„Nyári eső”

A hadsereg összevonta gyalogsági erőit és páncélosait, hogy felkészüljenek a Gázai övezet „mélységébe” való újabb behatolásokra. A hadművelet célja, hogy elérjék a június 25-én elrabolt izraeli katona kiszabadulását, valamint megfékezzék a Dél-Izrael elleni palesztin rakétatámadásokat.


Zöld jelzést kapott az izraeli kormánytól a hadsereg a Gázai övezetbeli offenzíva folytatására és ha kell erősítésére – jelentette kedden az izraeli katonai rádió.
A rádió úgy tudja: a „Nyári eső” offenzíva folytatását azután döntötték el, hogy hétfő este Ehud Olmert izraeli kormányfő és Amír Perec védelmi miniszter konzultált egymással. A miniszterelnök kedden várhatóan tárgyal a Tel-Avivban székelő vezérkarral is.
Az izraeli légi támadásokban kilenc palesztin halt meg a Gázai övezetben, köztük négy kamasz egy híd megtámadása során. Az izraeli offenzívában eddig összesen 50 palesztin vesztette életét. A 2000 szeptemberében kirobbant palesztin felkelésnek 5185 erőszakos halált halt áldozata volt az elmúlt közel hat évben, köztük mintegy ezer izraeli. Viszont hétfőn egyetlen rakétát sem lőttek ki izraeli területre, holott átlagosan naponta 5-10 házi készítésű rakétát indítanak el.
Ciszjordániában az izraeli hadsereg őrizetbe vett 17 palesztint, aki a gyanú szerint a Hamász palesztin szélsőséges mozgalomhoz tartozik. A szervezet katonai szárnya vállalta két másik csoporttal együtt Gilád Salit izraeli tizedes elrablását.
Olmert jeruzsálemi sajtókonferencián, mind pedig Háled Mesaal, a Hamász politikai bizottságának vezetője Damaszkuszban elutasította az egymással való tárgyalás lehetőségét.
BreuerPress-info