Az 50-es éveiben járó Fidel Castro Diaz Balart – akit csak Fidelitóként emlegetnek a szigetországban – a havannai könyvvásáron kijelentette, „hisszük, hogy lassanként Fidel elvtárs teljesen felépül, mint azt a kubai nép és a világ forradalmárjai remélik”.
Fidel Castro betegeskedő kubai vezető teljes felépülését jósolta a forradalmi vezér kisebbik fia.
Az öreg Castro tavaly két héttel a 80. születésnapja előtt súlyos bélműtéten esett át, s azóta személyesen nem is jelent meg a nyilvánosság előtt. A hatalmat – a hivatalos megfogalmazás szerint „időlegesen” – öccse, Raúl kezébe engedte át.
A kubai vezető ugyan egy két hete megjelent videofelvétel tanúsága szerint a műtét óta felszedett magára némi súlyt, de továbbra is gyengének tűnt. Sok megfigyelő szerint már nem erősödik meg az egészsége annyira, hogy visszavegye magához a teljhatalmat.
BreuerPress-info