Orbán Viktor újabb ultimátumot adott a magyar társadalomnak, és emellett egyetlen demokrata sem mehet el szó nélkül – hangoztatta ismét Fodor Gábor, a szabaddemokraták elnökjelöltje Szombathelyen pénteken tartott sajtótájékoztatóján.
Fodor Gábor: Orbán Viktor ultimátuma elfogadhatatlan minden demokrata számára
Utalt arra, hogy amikor Orbán Viktor arról beszélt, hogy ha az általuk kezdeményezett népszavazás sikeres lesz, és utána a kormány hivatalban marad, akkor azon túl a kormányt terheli a felelősség mindenért, ami azután történik.
„Én azt gondolom, hogy ez egy nyílt ultimátum” – mondta. Hozzátette: elfogadhatatlan ez a gondolkodásmód, hiszen szavai szerint egy demokratikus politikus nem ultimátumokban gondolkodik.
„Ez a kormány legitim kormány, a választók szabad akaratukból választották meg, és így is kell kezelni, minden demokratikus politikusnak ezt tudomásul kell venni” – mondta
Fodor Gábor szerint lehet a kormányt kritizálni, lehet tüntetni ellene, lehet nagyon sok mindent csinálni, de olyan helyzetet előidézni nem lehet, amelyben alkotmányon kívüli eszközöket alkalmaznak.
BreuerPress-info