George W. Bush amerikai elnök Bagdadba érkezett

Váratlanul Bagdadba érkezett George W. Bush amerikai elnök a hírt a Fehér Ház is megerősítette


.
Bush, aki várhatóan alig több mint öt órán tartózkodik majd Bagdadban, az iraki főváros erődítményszerű kormányzati és diplomáciai negyedében, a Zöld Zónában találkozott Núri al-Máliki miniszterelnökkel, aki maga is csak néhány perccel korábban értesült az amerikai elnök érkezéséről. Biztonsági okokból ugyanis mindössze néhány fehér tanácsadó és az amerikai elnök kíséretében lévő újságíró tudott előzetesen a bagdadi útról.
George Bush a tervek szerint beszédet mond amerikai katonák előtt.
A meglepetésszerű látogatásra hat nappal azután került sor, hogy amerikai légicsapásban megölték Abu Muszab az-Zarkávit, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki csoportjának vezetőjét.
George Bush az iraki háború kitörése óta másodszor látogat a közép-keleti országba. Először 2003 novemberében az amerikai hálaadás ünnepén járt Irakban.
BreuerPress-info