Hiller István oktatási és kulturális miniszter visszavonta az Alkalmazott
Oktatástan Közép-Európa Oktatási Kht. számára kiadott engedélyt –
tájékoztatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM)

Az engedély hétfőtől hatályos visszavonása azt jelenti, hogy a
pedagógus-továbbképzésben nem használható többé az L. Ron Hubbard
nevéhez fűződő Tanulási Technológia program – olvasható a távirati
irodához csütörtökön eljuttatott közleményben.
A szaktárca megállapította, hogy „nincs reális esély a
programban kidolgozott célok megvalósítására”, mert azokat csak
általánosságokban fogalmazták meg. A program által kínált ismeretek
pedig nem nyújtanak többet a korábban már engedélyezett
pedagógus-továbbképző programoknál – fűzték hozzá.
Az OKM szerint sérülnek azok az elvek, amelyeket a vonatkozó
kormányrendeletben – a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus
szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben résztvevők juttatásairól,
kedvezményeiről – rögzítettek.
Az MDF szerdán azt közölte a távirati irodával:
elfogadhatatlannak tartja, hogy szcientológus módszerek
érvényesüljenek a magyar oktatási rendszerben. A párt felszólította
Hiller Istvánt, hogy „haladéktalanul változtassa meg a tárca korábbi
döntését, amely a pedagógus-továbbképzésben teret biztosít a több
nyugat-európai országban vallásként el nem ismert, nemzetbiztonsági
kockázatot is jelentő szektának”.
Emlékeztettek arra is, hogy az OKM április 6-án határozatban
biztosította a szcientológus módszereket alkalmazó Alkalmazott
Oktatástan Közép-Európa Oktatási Kht.-t a pedagógus-továbbképzési
program szakképzési jegyzékébe való felvételről.
Az Alkalmazott Oktatástan Alapítvány 2000-ben már tartott
továbbképzést, amelyet az oktatási tárca szakértői nyolc hónapon
keresztül vizsgáltak, ezután Pokorni Zoltán oktatási miniszter
(Fidesz) aláírta a programindítási engedélyt.
A tanfolyamon részt vevő tanárok közül többen az oktatási
miniszterhez fordultak, mert az átképzésen megalázó feladatokat
kellett végrehajtaniuk. A tárca vezetője ezt követően visszavonta az
alapítvány programindítási engedélyét.
A szcientológiát eredetileg modern filozófiaként alapította L.
Ron Hubbard 1952-ben. Az első egyházközösségek két évvel később
jöttek létre az Egyesült Államokban. Magyarországon 1989-ben alakult
meg az első csoport Dianetika Egyesület néven. A magyarországi
Szcientológiai Egyház 1991-ben jött létre.
Az Alkalmazott Oktatástan 1972 óta tart kurzusokat tanároknak,
oktatóknak, szülőknek és hallgatóknak. Az alapítvány oktatói jelen
vannak Dél-Afrikában, Kínában és Costa Ricában – olvasható a
szervezet weboldalán.

BreuerPress-MTI