1600-nál több halottja van az indonéziai földrengésnek

Richter-skálán 6,2-es erősségű földrengésnek, amely helyi idő szerint szombat reggel rázta meg az indonéziai Jáva szigetét.


Az egészségügyi illetékesek a halottak számának további növekedését jósolják, mivel a kórházakban sokan fekszenek súlyos állapotban. Az indonéz vöröskereszt forrásai egyelőre nem tudták megerősíteni a minisztérium számadatát: ők még 446 halottról és közel 3000 sérültről tudnak.
A földrengés epicentruma a turisták által igen kedvelt, egykori királyi várostól, Yogyakartától mintegy 50 kilométerre délre, a tengerfenék alatt volt. A hatóságok közlése szerint a földmozgást nem követte szökőár; ennek dacára több ezren hagyták el otthonaikat, cunamitól tartva. A körzetben számos ház összedőlt, s megszűnt az áram-, illetve a telefonszolgáltatás.
Susilo Bambang Yudhoyono elnök utasította a hadsereget, hogy segítsen az áldozatok evakuálásában. Az államfő közölte, hogy még a nap folyamán a katasztrófa sújtotta övezetbe utazik.
BPI-info