Az antiszemitának tartott lengyel közoktatási miniszterrel Izrael nem hajlandó kapcsolatot kialak…

Az izraeli hatóságok úgy döntöttek, hogy megtagadják a kapcsolatfelvételt Roman Giertych lengyel közoktatási miniszterrel, mert a tárcavezető az antiszemitának tartott Lengyel Családok Ligájának (LPR) az elnöke.


Tali Szames, az izraeli külügyminisztérium magas rangú illetékese elmondta, hogy mivel Giertych pártja antiszemita, Izraelnek nem áll érdekében együttműködni a miniszterrel.
Giertych egyelőre nem reagált az izraeli bejelentésre. Az LPR – amely egy ultrakatolikus és szélsőségesen nacionalista kis párt – májusban került be a lengyel kormányba. Ez akkor Lengyelországban is belpolitikai vihart kavart, és több városban tüntetéseket szerveztek az LPR ellen. A párt tevékenysége érzékenyen érinti a lengyelországi zsidó hitközséget is, hiszen a párt ifjúsági szervezetének tagjai gyakran náci jelszavakat harsogva és náci jelképeket viselve vonulnak fel.
Az LPR ideológiailag ahhoz a II. világháború előtt létezett Nemzeti Demokrata párthoz kötődik, amelynek annak idején sikerült elérnie, hogy korlátozzák a lengyelországi egyetemeken a zsidó származásúak számát, illetve különítsék el őket a keresztényektől.
BreuerPress-info