Nagyobb függetlenséget biztosít a jegybanknak a kormány

Nagyobb intézményi és személyi függetlenséget biztosít a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) és vezetőinek az a törvénymódosító javaslat, amelyet a mai ülésén fogadott el a kormány.


A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítására irányuló javaslat eleget tesz az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank 2004. évi konvergencia-jelentéseiben megfogalmazottaknak, pontosítja az MNB vezetőire vonatkozó vagyonnyilatkozati szabályokat és az utolsó módosítás óta indokolttá vált változtatásokat is átvezeti a törvénybe.

A jogalkotási törvény módosítását is szükségessé teszi a ma elfogadott előterjesztés, mivel – az MNB intézményi függetlenségét növelve – megszüntetné az igazságügy-miniszter jogát arra, hogy véleményezze a jegybank elnökének rendelettervezetét.

Az előterjesztés ezen kívül pontosítja és összhangba hozza az állami vezetőkre vonatkozó szabályokkal az MNB vezető tisztségviselői vagyonnyilatkozat-tételének szabályait. Az MNB elnökének, alelnökeinek, a Monetáris Tanács és a felügyelő bizottság tagjainak a vagyonbevallást az országgyűlési képviselőkre érvényes szabályok szerint kell majd elkészíteni. A vagyonnyilatkozatokat az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága kezelné és az Országgyűlés elnöke hozná nyilvánosságra. A jövőben ebben a Miniszterelnöki Hivatalnak semmilyen szerepe nem lesz.

Az uniós kívánalmaknak megfelelően az MNB személyi függetlenségét erősíti, hogy a törvényben a módosítás parlamenti elfogadása után nem fog külön felmentési okként szerepelni az MNB vezetői esetében a vagyonnyilatkozat elmulasztása, illetve szándékosan pontatlanul való teljesítése.
BPI-info