Egyesült államokbeli látogatásra hívta meg Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét George W. Bush amerikai elnök.
Ezt a házelnök hétfőn mondta el.
George W. Bush magyarországi látogatása során, amikor a Citadellán elköszöntünk, szó volt arról, hogy ha az ősz folyamán ellátogatok az Egyesült Államokba, akkor feltétlenül látogassam meg
közölte Szili Katalin, megerősítve a Népszabadság információját.
A házelnök elmondta: eddig csak terv szintjén vetődött fel, hogy ősszel, október 23-a környékén az Egyesült Államokba utazna. Hozzátette: ez az időszak a költségvetés benyújtásának ideje, ezért utazása attól is függ, hogyan teszi azt lehetővé a parlamenti munka.
Szili Katalin szólt arról is, hogy az amerikai elnök találkozójukon arra kérte, vegye fel a kapcsolatot az iraki házelnökkel, és segítse a demokratikus átalakuláskor szerzett magyar tapasztalatok átadásával az iraki demokratizálódást.
Arra a kérdésre, ez azt jelenti-e, hogy Irakba utazik, a házelnök elmondta: a kapcsolatfelvétel után dől el, hogy az iraki házelnök utazik ide, vagy ő utazik-e Irakba.
BreuerPress-info