10. Jubileumi Zsidó Nyári Fesztivál 2007. augusztus 25.-szeptember 9.

A Zsidó Nyári Fesztivál mára Magyarország egyik legjelentősebb, leglátogatottabb, legnagyobb érdeklődést kiváltó kulturális-művészeti rendezvényévé nőtte ki magát.


A társadalom olyan rétegeit is megmozgatja a nyár utolsó hetében megrendezett fesztivál, amelyek egyébként évközben kevésbé tanúsítanak érdeklődést a különböző kulturális rendezvények iránt. Az érdeklődők nemcsak bepillantást nyernek egy általuk addig alig ismert kultúrába, de annak részesévé is tudnak válni. Megismerhetik egy több ezer éves kultúra szokásait, ünnepeit illetve azokat a művészeket, előadókat akiknek köszönhetően számos különleges élménnyel gazdagodnak. A 10. jubileumi fesztiválon számos művészeti ágban (színház, film, képzőművészet, fotóművészet, oratórium, festészet, jazz, operett, klezmer, könnyűzene, irodalom, film, kamarazene) valamint ifjúsági programokkal, kézműves kirakodóvásárral, szabadtéri zenés programokkal és kávéházi irodalmi estekkel is képviselteti magát a zsidó kultúra. Programsorozatunk ápolja a hagyományt, táplálkozik belőle, de emellett évről-évre megújul és friss színekkel gazdagítja kínálatát. A jubileum alkalmából megújul a fesztivál arculata, átalakul jegyértékesítési rendszere és a TICKETPRO hálózatának 138 jegyirodájában lesz lehetőség belépőjegyek vásárlására.
2007-ben első alkalommal látogat Magyarországra az oslói születésű Bente Kahan énekes-előadóművész, a Wroclawi White Storch zsinagóga igazgatója, a Wroclawi Zsidó Hitközség Gyermekkórusával. Szintén először kapott meghívást a 100 tagú Cigányzenekar, Fassang László orgonaművész, a 2004-es Chartres-i Nemzetközi Orgonaverseny győztese, Palya Bea énekesnő, Szentpéteri Csilla zongoraművész, valamint a világhírű hegedűművész Pinchas Zuckerman és kamarazenekara, a Zuckerman Chamberplayers. A MÁV Szimfonikus Zenekarral ad koncertet a Dohány utcai zsinagógában egyik legfiatalabb Kossuth-díjas zongoraművészünk, Bogányi Gergely.
Újdonságaink közé tartozik, hogy augusztus 26-ra egész napos ifjúsági programsorozatot tervezünk, ahol a játékos sportvetélkedőktől, extrém sportbemutatóktól a kézműves foglalkozásokon át a legkülönfélébb szórakozási lehetőségek közül válogathatnak a fiatalok, este pedig a fesztivál vendége lesz Izrael egyik legnépszerűbb könnyűzenei előadója Shlomo Artzi, aki még soha nem járt Magyarországon.
Nem feledkezünk meg az évfordulókról sem. Idén a 125 éve született Kálmán Imrére különleges operett esttel emlékezünk olyan népszerű szólistákkal, mint Kalocsay zsuzsa, Kovácsházi István, Ladinek Judit és Csere László. Közreműködik a Musica Humana Szimfonikus Zenekar, vezényel Róth László.
Világhírű zeneszerzőnk, a magyar zenei köznevelés alapját megteremtő Kodály Zoltán szintén 125 éve született. Emléke előtt Kodály Zoltán és Gruber Emma szerzeményeiből összeállított esttel tisztelgünk. Többek között olyan világhírű művészek tolmácsolásában hangzanak fel a zeneművek, mint Prunyi Ilona és Perényi Miklós, vagy a ma már nemzetközi szinten is elismert fiatal magyar operaénekesnő, Cserna Ildikó. Koncertjük megkoronázása a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga kamarazenei sorozatának, amellyel kiemelkedően tehetséges fiatal művészeknek is lehetőséget nyújtunk arra, hogy megismerje nevüket a klasszikus zenét kedvelő közönségünk. Az oratórium irodalom egyik legszebb műve, Mendelssohn Éliás című oratóriuma is felhangzik a Dohány utcai zsinagógában. Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel Elli Jaffe. A szólisták: Cserna Ildikó, Jekl László, Balatoni Éva és Mukk József. Fesztiválunk visszatérő vendége Horgas Eszter fuvolaművész, aki ezúttal nagyszerű muzsikus partnereivel, Szakcsi Lakatos Bélával és Vukán Györggyel George Gershwin halhatatlan melódiáiból állította össze műsorát.
A 2007-es esztendő bővelkedik jubileumokban, így talán sokan nem is tudják, hogy 100 éves a magyar kabaré. Ezért hagyományteremtő szándékkal felkértünk két kiváló művészt, szakembert, Léner Pétert és Nemlaha Györgyöt, hogy ünnepi magyar kabaré előadást hozzanak létre, olyan szerzők műveiből, mint Márkus Alfréd, Gábor Andor, Békeffy László, Nóti Károly, Vadnai László, Karinthy Frigyes és Tabi László. A produkciót a fesztivál ideje alatt több alkalommal is láthatják majd a Cotton Club Orfeumban, többek között olyan kiváló művészek előadásában, mint Szacsvay László, Tahi-Tóth László, Ullmann Mónika és Verebély Iván. A könnyedebb ám igényes programok kedvelőinek ajánljuk Müller Péter Sziámi koncertjét az Uránia Filmszínházban, amelyen olyan kitűnő vendégeket hallhatnak, mint Rúzsa Magdi és Tolcsvay László. Sokak kedvencét Korda Györgyöt és Balázs Klárit is meghívtuk , akiket szintén először hallhatnak a Zsidó Nyári Fesztiválon.
A fesztivál egyik különlegessége lesz a közelmúltban nyílt, legrégibb olasz hagyományokat követő kiváló étterem, a PECCATI DI GOLA olasz-zsidó gasztronómiai fesztiválja. A római zsidó konyha remekeiből állít össze hat fogásból álló menüsort az étterem főszakácsa, Raimondo Mendolia, aki egyben a Magyarországi Olasz Szakácsok Egyesületének Elnöke. Az ételkülönlegességeket augusztus 24-től szeptember 9-ig, naponta 12-től 23 óráig kedvezményes áron kóstolhatják meg azok, akik jegyet vásárolnak fesztiválunk bármelyik rendezvényére.
A szeptember 1-től 4-ig tartó filmnapokon az Örökmozgóban többek között egy dokumentumfilm, egy játékfilm valamint két dokumentum-rövödfilm szerepel a progamelőzetesben. Többek között a világszerte nagy feltűnést keltett Európa elrablása, (r: Nicole Newhnham és Bonni Cohen) amely Lynn H. Nicholas azonos című könyve alapján készült, valamint A pénzhamisítók című játékfilm, amely Adolf Burger életrajzi regénye nyomán készült, aki Hitler 1936-ban létrehozott pénzhamisító műhelyének tagja volt. Állandó programjaink között szerepel Ámos Imre festőművész emlékiállítása a Magyar Zsidó Múzeumban, a festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából valamint Villányi András fotóművész tárlata a Rumbach utcai zsinagógában.
Számos, a Zsidó Nyári Fesztivál égisze alatt született előadás szerepelt már külföldön rendezett Magyar Kulturális Napokon és többek között olyan nagyvárosokban reprezentálták vele a magyar zsidó kultúrát mint Brüsszel és London.
A klezmer muzsika rajongóit a Budapest Klezmer Band és a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band koncertjével várjuk. Egyik legnépszerűbb programunk minden esztendőben a sokak által várt kántorkoncert, amelynek sztárja idén Itzhak Meir Helfgot, ma a világ elsőszámú kántora. A 10. Zsidó Nyári Fesztivál amellett, hogy ötvenkilenc különféle színházi előadással, mozifilmekkel, koncertekkel és kiállításokkal várja vendégeit, rendhagyó módon szeptember 9-én fejeződik be. Az Izraeli Nagykövetség egész napos rendezvénysorozattal várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeumban, ahol a hóra táncbemutató, a különféle ifjúsági programok mellett izraeli filmeket vetítenek, emellett fellép Keren Hanan zongoraművész, a Gólem Színház, a Nigun együttes, a Hagesher együttes, amely a tradicionális zsidó zenét ötvözi a jazz, a hip-hop és a raggie elemeivel.
A hagyományainkhoz híven idén is csatlakoznak fesztiválunkhoz vidéki városaink. Kiskunhalason rendhagyó divatbemutatót láthatnak a Csipkeházban, valamint bemutatják a Gólem Színház Budapesten is nagy sikert aratott Dávid pennája című előadását. Veszprémbe Horgas Eszter, Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György Gershwin estje kapott meghívást és a tervek szerint Budapest után Bente Kahan és a Wroclawi Hitközség Gyermekkórusa Nagykőrösön és Nyíregyházán is fellép.
BreuerPress

ZSIDÓ NYÁRI FESZTIVÁL
2007 augusztus 25. – szeptember 9.
A 10. jubileumi fesztivál eseményei

2007. augusztus 25. (szombat)
Uránia Filmszínház 21.00
Kálmán Imre est
Szólisták: Kalocsay Zsuzsa, Kovácsházi István, Csere László, Ladinek Judit
Közreműködik a Musica Humana Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Róth László
Rumbach utcai zsinagóga 21.00
Bente Kahan , az oslói születésű, nemzetközi rangú énekes-előadóművész és a Wroclawi Zsidó Hitközség Gyermekkórusának koncertje
Karinthy Színház 21.00
A New York-i páparablás (vígjáték két részben)
2007. augusztus 26. (vasárnap)
Uránia Filmszínház
Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve (matiné előadás) 11 óra
A Pannon Várszínház (Veszprém) vendégjátéka
Budapest Kiállítóterem 15.00
Ünnepélyes megnyitó
Köszöntőt mond Prof.dr. Glatz Ferenc, a Zsidó Nyári Fesztivál fővédnöke
Válogatás Gráber Margit és Perlrott Csaba Vilmos magángyűjteményekben őrzött műveiből.
Dohány utcai zsinagóga 19.00
Fassang László koncertje
Közreműködik: Palya Bea

Ruttkai Éva Színház 17.00
Sabbathsong koncert
„Ez is klezmer, az is klezmer…” Avagy utazás a klezmer műfaj széles skáláján
SYMA Rendezvénycsarnok 19.00
Shlomo Artzi koncertje

2007. augusztus 27. (hétfő)
Dohány utcai zsinagóga 19.00
A 100 Tagú Cigányzenekar koncertje
Sztárvendég: Szentpéteri Csilla
Uránia Filmszínház 19.00
Jeruzsálem közel van
Halk SZIÁMI KONCERT kedves vendégekkel
Rúzsa Magdi, Tolcsvay László
KÉPCSARNOK 17.00
Mednyánszky Galéria
Noé bárkája
Zsidó kegytárgyak és ezüstékszerek
Kiállítás fiatal ötvösművészek alkotásaiból
Cotton Club Orfeum 20.00
Nevet a Róth
100 éves a magyar kabaré

Rumbach utcai zsinagóga 19.00
Útban a világhír felé…Fiatal tehetségek a fesztivál színpadán
A Goldmark Quartet kamarazenei estje

2007. augusztus 28. (kedd)
Dohány utcai zsinagóga 19.00
Bogányi Gergely és a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje
Vezényel: Elli Jaffe
Uránia Filmszínház 19.00
Korda György és Balázs Klári koncertje
Cotton Club Orfeum 20.00
Nevet a Róth
100 éves a magyar kabaré
Rumbach utcai zsinagóga 19.00
Útban a világhír felé…Fiatal tehetségek a fesztivál színpadán
Győri Noémi fuvolaművész és Füzi Nóra zongoraművész kamarazenei estje

2007. augusztus 29. (szerda)
Dohány utcai zsinagóga 19.00
Nemzetközi Kántorkoncert
Köszöntőt mond Prof.Oscar Pfeffermann (Antwerpen-Budapest)
Közreműködnek: Itzhak Meir Helfgot (USA) Fekete László
Madách Színház 19.00
Fellegini KlezmerGipsy&Flora Polnauer&Said, The Desert Rose Project.

Néprajzi Múzeum
Paul Goldman fotóművész kiállítása augusztus 29-től szeptember 10-ig
A Néprajzi Múzeum és a Bécsi Zsidó Múzeum közös kiállítása

Cotton Club Orfeum 20.00
Nevet a Róth
100 éves a magyar kabaré

2007. augusztus 30. (csütörtök)
Dohány utcai zsinagóga 19.00
Mendelssohn: Éliás (oratórium)
Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara
Szólisták: Cserna Ildikó, Jekl László, Balatoni Éva, Mukk József
Vezényel:Elli Jaffe (Izrael)

Uránia Filmszínház 19.00
For you, for me – Horgas Eszter, Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György Gershwin-estje

Rumbach utcai zsinagóga 19.00
Útban a világhír felé…Fiatal tehetségek a fesztivál színpadán
Gábor Hajnalka zongoraművész és Jánosházi Péter csellóművész kamarazenei estje

2007. szeptember 1. (szombat)
Uránia Filmszínház 21.00
Jiddishalom
Közreműködik: Bodnár Eszter, Klein Judit, Gerendás Péter, Rozgonyi János, Neumark Zoltán

SYMA Sport és Rendezvénycsarnok
SYMA Születésnap
Közreműködik Edvin Marton és Evgeny Plushenko

2007. szeptember 2. (vasárnap)
Dohány utcai zsinagóga 19.00
A Budapest Klezmer Band és a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band koncertje

Rumbach Zsinagóga 19.00
Kodály Zoltán-Gruber Emma emlékkoncert
Közreműködik: Kodályné Péczeli Sarolta, Prunyi Ilona, Perényi Miklós, Cserna Ildikó, Fekete László

2007. szeptember 3. (hétfő)
Dohány utcai zsinagóga 19.00
Pinchas Zuckerman és a Zuckerman Chamberplayers koncertje
Szeretetkönyv a Centrál Kávéházban
Müller Péter estje
Bálint Közösségi Ház
Kodály-konferencia
2007. szeptember 9. (vasárnap)
Néprajzi Múzeum
Izrael Napja 2007-06-20
Programok: hora táncbemutató, ifjúsági rendezvények, könyvbemutató, izraeli filmek, Herzl kiállítás
Közreműködik: Keren Hanan (zongoraművész), Gólem Színház, Krav Maga Show, Nigun együttes, Hagesher együttes

Állandó programok:
Ámos Imre emlékkiállítás a festő születésének 100. évfordulója alkalmából (Magyar Zsidó Múzeum)
Villányi András fotóművész kiállítása (Rumbach utcai zsinagóga)
Könyvnapok
Filmnapok (Örökmozgó)
Képzőművészeti kiállítások
Kézműves kirakodóvásár, szabadtéri zenés programok

A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
Információ: Fesztivál Jegyiroda, 1075 Budapest, Síp u. 12.
Telefon: 413-5531 fax: 462-0478
Honlap: www.zsidonyarifesztival.hu
e-mail: zsikk@aviv.hu
A Zsidó Nyári fesztivál rendezője: Budapesti Zsidó Hitközség Idegenforgalmi és Kulturális Központja