Olmert széke inog!

Néhány nappal a libanoni háború 2006. július 12-én történt megindítása után Ehud Olmert arról beszélt az izraeli parlamentben, hogy elérkezett az „igazság pillanata Izrael számára”, s most, bő kilenc hónappal később, a balszerencsés és botrányoktól megtépázott miniszterelnök maga néz szembe az igazsággal.

A libanoni háborúban elkövetett politikai és katonai hibákat vizsgáló bizottság befejezte munkáját, és hétfőn következtetéseit Olmert kormányfő elé tárta. A jelentésben az előzetesen kiszivárgott részletek szerint kevés örvendetes megállapítás vár a 61 éves kormányfőre. Az Izraelben széles körben elhibázott vállalkozásnak tartott libanoni hadjáratot a katonailag tapasztalatlan miniszterelnök és a rossz választásnak tartott védelmi minisztere, Amír Perec terhére róják.
Ha Olmertnek az volt a célja, hogy a libanoni háborúval megszabaduljon a simulékony karrierista, illetve az Ariel Saron volt kormányfő és tábornok növendékének imázsától, akkor ezzel alaposan felsült. A hadvezetéshez való tehetség nélkül, saját vezérkarától űzve és irreális célokat hajszolva Olmert óriási PR-csődöt okozott saját magának és az eddig sikerektől elkényeztetett izraeli hadseregnek, ami a biztonsági erők önérzetét a legalsó rendfokozatokig megrendítette. Olmert népszerűségi indexe azóta rekordmélységbe zuhant, támogatottsága mindössze kétszázalékos.
A mostani miniszterelnök katonai karrierje a sorkatonai szolgálata alatti haditudósítóságra korlátozódott. A pszichológus, politológus és jogász végzettségű Olmert ezután polgári pályára lépett. Az 1945-ben született, hírhedten becsvágyó és csípős nyelvű Olmert már 28 évesen parlamenti képviselő lett a Likud párt színeiben. A focirajongó és szenvedélyes zongorista hírében álló Olmert fokról fokra hágott fel három évtizeden át a ranglétrán, többek között volt jeruzsálemi polgármester és pénzügyminiszter is.
Politikai nevelőapja, Saron miniszterelnök-helyettesnek léptette elő. Ebből a tisztségből katapultált Olmert a kormány élére, miután Saron egy 2006 januárjában elszenvedett szélütés után kómába került. Olmert vezetésével a még Saron által újonnan alapított Kadima párt azonban sokkal rosszabbul végzett a 2006 márciusában tartott parlamenti választásokon, mint ahogyan arra a közvélemény-kutatások alapján számítani lehetett. Bizonyára Saron árnyéka mentette meg a még meredekebb zuhanástól a választók kegyeiben. Az izraeliek tehetségesnek tartották ugyan Olmertet, de kevéssé rokonszenvesnek. Eleve csekély tisztelet övezte a hadseregben is.
Akkor a radikális palesztinok elraboltak egy izraeli katonát. Olmert visszavágott és bevonultatta a hadsereget a Gázai övezetbe. Amikor a libanoni Hezbollah elhurcolt két további katonát, nagy offenzívát kezdett a szomszédos északi országban. Ami nemzetközi színtéren részint az aránytalanul brutális válaszcsapás bírálatát váltotta ki, az belpolitikailag eleinte kifizetődött. Az izraeliek csaknem 78 százaléka támogatta Olmert döntését. A hazai közvélemény messzemenően egységes volt: Olmert ezzel kilépett pártfogója, Saron árnyékából.
De miközben Saron tábornokként és védelmi miniszterként vakmerő és gátlástalan döntései révén a háborús hős státusát nyerte el, a hadsereg főparancsnoksága Olmertnek méretben legalább egy számmal nagyobbnak bizonyult. Talán pszichológus énje már korábban erre a felismerésre jutott volna, ha meghallgatja saját júliusi beszédét a knesszetben. Már akkor úgy beszélt, mint egy űzött vad: „Nem keressük a háborút, de ha kell, nem fogunk meginogni”.
Most az ő széke inog. A nagy példányszámú izraeli újságok lemondását követelik. Hónapok óta korrupciós botrányok sötét felhői gyülekeznek a feje fölött, és közülük legalább egy esetben büntetőjogi eljárás indult. A libanoni háborúról szóló bizottsági jelentés állítólag azt erősíti meg, amit egyébként is a lakosság többsége gondol: „Olmert csődöt mondott. Mennie kell” – fogalmazott tömören a Maariv napilap. Egy olyan országban, ahol alapítása óta politikusok sora, mint Jichák Rabin, Ehud Barak és Ariel Saron tudta a katonai sikerek dicsőségét politikai aprópénzre váltani, egy háborús miniszterelnököt, akitől elpártolt a szerencse, cselekvésre képtelennek tartanak.
BreuerPress-info