Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a szerződés keretében egymilliárd forint vissza nem térítendő központi költségvetési támogatásban részesül, mely az előkészítés költségeinek 90 százalékát fedezi. A szerződés meghatározza az előkészítési eljárások pontos ütem- és költségtervét.
Az előkészítő tevékenység magába foglalja a Regionális Tudásközpont, a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont, valamint a Nagy Kiállítótér nemzetközi tervpályázatának lebonyolítását, a nyertes tervek megvásárlását, meghívásos közbeszerzés keretében az engedélyezési tervek elkészítését és az engedélyeztetést. Az előkészítés része a Zsolnay Kulturális Negyed tanulmányának aktualizálása és annak alapján az engedélyezési tervek elkészítése, a tervek engedélyeztetése. A „Közterek és parkok újjáélesztése” című kulcsprojekt előkészítésének keretében lebonyolítanak három ötletpályázatot, négy nemzetközi tervpályázatot és hét meghívásos pályázatot, valamint befejeződik a teljes engedélyeztetési folyamat.
Az előkészítés folyamat eredményeképpen elkészül valamennyi kulcsprojekt teljes pályázati dokumentációja.
Az előkészítés tervezett kezdete 2006. szeptember, tervezett befejezése 2008. május.
Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010
Az öt részprojektből álló nagyprojekt keretében Magyarországon egyedülálló kulturális infrastruktúra és nemzetközi szinten is versenyképes idegenforgalmi attrakciók kerülnek kialakításra, melyek a következők:
1. Zsolnay Kulturális Negyed kialakítása
A XIX. századi magyar iparművészeti kultúra kibontakozásában és Pécs modernkori városfejlődésében meghatározó jelentőséggel bírt a Zsolnay Vilmos által Pécsett alapított világhírű porcelángyár, annak ipari-, művészeti-, kulturális kisugárzása. A pécsi kulturális főváros program egyik központi eleme a kulturális- és a kreatív ipar XXI. századi infrastrukturális- és szellemi környezetének kialakítása, melynek alapjaként a jelenleg zömében hasznosítatlan, leromlott állapotban lévő Zsolnay gyár területén lévő műemlék épületek, illetve a Zsolnay márkanévhez kapcsolódó brand image szolgálnak. A projekt keretében felújításra kerül a városfejlesztés szempontjából stratégiai helyen (belváros keleti végpontja, a város keleti kapuja), mintegy öt hektáron elterülő 21 000 nm, zömében műemléki védettség alatt lévő épületegyüttes; 15 600 nm park; 27 100 nm területű díszudvar és út, valamint mintegy 1000 folyóméter díszkerítés. A projekt keretében szétválasztásra kerül a jelenleg is működő Zsolnay Porcelángyárban folyó termelés és a műemléki környezetben megvalósításra kerülő kulturális funkció, amely két nagy feladatrész megvalósítását jelenti: egyrészt megújításra kerül a teljes műemléki környezet, másrészt új funkciók kerülnek betelepítésre a negyedbe, biztosítva a megújuláshoz szükséges új kulturális alapú inkubációs-, innovációs tevékenységek megjelenését. A projekt keretében – az előzetes tanulmányok alapján – a következő funkciókhoz kerül kiépítésre az alapinfrastruktúra: Ipartörténeti Témapark (városi ipartörténeti múzeum, Zsolnay Múzeum); ArtStart inkubátorház a kreatív ipar kezdő vállalkozásai számára; Pécsi Tudományegyetem designer-, szobrász- és iparművész képzése; Pécsi Digitális Animációs Tudásközpont (informatikai és képzőművészeti bázisú, piaci alapokon nyugvó, európai szinten egyedülálló animációs központ létrehozása); Kortárs Művészeti Központ kialakítása; az országosan elismert Bóbita Bábszínház elhelyezése; valamint az egyéb kiegészítő kereskedelmi-, vendéglátó-ipari és idegenforgalmi funkciók letelepítése. A projekt megvalósításának becsült költsége 10,9 milliárd Ft.
2. Pécsi Konferencia- és Koncertközpont megépítése
A projekt keretében – zöldmezős beruházás formájában – a Balokány városrészben felépül egy 1000 férőhelyes konferenciaközpont és hangversenyterem, amely egyrészt a jövőbeni konferenciaturizmus alapinfrastruktúrájaként a régió elsőszámú rendezvényközpontjaként fog funkcionálni, másrészt a 2010-es kulturális évad zenei rendezvénysorozatának központi helyszíne lesz. A mintegy 8000 nm-es épület felépítése a teljes Balokány városrész megújulását, Pécs történelmi belvárosának délkeleti irányú kiterjesztését, ezáltal pedig új társadalmi-gazdasági tevékenységek megjelenését eredményezi. A projekt minőségi változást eredményez a város idegenforgalmában (nemzetközi konferenciaturizmus), illetve hiánypótló jelleggel hozzájárul a Pécsi Tudományegyetem kutatási- és képzési potenciáljának erősödéséhez, megteremti az egyetemre alapozott nagy nemzetközi rendezvények infrastrukturális hátterét. A központ létesítésének becsült költsége 7,9 milliárd Ft.
3. „Dél-Dunántúli Tudásközpont” információs központ és integrált könyvtár megépítése
A zöldmezős beruházás formájában megvalósuló fejlesztés eredményeként felépítésre kerül a Dél-Dunántúli Régió legmodernebb, integrált megyei-városi könyvtára, amely tervezett regionális funkciójánál fogva a könyvtári szolgáltatások regionális szervezésének országos mintájaként fog funkcionálni. Az oktatási-kulturális-művelődési funkciókat biztosító új intézmény a tudásalapú társadalom megteremtésének egyik legfontosabb beruházása lesz a régióban 2007-2013 között, amely felzárkóztatási-, versenyképesség növelési funkciójával túlmutat a 2010-es kulturális évad rendezvényein. A mintegy 6000 nm-es beruházás tervezett helyszíne a Zsolnay-Balokány negyed, amely funkcionálisan- és városépítészetileg szervesen illeszkedik a koncert- és konferenciaközpont épületéhez, ezáltal erősítve a városrész-megújulás szinergikus hatásait. A beruházás megvalósításának becsült költsége 4,9 milliárd Ft.
4. Az ún. „Nagy Kiállítótér” megépítése
Pécs városa jelenleg nem rendelkezik olyan időszakos kiállítások fogadására és nagyméretű kiállítási tárgyak bemutatására alkalmas minőségi kiállítótérrel, amely a korábbi kulturális fővárosok példája alapján elengedhetetlen infrastrukturális követelménye a sikeres kulturális főváros rendezvénysorozat lebonyolításának. Emellett, a projekt egyik legfontosabb indokoltsága, hogy a „Nagy Kiállítótér” megépítése hozzájárul Pécs város elsőszámú kulturális-turisztikai attrakciójának, az ún. Múzeum utcának (Káptalan utca) a megújulásához, annak keleti irányba történő kiterjesztéseként, pedig jelentős területtel bővül a város idegenforgalmi magterülete. A 3,5 milliárd Ft költségvetésű beruházás keretében felújításra kerül a Pécs, Papnövelde utca 5 szám alatti Modern Magyar Képtár (MMK) épülete (kb. 3700 nm ingatlan felújítás), illetve zöldmezős beruházás keretében kiegészítésre kerül egy kb. 1200 nm alapterületű, modern kiállítási infrastruktúrával rendelkező épülettel, amely egyrészt funkcionálisan kiegészíti az MMK kínálta szolgáltatásokat, építészetileg pedig hozzájárul a belvárosi környezet megújulásához. A projekt becsült költségvetése 3,5 milliárd Ft.
5. Közterek és parkok újjáélesztése
A projekt keretében Pécs belvárosának teljes területe, a decentrumok (Uránváros, Meszes, Kertváros) központi területei, valamint a belvárost keleti irányból határoló Tettye és Zsolnay-Balokány városrészek közterületei komplex megújításra kerülnek. A projekt központi eleme, hogy a közterületek új közösségi és kulturális funkciókat kapjanak, melynek keretében a városi terek újradefiniálásával minőségi rekreációs területek kerüljenek kialakításra, amelyek attrakcióként egyrészt hozzájárulnak a nemzetközi és belföldi turizmus fejlődéséhez, másrészt képesek helyet biztosítani a 2010-es kulturális évad szabadtéri kulturális rendezvényeinek is. Ennek keretében ötlet- és tervpályázatok lebonyolítása alapján megújításra kerülnek a közterületek burkolatai, az utcabútorok, a városi zöldterületek, valamint a vizek felszínre hozatalával és élményszerű megjelenítésével új rekreációs területek kerülnek kialakításra. A mintegy 100 projektelemből álló fejlesztés becsült költsége 7,4 milliárd Ft.
BreuerPress