„Alulról kell fölfelé építkezni” – Póta György szerint így lehetne valóban működőképes az egészségügy és az iskolakezdés
A Pirkadat augusztus 27-i adásában M. Kende Péter dr. Póta György házi gyermekorvossal beszélgetett az iskolakezdés egészségügyi és pszichés terheiről, az orvosi igazolások szerinte értelmetlen rendszeréről, valamint a magyar egészségügy szerkezeti problémáiról. Póta szerint szeptember elején nem elsősorban a fertőzések száma ugrik meg, hanem a gyerekek és a szülők pszichés terhelése jelenik meg erőteljesebben a rendelőkben. Úgy látja, az egészségügyi reform sem pénzkérdés csupán: a teljes rendszer gondolkodását és szerkezetét is át kell alakítani.
Az iskolakezdés a rendelőben is meglátszik
Póta György szerint a jövő héttől ugrásszerűen nő majd a forgalom a gyermekorvosi rendelőkben, de ennek eleinte nem feltétlenül fertőzéses oka lesz.
A meleg idő miatt még nincs olyan időjárás, amely önmagában jelentősen növelné a hurutos megbetegedéseket. Sokkal inkább a közösségbe való visszatérés, az új tanévvel járó stressz és a pszichés terhelés jelenik meg.
„A pszichoszomatikus dolgok csúcsra vannak járatva a következő két hétben.”
Póta szerint a gyerekek számára a nyári szabadság után az iskola újra kötöttséget, alkalmazkodást és sok esetben félelmet jelent, és ez az immunrendszer működésére, illetve a tünetek megélésére is hatással lehet.
Két tüsszentésből könnyen három nap hiányzás lesz
A gyermekorvos szerint az iskolakezdés idején sok szülő túl hamar tekint betegségnek egészen enyhe panaszokat.
„Ilyenkor a két tüsszentés az azonnali orvosi segítséget és minimum háromnapos hiányzást jelent.”
Póta arra figyelmeztetett, hogy ezzel könnyen elfogynak azok a hiányzási lehetőségek, amelyekre a gyereknek később valóban szüksége lehet.
Ha januárban influenzás lesz, magas lázzal és rossz általános állapottal, már nehezebb helyzetbe kerülhet, ha korábban indokolatlanul sokat maradt otthon.
Szerinte az első hetek feladata az lenne, hogy a gyerek fokozatosan visszaszokjon a közösséghez és a napi ritmushoz.
A szülő stressze is a gyereken csapódhat le
Póta szerint a tanévkezdés a szülők számára is komoly pszichés terhet jelent.
Újra vissza kell állni a korai kelésre, az óvodába és iskolába indulásra, a leckére, a napi logisztikára. Ez a feszültség pedig sokszor közvetve a gyerekorvosi rendelőben jelenik meg.
Úgy látja, a pszichés tényezők szerepét sokkal komolyabban kellene venni a mindennapi gyermekgyógyászatban.
„Miért nekem kell a hiányzást leigazolni?”
A beszélgetés egyik központi témája ismét az iskolai igazolások rendszere volt.
Póta ezt „hungarikumnak” nevezte, de egyáltalán nem pozitív értelemben.
„Miért nekem kell a hiányzást leigazolni? Nem én vagyok a szülője.”
Szerinte ha egy gyerek délután rosszul érzi magát, hazamegy, kialussza magát, másnap pedig már iskolába megy, teljesen értelmetlen, hogy az orvosnak kelljen igazolnia a hiányzást.
Az orvos sokszor ugyanúgy kizárólag a szülő beszámolójára támaszkodik, ezért Póta szerint logikusabb lenne, ha a rövid hiányzásokat maga a szülő igazolná.
Két éve nincs papíralapú iskolai igazolás
Póta külön felhívta a figyelmet arra, hogy a papíralapú igazolást két éve hivatalosan megszüntették.
„Kettő éve csak és kizárólag a Krétába lehet igazolást föltölteni.”
A rendszerből az orvos elektronikusan továbbítja az igazolást, hasonlóan a receptekhez vagy beutalókhoz.
Póta szerint ezért azok az intézmények, amelyek továbbra is papírt kérnek, olyan követelményt támasztanak, amelynek nincs jogszabályi alapja.
A rendszer valójában a felelősséget hárítja
Póta szerint az igazolási rendszer lényege a felelősség áthárítása.
Úgy fogalmazott, a pedagógusok sem feltétlenül ragaszkodnak ehhez, sokkal inkább arról van szó, hogy valaki hivatalosan vállalja a felelősséget azért, miért hiányzott a gyerek.
„Az egész rendszer arról szól, hogy valaki adjon egy papírt.”
Külföldi kollégáival beszélgetve azt tapasztalta, hogy sok országban értetlenül állnak a magyar gyakorlat előtt. Ott szerinte abból indulnak ki, hogy a gyerek azért jár iskolába, mert tanulni akar, és a hiányzás elsősorban a szülő és az iskola közötti kérdés.
Az egészségügy sem csak pénzhiányos
Póta György a beszélgetést innen szélesebb egészségpolitikai irányba vitte tovább.
Szerinte a magyar egészségügy problémáját nem lehet pusztán azzal megoldani, hogy újabb százmilliárdokat tesznek bele.
„Ez egy lukas vödörbe való beleszórás.”
Úgy véli, strukturálisan, szervezetileg és szemléletében is át kell alakítani az egész rendszert.
Pénzre természetesen szükség van, de szerinte csak egy már racionálisan működő rendszerbe érdemes igazán nagy összegeket befektetni.
Az orvostársadalom is nehezen mozdítható
Póta szerint az egyik legnehezebb kérdés az, hogy maga az orvostársadalom képes-e végigvinni egy nagy reformot.
Úgy látja, ugyanaz a probléma jelenik meg, mint az oktatásban: a meglévő szakmai közösséget nem lehet egyszerűen lecserélni.
„Erős kétségeim vannak, hogy a jelenlegi orvosgarnitúra alkalmas személyében arra, hogy ezt a reformrendszert végigvigye.”
Szerinte ezért csak fokozatosan, hosszabb idő alatt lehet valódi változást elérni.
A háziorvosok átlagéletkora már a nyugdíjkorhatár körül jár
Póta különösen súlyosnak tartja az alapellátás helyzetét.
„Egy olyan rendszerrel akarunk megújulni, ahol az átlagéletkor az a nyugdíjkorhatár.”
A háziorvosok és házi gyermekorvosok jelentős része már nyugdíjaskorú, sokan nyugdíj mellett dolgoznak tovább.
Ha ők egyszerre kiszállnának a rendszerből, szerinte az ellátás számos helyen egyszerűen működésképtelenné válna.
A középgeneráció egy része külföldre ment vagy más szakmai pályát választott, így éppen a legaktívabb korosztály hiányzik.
A jobb fizetés csak elodázta az összeomlást
Póta szerint a korábbi béremelések kétségtelenül segítettek abban, hogy sok idős orvos tovább dolgozzon.
Ez azonban szerinte csak időt vásárolt.
„Elodázta a teljes összeomlást.”
Úgy látja, sokan azért maradtak a rendszerben, mert a 2020 utáni béremelés anyagilag érdekeltté tette őket, de közben fizikailag és mentálisan is elfáradtak.
A járóbeteg-várólisták sokkal jobban érintik az embereket
Póta szerint félrevezető lehet, ha az egészségügyi várólisták javulását csak csípőprotézisek vagy bizonyos műtétek alapján mérik.
A hétköznapi beteg számára sokkal fontosabb, hogy eljut-e endokrinológushoz, kardiológushoz, szemészhez vagy gyermek-gasztroenterológushoz.
„Egy hasfájós, nincs jó állapotú gyerek gasztroenterológiai kivizsgálása Budapesten két, három, négy hónap.”
Szerinte éppen a járóbeteg-szakellátásban torlódik fel az a várakozás, amelyet a hivatalos mutatók kevésbé láttatnak.
A bizonytalanság pszichésen is rombol
Póta arra is felhívta a figyelmet, hogy a hosszú kivizsgálási idők önmagukban is komoly terhet jelentenek.
Ha egy szűrővizsgálat gyanút vet fel, de a CT-re vagy a szakorvosi konzultációra hónapokat kell várni, az a betegnek komoly pszichés megterhelést okoz.
„A nem tudás néha sokkal jobb pszichét ad, mint az, hogy tudom, hogy valami van, de jó lenne tudni, hogy mi az a valami.”
„Alulról kell fölfelé építkezni”
Póta szerint a kórházi reformok önmagukban nem fogják megoldani az egészségügy problémáit.
Először az alapellátást és a járóbeteg-szakrendeléseket kell működőképessé tenni.
„Amíg a járóbeteg-szakrendelésen és az alapellátásban nem sikerül egy drasztikus, látványos változást csinálni, addig a kórházi ellátás ezt úgysem fogja tudni fölvenni.”
Összegzése szerint a valódi megoldás sorrendje egyértelmű: „Alulról kell fölfelé építkezni.”
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
