Úgy tünik, innen a „messzi távolból”, hogy az idei Ros Hásánákor több magyarországi zsidó kereste fel az ottani zsinagógákat, mint az előző években.
Ha ez igy van – és persze, lehet hogy tévedek – ki kellene analizálni ennek az okait. Ha a tény – tény, nincs kizárva, hogy magyarországi testvéreink érzik a mélypontot amelyet elértek; aminél alább már nem lehet adni, hogy a zsidó létnek legalább valami látszata maradjon. Miután a „nemzetiség” fából-vaskarikája látványosan megbukott és az un. „kultúrzsidóság” évek óta egyhelyben topog, miközben csendesen falaz a vegyesházasságokban felolvadó és eltünő zsidóknak – kiderült, hogy marad az ősi vallás, marad a zsinagóga. Hogy ez pontosan mit jelent, ez helyenként más és más, főleg a rabbitől és a közösség összetételétől függ. Pesten a legnagyobb vonzóereje a patinás Dohánynak van, még ha nem is feltétlenül imádkozni megy oda, aki nem tud héberül olvasni. Több levelet kaptam fiataloktól, akik azt irják, hogy a Dohányba mennek, mert ott jókat lehet smúzolni és legalább egyszer egy évben „zsidók között vagyok”. Egy rátermett rabbi életet tudna lehelni az ódon falakba. A vidéki szórványokon egyenként kell összeszedni a zsidókat. Egyszer egy évben lehet hogy Sz.en sem kártyáznak Jom Kippur este és nem tanácsolják el a jelentkező fiatal rabbit. Ott is, másutt is, ismét kiderül, hogy az antiszemitizmus nem kifogás. Vagy van, vagy nincs, de a zsidók maguktól rugaszkodnak el zsidóságuktól. Az ujnácik nem ellenük tüntetnek (hanem ellenem), ők a neónáci normák értelmében tünnek el, szivódnak fel a vegyesházasságok hinárjában. Elnyeli őket a vendéglátó nép: volt zsidóság, nincs zsidóság. Itt már a Holokaust sem segit.
***
Ha maradt a vallás – legyen a vallás. Álljanak a rabbik feladatuk magaslatán, „ne csak temessenek”, mondja egy Sip utcai korifeus, aki megesket, hogy nem idézem a nevét. Az igazság az, hogy nincs elég rabbi, Pesten van sok is, de vidéken alig. A vidéki szórvány zsidók az igazán veszendő, eltünő zsidók, még a kárpótlásért is alig jelentkeznek. Ha vallásról beszélünk, nincs szó ortodoxiáról. Ez csak a Dob utcában van, ott is kommersz jelleggel. Cionizmusról sincs szó, aki akart már rég allijázott (és visszament). Egyszerü azonosulásról beszélek, ahogy a valamikori neológok voltak. „Neológ-kóser” konyhával, ahogy megboldogult Ilonka néném mondotta, amikor győködött hogy nála nyugodtan ehetek. És amikor szóltam a férjének, hogy szombaton nem szabad hajat nyiratni, vagy borotválkozni (pláne zsilettel!) Pista bácsi nem tette ezt többé. Megigérte és megtartotta. Érdekes, hogy a rabbi soha nem mondta nekem – tünődött. Ha vallásról beszélünk – és másról nincs mit beszélni – akkor a szekértábor sáncai mögé húzódásról van , illetve lehet csak szó, vagyis az alapokról: óvoda, iskola – persze hogy zsidó, persze hogy olyan ami szigoruan a vallás alapján áll, mintahogy ezt a Mazsihisz számtalanszor hangsulyozta. Ezzel egyidejüleg jön, kell jönnie a kásrutnak, a szombattartásnak és ami a legfontosabb: a vegyesházasságok kigyomlálásának. Ezért tüntetnek ellenünk, ez fáj nekik és ez a legfontosabb, fennmaradásunk záloga.
*** A Ros Hasanai és jom kippuri imának egyik megrázóbb darabja az un. „Ntáne Tókef” cimü fohász, amit a mainzi rabbi Ámnon, a mártirhalált halt szent, komponált, akit a helyi választófejedelem megkinzott és megöletett mert nem volt hajlandó elhagyni ősei hitét és kikeresztelkedni. A történet benne foglaltatik a jobb Máchzorokban. Lássuk a fohász második részét, Simon Sároni klasszikus forditásában, a lubavitsi machzór, „Izrael fohásza”, alapján: „Újév napján lesz megirva és a jom kippuri böjt napján lesz megpecsételve, hányan halnak meg és hányan születnek meg, (a következő évben), ki marad életben és ki fog meghalni; ki a maga idejében és ki idő előtt; ki a vizben és ki a tüz által, ki kard és ki ragadozó által; ki éhinség által és ki szomjhalálban; ki földrengésben és ki járványban, ki megfojtva és ki megkövezve? Kinek lesz nyugta és ki kel vándorútra; ki él majd csöndben és ki hányattatik, ki él békében és ki szenvedésben, ki szegényedik el és ki gazdagszik meg, ki alacsonyodik le és ki emelkedik fel”? „De a bünbánat (a böjt), az ima és a jótékonyság, elháritják a rossz végzést!” *** Ime, Bölcseink megsúgják nekünk a megoldást : térjünk meg, böjtöljünk Jom Kipurkor (a következő hétfőn), imádkozzunk és gyakoroljunk jótékony cselekedeteket – vagyis legyünk zsidók, és jobb zsidók mint eddig – és akkor minden rendben lesz! Akkor nem halunk ki és az évezredes zsidó láncolat folytatódik tovább. Naftali Kraus (Tel-Aviv)
***
Ha maradt a vallás – legyen a vallás. Álljanak a rabbik feladatuk magaslatán, „ne csak temessenek”, mondja egy Sip utcai korifeus, aki megesket, hogy nem idézem a nevét. Az igazság az, hogy nincs elég rabbi, Pesten van sok is, de vidéken alig. A vidéki szórvány zsidók az igazán veszendő, eltünő zsidók, még a kárpótlásért is alig jelentkeznek. Ha vallásról beszélünk, nincs szó ortodoxiáról. Ez csak a Dob utcában van, ott is kommersz jelleggel. Cionizmusról sincs szó, aki akart már rég allijázott (és visszament). Egyszerü azonosulásról beszélek, ahogy a valamikori neológok voltak. „Neológ-kóser” konyhával, ahogy megboldogult Ilonka néném mondotta, amikor győködött hogy nála nyugodtan ehetek. És amikor szóltam a férjének, hogy szombaton nem szabad hajat nyiratni, vagy borotválkozni (pláne zsilettel!) Pista bácsi nem tette ezt többé. Megigérte és megtartotta. Érdekes, hogy a rabbi soha nem mondta nekem – tünődött. Ha vallásról beszélünk – és másról nincs mit beszélni – akkor a szekértábor sáncai mögé húzódásról van , illetve lehet csak szó, vagyis az alapokról: óvoda, iskola – persze hogy zsidó, persze hogy olyan ami szigoruan a vallás alapján áll, mintahogy ezt a Mazsihisz számtalanszor hangsulyozta. Ezzel egyidejüleg jön, kell jönnie a kásrutnak, a szombattartásnak és ami a legfontosabb: a vegyesházasságok kigyomlálásának. Ezért tüntetnek ellenünk, ez fáj nekik és ez a legfontosabb, fennmaradásunk záloga.
*** A Ros Hasanai és jom kippuri imának egyik megrázóbb darabja az un. „Ntáne Tókef” cimü fohász, amit a mainzi rabbi Ámnon, a mártirhalált halt szent, komponált, akit a helyi választófejedelem megkinzott és megöletett mert nem volt hajlandó elhagyni ősei hitét és kikeresztelkedni. A történet benne foglaltatik a jobb Máchzorokban. Lássuk a fohász második részét, Simon Sároni klasszikus forditásában, a lubavitsi machzór, „Izrael fohásza”, alapján: „Újév napján lesz megirva és a jom kippuri böjt napján lesz megpecsételve, hányan halnak meg és hányan születnek meg, (a következő évben), ki marad életben és ki fog meghalni; ki a maga idejében és ki idő előtt; ki a vizben és ki a tüz által, ki kard és ki ragadozó által; ki éhinség által és ki szomjhalálban; ki földrengésben és ki járványban, ki megfojtva és ki megkövezve? Kinek lesz nyugta és ki kel vándorútra; ki él majd csöndben és ki hányattatik, ki él békében és ki szenvedésben, ki szegényedik el és ki gazdagszik meg, ki alacsonyodik le és ki emelkedik fel”? „De a bünbánat (a böjt), az ima és a jótékonyság, elháritják a rossz végzést!” *** Ime, Bölcseink megsúgják nekünk a megoldást : térjünk meg, böjtöljünk Jom Kipurkor (a következő hétfőn), imádkozzunk és gyakoroljunk jótékony cselekedeteket – vagyis legyünk zsidók, és jobb zsidók mint eddig – és akkor minden rendben lesz! Akkor nem halunk ki és az évezredes zsidó láncolat folytatódik tovább. Naftali Kraus (Tel-Aviv)
