6 óra.

Az izraeli hadsereg arra számít, hogy az Irak elleni támadás megindításáról az amerikaiak hat órával megkezdése előtt tájékoztatni fogják – jelentette a Háárec című lap.


Az izraeli védelmi minisztériumból származó értesülésre hivatkozó jelentés szerint „jelenleg a legelterjedtebb értékelés az, hogy a támadás március első hetében kezdődik”. Az általában igen jól tájékozott újság hozzáteszi: az izraeli hadsereg fel van készülve arra, hogy az amerikai támadás március 1-jén indul. A Háárec megjegyzi, hogy Izrael előzetes amerikai tájékoztatásáról „intenzív tárgyalások” folynak a felek között, de erre nézve Washington még nem kötelezte el magát. Arra viszont ígéretet tett az Egyesült Államok, hogy offenzívájának első szakaszában lerombolja a nyugat-iraki tüzérségi lőállásokat. A körzet 400 kilométerre van Izraeltől, és az 1991-es öbölháború idején Irak innen 39 Scud rakétát indított Izrael ellen. A Scudok két embert megöltek, több százat megsebesítettek és ezreket tettek hajléktalanná. Az amerikai Charles Simpson tábornok, akit nemrégiben neveztek ki izraeli összekötő tisztnek, e hét végén érkezik Tel-Avivba meghatározatlan idejű megbízatással. Ez a Háárec szerint annyit tesz, hogy az Egyesült Államok Irak elleni támadásához megkezdődött a visszaszámlálás.(BPI.)