„Bármerre megyek Budapesten, az Budapest” – Naszályi Gábor szerint egységes jövőkép nélkül nem működhet a főváros
A főváros és a kerületek vitája, a kormánnyal kötött fővárosi megállapodás tartóssága és a minimálbér-megállapodás sorsa volt a témája a Pirkadat október 28-i adásának. M. Kende Péter Naszályi Gábort, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnökét kérdezte arról, mit látnak az érdekképviseletek a pénteki fővárosi közgyűlés előtt, és mi az, ami felháboríthatja a munkavállalókat. A szakszervezeti vezető szerint az egymásnak feszülő kerületek és főváros helyett hosszú távú, törvényben rögzített rendezésre volna szükség, a minimálbéreseket pedig senki nem képviseli valójában a tárgyalóasztalnál.
Ötletelés helyett egységes Budapest-kép
Naszályi Gábor úgy látja, hogy a kerületek és a főváros szembenállásában mindkét fél meg van győződve a saját igazáról. A kerületek szerinte úgy állítják be a Karácsony Gergely főpolgármester által kötött megállapodást, mintha étlapról lehetett volna rendelni belőle, és a főpolgármester ezzel a lehetőséggel nem élt volna. Az ötletek bedobálása – hogy mit kellene visszakérni, mit odaadni, mit átadni – szerinte sehová nem vezet, ha nincs mögötte egységes koncepció és rendezett viszony a kerületek és a főváros gazdálkodásában, városképi és közlekedésszervezési elképzeléseiben.
Saját tapasztalatával érvelt: „Bármerre megyek Budapesten, az Budapest. Engem pont nem érdekel, hogy melyik kerületben járok.” Elismerte, hogy az ott lakókat ez jobban foglalkoztathatja, de nem érzékel olyan erős ragaszkodást egyes kerületekhez, amely indokolná a mostani vitát. A kerületek működtetését igazgatási kérdésnek tartja, amely nem az összképről, nem Budapestről szól, és amelyben a finanszírozástól kezdve minden más kérdésben meg kellene egyezni.
A főváros üzemelteti a várost
A vita a munkavállalókat is óhatatlanul érinti, hiszen a kerületek is foglalkoztatnak dolgozókat, a várost azonban mégis Budapest üzemelteti: a közműveket, a közlekedést, a kultúrát és a szociális ellátásokat. Naszályi szerint az egymás elleni küzdelem semmilyen eredményre nem vezet, mert ha az egyik ellenfelet legyőzik, találnak helyette másikat. Hiba volna azt hinni, hogy egy győzelem után a kerületek egymással is megbékélnének: ugyanúgy fújnak egymásra, ahogy a megosztottság következtében az országban mindenki. A megosztottság szerinte a szakszervezet saját tagjait sem kerüli el.
Rövid távú alku, hosszú távú feladat
A fővárosi megállapodásról világos véleménye van: „Szerintem az, ami most köttetett, az semmiképp nem lehet egy hosszútávú megoldás.” Legfeljebb a 2026-os és a 2027-es problémákat oldhatja meg, mert ezek már a nyakukon vannak. Hosszabb távon le kell ülni, és ez nem megy a kormány nélkül: törvényben kell rögzíteni, mit lehet és mit kell, kihez tartoznak a feladatok, és hogyan működnek az önkormányzatok. Budapest, amely 23 kisebb települést foglal magába, ebből a szempontból eltérő helyzetben van, mint a többi önkormányzat.
A munkavállalóknak is elemi érdekük, hogy a mostani, erről és részben a következő évről szóló megállapodás után belátható időn belül hosszabb távú egyezség szülessen a kormány, a kerületek, a főváros és a munkavállalói érdekképviseletek között.
Felrúgott minimálbér-megállapodás
M. Kende Péter arra kérdezett rá, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján örök reménykedő marad-e egy érdekképviseleti vezető, vagy egyelőre nem lát esélyt a megegyezésre. Naszályi Gábor erre a Budapesten túli példával felelt: az előző kormányzat idején kötött minimálbér-megállapodást a kormányváltás után gyakorlatilag felrúgják, szemben a korábbi ígéretekkel. Utalt a reggel korábbi adására is, amelyben a pedagógusbérekről volt szó: a minimálbéresek szerinte még azt az emelést sem látszanak megkapni, amelyet a pedagógusok kevésnek tartanak és visszautasítanak. Hangsúlyozta, hogy ezzel nem a pedagógusok ellen szól, ő is alulfizetettnek tartja őket, de a minimálbéresek helyzete még rosszabb, és őket a tárgyalófelek közül senki nem képviseli.
Nem szeretné, ha megismétlődne a korábbi húszszázalékos emelés körüli huzavona, amikor a megállapodott emelés helyett kisebbet adtak, majd hetekkel később új minimálbérszintet jelentettek be. „Tehát nem így működik a világ” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a munkáltatókra nyomást kell gyakorolni, hogy egy aláírt megállapodást fenntartsanak. Ha pedig ezek a megállapodások ennyire nem működnek, akkor valószínűleg nem is lehet több évre kötni őket.
Hol vannak a minimálbéresek?
A probléma szerinte az, hogy a munkavállalói oldalnak nagyon kevés eszköze van, mert a konföderációk tagjai között alig akad minimálbéres. A legtöbben kis- és mikrovállalkozásoknál, élelmiszerüzletekben, dohányboltokban dolgoznak – más kérdés, hogy valóban minimálbéresek-e. Naszályi azt várja, hogy egyszer maguk az alacsonyan fizetett, leszakadt dolgozók érezzék úgy, hogy becsapták őket, és mozduljanak meg, mert Magyarországon ennek eddig nincs nyoma. Erőszakot nem tart elfogadhatónak – nem kívánja, hogy egyes európai országokhoz hasonlóan törjenek, zúzzanak és gyújtogassanak –, de szerinte más módon is ki lehet fejezni, hogy a dolgozók nem azért dolgoznak, hogy a főnökeik elképesztő extrákat juttassanak maguknak.
A műsorvezető az előző interjúra utalva felvetette, hogy a kormánynak párbeszédet kellett volna folytatnia, és őszintén elmondania az érdekképviseleteknek, miért nem tudja tartani az ígéreteit. Naszályi erre közbevágva azt felelte, hogy nehéz őszinteséget várni azoktól, akik a kampány alatt a legjobban tudták, mi a helyzet, és ennek tudatában ígérgettek felelőtlenül, a dolgozók pedig elhitték és rájuk szavaztak.
Kivárás, de nem mindenáron
A beszélgetésben az is elhangzott, hogy a választási ígéretek be nem tartása elleni ilyen mértékű tiltakozás nem volt jellemző Magyarországon; talán a Gyurcsány-kormány idején, az őszödi beszéd körüli események idején lehetett ilyesmit látni. A kormányváltást abszolút szükségesnek és időszerűnek nevezték, de aki azt is elhitte, hogy mindenkinek a semmiből emelik meg sokszorosára a bérét, az is felelős. A nyugdíjakról Naszályi csak érintőlegesen beszélt, mondván, az nem az ő területe; a minimálbér viszont konkrét megállapodás volt, amelyet ugyan nem a kormány tárgyal, de ő dönt róla és fogadja el. Nem szabadna ennek kitenni a dolgozókat, már csak azért sem, mert a minimálbér minden más munkavállaló helyzetét befolyásolja a bértárgyalásokon.
Furcsának tartja azt is, hogy miközben a minimálbér-emelés célja a felzárkóztatás volna, a fővárosi cégeknél az előzetes egyeztetések szerint 2027-ben is ötszázalékos béremelés várható, így a fővárosi dolgozók százalékosan többet kapnak, mint a minimálbéresek, holott a bázishatás miatt ott eleve kevesebbet ér egy-egy százalék. Összegzése szerint több fronton lehet elégedetlen, mint elégedett, de ez nem jelenti azt, hogy mindennek szembe kell menni. Amíg a fővárossal kötött megállapodásuk működik, kivárnak, és a gazdaságnak stabilizálódnia, növekednie kell – addig is, ironikusan fogalmazva, amíg az oligarchák visszahozzák a pénzt, és nem Dubajban költik el.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
