„Miért az Örökkévaló a mi Istenünk?” – Rugási Gyula könyve a középkori zsidó gondolkodás egyik legizgalmasabb vitájához vezet vissza
A Pirkadat július 15-i adásában M. Kende Péter dr. Fényes Balázzsal és dr. Rugási Gyulával beszélgetett Rugási Gyula új könyvéről, amely a Kaligram kiadásában, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem közreműködésével jelent meg Miért az Örökkévaló a mi Istenünk? címmel. A beszélgetés a 9–10. századi zsidó, muszlim és szír, arabul író szerzők világába vezetett, ahol a filozófia, a szóbeli hagyomány, a karaiták és a rabbinikus zsidóság vitája egyszerre jelentett vallási, nyelvi és szellemtörténeti kérdést.
Egy cím, amely mögött arab nyelvű zsidó filozófia áll
Rugási Gyula rögtön a beszélgetés elején jelezte: a könyv címe mögött „némi svindli” van. A kötet ugyanis főként 9–10. századi, arabul író zsidó szerzőkkel foglalkozik, de muszlim és szír keresztény gondolkodók is megjelennek benne.
A cím egy kevéssé ismert zsidó szerző, Dávúd al-Mukammas művéből származik. Az Észak-Szíriában született gondolkodó nagy munkája húsz fejezetből állt, ebből tizenhat maradt fenn egy leningrádi kéziratban. Rugási a tizedik fejezetből kölcsönözte a kérdést.
Az eredeti mű arabul íródott, ezért az „Örökkévaló” kifejezés helyén eredetileg nem a héber Adonáj vagy más zsidó istennév állt, hanem az arab Isten-megnevezés. Rugási azért választotta mégis az Örökkévaló szót, mert a szerző zsidó kontextusa ezt indokolttá tette, és a magyar cím így jobban kapcsolódik a zsidó hagyomány nyelvéhez.
Karaiták és rabbinikus zsidóság: a szóbeli hagyomány tétje
Fényes Balázs szerint a korszak egyik legfontosabb szellemi kérdése a karaitákkal folytatott vita volt. A karaita irányzat a rabbinikus zsidóság számára alapvető szóbeli hagyomány kötelező erejét tagadta.
A rabbinikus zsidóság a szóbeli hagyományt szináji eredetűnek, kinyilatkoztatottnak és vallástörvényileg, vagyis halachikusan kötelezőnek tekinti. A karaiták ezzel szemben azt állították, hogy ez emberi okfejtés, ezért nem bír kötelező vallástörvényi erővel.
Fényes szerint ebbe a kontextusba kell helyezni mindazt, amit a 8–10. századi zsidó szerzők írtak. A vita nem egyszerű történeti érdekesség: a kérdés, hogy a szóbeli hagyomány kötelező-e, később a zsidó reformmozgalom megjelenésekor is újra felvetődött.
Filozófusnak tartották-e magukat?
A beszélgetés másik nagy témája az volt, lehet-e ezeket a szerzőket filozófusnak nevezni. Fényes Balázs szerint a modern tudományosság gyakran beszél középkori zsidó filozófiáról, de ebből azonnal következik a kérdés: vajon a szerzők maguk filozófusnak tekintették-e magukat?
„Meggyőződésem szerint sok mindennek tekintették magukat. Speciel filozófusnak a legkevésbé” – mondta.
A filozófia fogalma ugyanis a rabbinikus közegben erősen kötődött a klasszikus görög filozófiához. A kérdés ezért nemcsak elnevezésbeli: ha a filozófia gyanús vagy idegen területnek számított, miért olvasták mégis ezeket a műveket, miért írtak kommentárokat, és miért váltak egyes művek máig tanult szövegekké?
Arisztotelész, al-Fárábi és a zsidó aranykor
Rugási Gyula a tágabb szellemtörténeti keretet is felvázolta. A 10. századtól a 13. század elejéig tartó időszakot a zsidó kultúrtörténet és filozófiatörténet gyakran aranykornak nevezi. Ez nagyjából egybeesik az arab nyelvű muszlim filozófia aranykorával, al-Kindítől Ibn Rusdig, illetve a nyugati skolasztika nagy korszakával is.
Rugási szerint Száádjá gáontól Maimonidészig mindenki használja a „filozófus” kifejezést, ahogyan a muszlim és szír keresztény szerzők is. Ez legtöbbször Arisztotelészt jelenti. A tévelygők útmutatójában is ez a viszony jelenik meg: a filozófus Arisztotelész.
Ugyanakkor Rugási jelezte: azok, akiket a középkori szerzők Arisztotelészként ismertek, nem teljesen azonosak azzal az Arisztotelésszel, akit a mai filológia ismer. Emellett létezett egy „kettes számú filozófus” is: al-Fárábi, aki a középkori zsidó és muszlim gondolkodásban különösen fontos szerepet játszott.
Miért aktuális mindez ma?
M. Kende Péter azt kérdezte, hogy a karaiták és a rabbinikus hagyomány vitája 2026-ban, a zsidó naptár szerint 5786-ban mennyire lehet érdekes vagy fontos. Rugási Gyula szerint attól függ, kinek: ha a hagyomány átadásának és megítélésének kérdéséről beszélünk, akkor nagyon is élő problémáról van szó.
A karaita gondolkodás gyakorlati következményei nem pusztán elméleti kérdések. Rugási példaként említett egy leningrádi karaita tudóst, akinek történetei azt mutatják: a szombati tűzgyújtás vagy a halachikus gyakorlat kérdése nem akadémiai játék, hanem életmódot meghatározó vallási döntés.
Fényes Balázs is azt hangsúlyozta: a zsidó történelem egyik döntő ideológiai kérdéséről van szó. A tét az, hogy a Szináj-hegyinek tartott, később a Talmudban rendszerezett szóbeli hagyomány kötelező erejét elfogadjuk-e vagy tagadjuk.
A reformmozgalom és a karaita párhuzam
Fényes Balázs szerint a karaizmusnak ma már nincs igazán erős gyakorlati közege, de az alapkérdés újraéledt a zsidó vallási reformmozgalomban. A reformmozgalom nem nevezte magát karaitának, de a szóbeli hagyomány kötelező erejének elutasításában szerinte hasonló logika jelent meg.
A történeti párhuzam így a szadduceusoktól a karaitákon át a modern reformig húzható. Fényes szerint a szadduceusok és a karaiták között voltak különbségek, például a testi feltámadás kérdésében, de mindkét irányzat a szóbeli hagyomány kötelező ereje ellen lépett fel.
Ezért a vita nem lezárt fejezet, hanem a zsidó identitás, vallásgyakorlat és tekintély kérdésének visszatérő formája.
Miért írtak arabul zsidó filozófiát?
A beszélgetés egyik legizgalmasabb kérdése az volt, miért írtak rabbinikus hagyományt védő zsidó szerzők arabul filozófiai műveket. Fényes Balázs szerint Száádjá gáon vagy Maimonidész a rabbinikus hagyomány szigorú képviselői voltak, akik a karaitizmus ellen harcoltak. Mégis olyan műveket alkottak, amelyeket ma filozófiai munkákként olvasunk.
A kérdés tehát többszörös: miért írnak filozófiát, miért arabul írják, és ha a filozófia problémás terület, akkor miért tanulják például Maimonidész A tévelygők útmutatóját ma is a legszigorúbb ortodox körökben?
Ezek a kérdések mutatják, hogy a középkori zsidó gondolkodás nem fér bele egyszerű kategóriákba. A vallástörvény, a kommentárirodalom, a filozófiai érvelés és az arab nyelvű tudományos közeg egymásba fonódott.
Karaita szerzők és a polémia világa
Rugási Gyula arról is beszélt, hogy bár a karaita szerzők fontos vitapartnerek voltak, jelentős filozófiai autorokat kevésbé hagytak az utókorra. Említette Dávúd al-Kirkiszánit, Jefet ben Élít és Szalmon ben Jeruhámot, de hozzátette: ők inkább kommentátorként érdekesek, például Tóra-, Dániel- vagy Jób-kommentárjaik miatt.
A karaita filozófia nehezen körülhatárolható. Ugyanakkor a karaiták kritikája, ellenállása és vitái mintha ösztönözték volna a rabbinikus oldal nagy műveinek megszületését. Rugási egy képpel írta le ezt: ahogy a kagylót irritáló idegen anyagból gyöngy lesz, úgy válhattak a vitákból nagy szellemi teljesítmények.
Szalmon ben Jeruhám például tíz részből álló költői vitairatot írt Száádjá gáon ellen, meglehetősen éles hangnemben. Rugási szerint ez a korszak egyik fontos polémikus munkája, de költészet, nem filozófia.
Arab filozófia, héber költészet
Rugási Gyula Slomó ibn Gabirol példáját is felhozta, aki egyszerre volt költő és filozófiai szerző. Filozófiai műve, a Fons Vitae, illetve héberül a Mekor Chajjim, szigorúan elválasztja a filozófiát a bibliai hivatkozásoktól, a kommentárirodalomtól és a halachától.
Ez a mű félig arisztoteliánus, félig neoplatonikus konstrukció, Rugási szerint inkább az utóbbihoz áll közelebb. A középkori zsidó filozófiai irodalomban egyedi és izgalmas szöveg.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy a zsidó szerzők gyakran arabul írták filozófiai munkáikat, míg a halachikus, kommentárirodalmi vagy költői művek héberül születtek. A karaiták azonban ebben sem mindig követték ugyanazt a mintát: Rugási szerint „szemérmetlenül teoretizáltak héberül is”.
Egy könyv, amely kérdéseket nyit ki
A műsor végén M. Kende Péter úgy fogalmazott: a beszélgetés során számos új kérdés és kifejezés került elő, de az idő szűkössége miatt a nézőknek a könyv adhat további válaszokat. Rugási Gyula Miért az Örökkévaló a mi Istenünk? című kötete nem könnyű témát tárgyal, de olyan korszakot nyit meg, amely nélkül a zsidó gondolkodás későbbi története is nehezebben érthető.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
