Rendőrök tüntettek a palesztin parlament épülete előtt.

A megmozdulásban a palesztin biztonsági erők több ezer tagja vett részt. A tüntetők kövekkel törték be a törvényhozás épületének ablakait, és szétvertek egy őrbódét.


Egyesek megpróbáltak behatolni az épületbe, de a kapunál a parlamenti őrség visszaszorította őket, és figyelmeztető lövéseket adott le a levegőbe.
A rendőrök, akik a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatahhoz tartoznak, nemcsak fizetésüket követelték, hanem egyúttal azt is, hogy oszlassák fel a Hamász iszlám szervezet újonnan alakult milíciáját, amely az utóbbi időben szintén megjelent Gáza utcáin.
Iszmáil Haníje kormányfő bejelentette, hogy azok a tisztviselők, akiknek illetménye nem haladja meg a 330 dollárt, hamarosan kapnak egyhavi fizetést. Ez azonban az érintetteknek legfeljebb egynegyedét jelenti.
Abbász többször is felszólította a Hamászt, hogy mondjon le az erőszakról, és ismerje el Izrael jogát a létezéshez. A Hamász ezt elutasította, de hajlandónak mutatkozott a „párbeszédre” Abbásszal. Az elnök június 6-ig adott ultimátumot a Hamásznak, hogy fogadjon el egy javaslatot, amely gyakorlatilag Izrael elismerését jelentené.
BreuerPress-info