Kisiklott egy ingázókat szállító vonat hétfőn Izraelben, miután belerohant egy, a síneket keresztező teherautóba; a mentőszolgálat közlése szerint a balesetben öt utas vesztette életét és több mint hetvenöten megsérültek.
A Tel-Avivból Haifába tartó vonat egy átjáróban rohant a teherautóba. Az ütközésben a mozdony és az első három kocsi kisiklott. A vonat, amely egyik megállója a Tel-Aviv közeli Ben Gurion repülőtér, közel kétszáz utast szállított.
Az Izrael középső részén, Netánja közelében történt baleset sérültjeinek mentésében helikopterek is részt vettek. A mentőszolgálat egyik illetékese elmondta, hogy a hetvenöt sérült közül tíznek súlyos az állapota. A rendkívül nagy hőségben azonban mintegy három óra kellett ahhoz, hogy a sérülteket és a holttesteket kiemeljék a szétroncsolódott vagonokból.
A térség rendőrparancsnoka, Menasé Arlev a hadsereg rádiójának korábban úgy nyilatkozott, hogy az egyik vagonba mintegy 15 utas szorult, akiket a tűzoltóság és a hadsereg műszaki alakulatai igyekeztek kiszabadítani a roncsból.
Egy rendőrségi szóvivő szerint a balesetet az okozta, hogy a teherautó sofőrje megpróbált átjutni a lezárt sorompónál, a gépkocsi két első kereke azonban megszorult a síneken, a mozdonyvezetőt pedig már nem sikerült riasztani, így a mintegy 200 személyt szállító vonat 120 kilométeres sebességgel belerohant a kamionba. A sofőr még idejében kiugrott a vezetőfülkéből.
BreuerPress-info