás a Dunán, a zsidó Muzeum látogatása, állatkert, Balaton, Füreden kóser ebéd a zsidó üdülőben, stb, stb. A reggelit és a vacsorát szálláshelyükön fogják a vendégek elkölteni. Erre a vendéglátók a produktumokat, valamint az egyszeri használatra szóló evőeszközöket a Dob utcai Rotschild kóser boltban szerzik be.
Mivel ebben a periódusban nehéz repülőhelyeket szerezni, ebben Jossy Weisz, Magyarország jeruzsálemi tb. konzulja, volt a szervezők segitségére. „Hála” a akésének, most részt vehet a nyaraltatott csoportban (12-16 évesek) az a kisfiu is, aki az ágyuzás során megsebesült és még napokkal az utazás előtt kórházban volt…
A sdéroti városházán nagyra értékelik Iványi Gábor kezdeményezését, valamint azt, hogy milyen messzemenően gondoskodik a gyerekek vallási igényeinek kielégitéséről.
A gyerekek találkozni fognak az izraeli nagykövettel valamint a Mazsihisz képviselőivel. A szombatot pihenéssel és a zsinagóga látogatásával fogják tölteni és vasárnap hajnalban érkeznek haza.
Egy kedves kuriózum: a slomi-beli gyerekek közül, akik tavaly Iványi Gábor vendégei voltak – többen azt hitték – nagy szakállát látván – hogy egy nagy rabbiról van szó. Csak amikor a háta mögé kerülve, látták hogy nincs rajta kipá – vették észre tévedésüket…
——————————————————
BELGA ZSIDÓ NŐ TELEPEDETT LE
EGYES-EGYEDÜL – AUSVITZBAN
Chantal Maas (54), egy brüsszeli zsidó nő, maga mögött hagyta Belgiumban férjét és két gyerekét és letelepedett a lengyelországi Auswitzban. Ma ő az egyetlen zsidó aki a volt megsemmisitő tábor területén él.
Chantal, aki nagyszüleit és kiterjedt családját vesztette el a Holokaust során, azt mondta egy interju során a jerusalem Postnak, hogy az „első hónapokban nagyon nehéz volt, bár a lengyel szomszédok igencsak barátságosak”. Időnként hazatér belgiumba és ezentúl élete végéig, idejét szeretné megosztani a két hely között.
Miért tette ezt? „Fontos hogy tudják, hogy élünk, létezünk, még ott is ahol megpróbáltak kiirtani bennünket” – mondja. Terve egy „zsidó Ház”at létesiteni Ausvitzban, ahová zsidó jönnek emlékezni. Szerinte nem ő az egyetlen zsidó a 43 ezer lakósu Ausvitzban, de ő a „legismertebb”.
Ahol van mit siratni…
SIRATÓFAL – BERLINBEN IS
Az „eredeti” természetesen Jeruzsálemben van Az utóbbi években már Moszkvában is található és immár most – Berlinben is.
19 tonna jeruzsálemi terméskövet szállitottak az utóbbi évben berlinde, hogy ott felépitsék a Nyugati (Sirató) Fal pontos de kicsinyitett mását a Chábád által kezdeményezett zsidó szellemi központ keretén belül. A berlini Falat szeptemberben avatják fel, de már most fontosnak látták a kezdeményezől elmondani hogy ez „nem lesz konkurrencia a jeruzsálemi Siratófalnak”, ahogy ezt Jehuda Teichtál rabbi, a haszid mozgalom németországi küldötteinek feje, elmondotta a sajtó képvselőinek. „Ez nem lesz imahely, itt nem fognak kivánság-cédulákat tenni a kövek közé” – mondotta – „amit szeretnénk, az az, hogy a Fal demonstrálja a zsidó nép öröklétét”.
Öt évvel ezelőtt hasonló Fal épült Moszkvában az ottani főpolgármester kezdeményezésére. Ott szoktak zsidók ha nem is imádkozni, de zsoltárokat mondani.
A MOSZLIM FÁTYOL MINT ZSIDÓ VÁLÓOK
Egyedi válóper folyik egy jeruzsálemi rabbinikus biróság. Egy vallásos zsidó férfi azzal indokolja válási szándékát – hogy felesége, minden látható ok nélkül – elkezdett moszlim fátylat hordani, amely teljesen eltakarja arcát.
Az asszony állitja. Hogy a fátylat nem vallási, hanem esztétikai okokból hordja és ennek semmi köze a valláshoz. Ügyvédje, hozzáteszi, hogy a zsidó vallás nem tiltja a fátylat. „Ellenkezőleg ez a szemérmes, erkölcsös nő, egyik felismerhető jele”.
A dájjánok (vallási birák) nem tudják mit kezdeni az üggyel. Egyelőre hazaküldték a párt, hogy béküljenek ki (Slom Bájit) és hozzátették, hogy „jó és ajánlatos ha a feleség hallgat a férjére”.
SZOMBATOSOKAT TÉRITENEK BE – OROSZORSZÁGBAN
Oroszországban és a Fák országaiban több mint 10 ezer szombatos él, akiket a Szochnut és az izraeli Főrabbinátus készül betériteni és allijáztatni.
Slomó Amaar, országos főrabbi, aki erre az elhatározásra jutott, elmondta, hogy az oroszországi szombatosok (Szubotnikok) nem zsidók, de erős kötődésük van a zsidósághoz, az által hogy őseik, a 19. században elkezdtek szombatot tartani és más egyéb, zsidó micvákat és szokásokat is betartanak. Voltak közöttük olyanok is, akik a krimi karaitákhoz csatlakoztak.
Eddig Izrael elutasitotta allija (bevándorlási) kérelmüket, de most a rabbinátus speciális rabbi egyságeket fog kiküldeni, akik oktatják majd a helyszinen betéritik a szombatosokat. Többszázan közülük máris Izraelben tartózkodnak, ezeket itt fogják betériteni. Értesüsélünk szerint két speciális rabbi küldött máris Oroszországban van, hogy előkészitse a szombatosok betérését és allijáját.
Ultra-ortodox körök, akik élesen ellenzik a túl liberálisan értelmezett „Hazatérési Törvényt, amely ezidág több mint 350 ezer pravoszláv orosz olét „eredményezett”, akik Izraelben is tartják vallásukat és semmi lelki kapcsolatuk nincs a zsidósággal – a szombatosokkal kapcsolatban azzal vigasztalódnak, hogy „ezek legalább akarnak zsidók lenni és boldogok ha a rabbinátus hajlandó betériteni őket”.
A MÁSODIK NEMZEDÉK IS KÁRTÉRITÉST KÉR…
Tel-Avivban a napokban próbapert inditottak a Sóában életben maradottak második nemzedékének képviselői, akik kártéritést követelnek Németországtól, mint a nácik törvényes jogutódaitól. Az érv: a második nemzedék is letargiában szenved és génjeiben hordozza a Holocaust szörnyüségeinek emlékét.
A járásbiróságnál benyujtott keresetet a német nagykövetségnek is megküldték, de az elutasitotta az átvételét. Ezzel szinte egyidejüleg az Izraelben élő idős Holocaust túléltek, amelyek nagyrésze sulyos anyagi helyzetben van, nagy nyomást gyakorol a kormányra, hogy tegyen valamit helyzetük megjavitása érdekében. (lásd a továbbiakban).
A BOLGÁR TITKOS SZOLGÁLAT VEZETŐJE: A MOSZAD
SEGITETT A HALÁLRAITÉLT NŐVÉREK KISZABADITÁSÁBAN
Öt halálra itélt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos – került szabadlábra a mult héten Libiában, miután lehúztak nyolc keserves évet börtönben, nagy részét siralomházban, azzal a váddal hogy 438 libiai gyereket megfertőztek a HIV (Aids) bacilussal. A halálraitéltek az első perctől kezdve hangoztatták ártatlanságukat.
Később, a nemzetközi nyomásra, életfogytiglanra változtatták itéletüket.
Miután most hirtelen szabadon engedték őket, derült csak ki hogy az egész egy koncepciós per volt, azzal az átlástszó céllal, hogy a szélsőséges moszlim kadhafi rendszer anyagi eredményeket csikarhasson ki… Bulgáriától. Most már köztudott, hogy Szófia elengedett egy sokmillió dolláros adósságot, amivel Libia tartozott Bulgáriának, még a levitézlett kommunista rendszer óta.
A hazaérkezett 5 ápolónőt és a kiséretükben lévő bolgár orvost, aki palesztin születési – hősöknek kijáró fogadtatás várta Szófiában és a nagy katedrálisban misét rendeztek lelki jólétükért.
A bolgár titkos szolgálat fönöke, Kirtcho Kirov generális, egy helyi lapnak adott nyilatkozatában elmonddta, hogy az izraeli Moszad is közremüködött és segitségére volt Szófiának, a „megfelelő kapcsolatok megteremtésében”, hogy a hat vádlott szabadlábra kerülhessen. A hat a libiai kalandot, hosszu ideig nem fogja elfelejteni.
A képen: Kristiana Valcheva, és Nasya Nenova (két ápolónő az ötből) valamint a palesztin doktor Ashraf El-Hazaouz, a szófiai katedrálisban tartott misén.
– NAFTALI KRAUS –