„Hídépítő leszek egy dinamikus és bátor ENSZ élén”

2007. január 1-jén lép hivatalba az ENSZ új főtitkára, Kofi Annan utódja, a dél-koreai Ban Ki Mun


2007. január 1-jén lép hivatalba az ENSZ új főtitkára, Kofi Annan utódja, a dél-koreai Ban Ki Mun
Az ENSZ közgyűlése 2006. október 13-án főtitkárnak választotta a korábbi dél-koreai külügyminisztert. Ban Ki Mun 1944. június 13-án született. A Szöuli Nemzeti Egyetemen nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett diplomát 1970-ben, a későbbiekben a Harvard egyetemen tanult.
A politikus Újdelhiben kezdte pályafutását, majd 1978 és 1980 között titkára volt hazája ENSZ képviseletének, azt követően a külügyminisztériumban ENSZ-referensként dolgozott. Két ízben hazája amerikai nagykövetségén teljesített szolgálatot, e két periódus között, az amerikai kapcsolatok felelőse volt. Hazájában 1995-ben lett miniszter helyettes, majd a koreai államfő nemzetbiztonsági tanácsadója lett. A kilencvenes évek második felében nagykövetként dolgozott Ausztriában. 2000-ben ismét hazatért, amikor is miniszterelnök-helyettes volt. 2004-ben lett külügy-, és külkereskedelmi miniszter.
Ban Ki Mun angolul és franciául tud. Egy fia és két lánya van. Érdekesség, hogy két lánya szintén az ENSZ-ben dolgozik.
Ban Ki Munt rutinos diplomatának tartják, bár sokak szerint szürke politikus. Ban Ki Mun 2006 februárjában jelentette be, hogy indul az ENSZ főtitkári posztért, amelyet 2006. december 31-ig Kofi Annan tölt be.
A Biztonsági Tanácsban mind a négy próbaszavazáson diadalmaskodott, emellett pedig bírta a BT öt állandó tagjának támogatását is.
Ban Ki Mun eskütételekor azt mondta, „becsületesen, a józanész szavát követve és lelkiismeretesen” szeretné munkáját végezni. Az új ENSZ-főtitkár figyelmének középpontjában az ázsiai problémák szerepelnek: Irak és Irán, az izraeli-palesztin konfliktus, Afganisztán.
Egyes szakértők szerint ezek a témák közelebb állnak egy ázsiai születésű politikushoz, mint a korábbi Afrikában született Kofi Annanhoz. Ezért sokak jobb eredményeket várnak Ban Ki Muntól, mint elődjétől.
Az ENSZ-nek eddigiekben, alapítása óta hét főtitkára volt. Sorrendben:
Trygve LIE (Norvég) – 1946. február – 1952. november
Dag HAMMARSKJÖLD (Svéd) – 1953. április – 1961. szeptember, amikor is repülőgép-szerencsétlenség következtében meghalt Afrikában.
Sithu U THANT (Burmai) – 1961. novembertől ügyvezető főtitkár, majd 1962. november – 1971. december
Kurt WALDHEIM (Osztrák) 1972. január – 1981. december
Javier PÉREZ de CUÉLLAR (Perui) 1982. január – 1991. december Butrosz
BUTROSZ GÁLI (Egyiptomi) 1992. január – 1996. december
Kofi ANNAN (Ghánai) 1997. január – 2006. December 31.

FPI Info Barát Tamás