„A földrajz nem változik: Irán ott marad a szomszédban” – Sayfo Omar szerint az öbölállamok ezért keresik a békét Teheránnal
A Pirkadat június 22-i adásában Breuer Péter vendége Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatásvezetője volt. A beszélgetés a migrációs útvonalak visszaszorulásáról, Törökország és a szíriai menekültek helyzetéről, Szíria belső törésvonalairól, a drúzok, palesztinok és kurdok pozíciójáról, valamint az iráni–izraeli konfliktus utáni közel-keleti rendezés esélyeiről szólt. Sayfo szerint a térségben a nagy politikai mondatok mögött nagyon konkrét érdekek dolgoznak: pénz, energia, biztonság, terület, kisebbségi alkuk és túlélési stratégiák.
Kevesebb migráns, de nem kevesebb migrációs szándék
Breuer Péter első kérdése arra vonatkozott, vannak-e még migránsok, ha közben „paktum az van”. Sayfo Omar szerint az idei számok valóban csökkenést mutatnak: az előző év hasonló időszakához képest hozzávetőleg 40 százalékkal kevesebb migráns érkezik.
Ennek oka szerinte nem az, hogy az emberek ne indulnának útnak, ha tudnának, hanem az, hogy több európai kormány megállapodott a főbb kibocsátó és tranzitországokkal. Tunézia, Egyiptom, Marokkó és korábban Törökország is pénzügyi, illetve politikai engedményekért cserébe visszafogja az indulókat.
Törökország 2016 óta körülbelül 11 milliárd eurót kapott az Európai Uniótól, de Ankara szerint ez még mindig nem fedezi a menekültek ellátásának költségeit. Sayfo hozzátette: még ha ezt gazdaságilag nehéz is pontosan bizonyítani, politikailag biztosan ára van a szíriai menekültek jelenlétének.
Törökország és a visszatérő szíriaiak
A szíriaiak törökországi jelenléte Sayfo szerint komolyan hozzájárult Recep Tayyip Erdoğan pozícióinak meggyengüléséhez a nagyvárosokban, például Isztambulban. Nem véletlen, hogy Ankara mindent megtesz azért, hogy minél több szíriai visszatérjen a hazájába.
A visszatérés azonban egyéni döntés. Ha valakinek megvan még az ingatlana Szíriában, és olcsóbban tud otthon megélni, akkor számára ésszerű lehet hazamenni. Törökországban közben romlanak a gazdasági lehetőségek, egyes munkakörökben korlátozzák a szíriaiak jelenlétét, és sok nagyvárosban erősödött a szíriaiakkal szembeni ellenérzés.
Sayfo szerint Szíria mai helyzetét nem lehet egy mondatban leírni. Másként látja a rendszerváltást egy homszi szunnita, akit az előző rendszerben vegzáltak, és másként egy tengerparti alavita, aki korábban a rezsimhez kötődő előnyöket élvezett, most viszont elvesztette a biztonságát.
Palesztinok Szíriában és Libanonban
Breuer Péter a 1948-as palesztin menekültek helyzetét is felvetette. Sayfo szerint a szíriai palesztinok történetileg sokkal jobb helyzetben voltak, mint a libanoni palesztinok. Szíriában Aszad alatt gyakorlatilag szinte mindent csinálhattak, csak nem szavazhattak, miközben Libanonban a lakhatásukat és a betölthető munkaköröket is szigorúan korlátozták.
A szíriai palesztinok kaphattak utazási dokumentumokat, de az mindig kérdés, mely országok fogadják el ezeket. Sayfo szerint a mostani szíriai vezetésnek jelenleg nem a palesztin ügy az elsődleges problémája. Sokkal égetőbb számára az ország egyben tartása, az üzemanyagárak emelkedése, a kurd területeken jelentkező tiltakozások, a drúzok helyzete és az alavita tengerpart kezelése.
Szíria: kisebbségek, pénzhiány, török befolyás
Sayfo szerint Szíriában több vallási és etnikai közösség él együtt, de a béke törékenysége nagyrészt a gazdasági helyzettől függ. Amikor van pénz, a feszültségek kezelhetőbbek. Amikor nincs, előkerülnek a régi törésvonalak.
Szíria nagyon mélyről indul. Az öböl menti államok ugyan adnak segélyeket, de nem olyan mértékben, amely látványos fordulatot hozna. A legnagyobb segítséget ma Törökország nyújtja, különösen energetikai és gazdasági téren.
Ennek már látható eredményei vannak. Damaszkuszban például nem napi három órán át van áram, mint Aszad utolsó éveiben, hanem már több mint tíz órán át. Szíria visszacsatlakozott a globális pénzügyi rendszerbe is, ami nagy eredmény, de ennek hatása nem azonnali.
Izrael és az új szíriai vezetés
Breuer Péter arról kérdezte Sayfót, mire lehet képes az új szíriai vezetés Izraellel kapcsolatban. Sayfo szerint Ahmed al-Saraa nincs olyan pozícióban, hogy Izrael ellenében komoly lépéseket tegyen. A hatalomátvétel után a szíriai narratívában még meg is köszönték Izraelnek, hogy meggyengítette a Hezbollahot és Iránt, ezzel közvetve hozzájárulva Aszad bukásához.
Izrael közben saját biztonsági érdekei alapján bevonult Szíria déli részére, a Golán-fennsíkon és a Hermon-hegységen túl is ellenőrizve területeket. Sayfo szerint ez izraeli szempontból érthető, és a szíriai vezetés talán együtt is tudna élni a korlátozott területveszteséggel.
A nagyobb gond szerinte nem is a terület, hanem a drúz közösség helyzete.
Drúzok: előjogok, autonómia, Izrael felé tekintés
A dél-szíriai Szveidában élő drúzok egy része korábban gazdasági és politikai előnyöket élvezett. Helyi szereplők ellenőriztek bizonyos gazdasági folyamatokat, határátkelőket, a nagy drúz klánoknak megvolt a helyük az aszadi rendszerben.
Az új vezetés központosítani akar, ami ezeknek a csoportoknak nem tetszik. Egy részük ezért Izrael irányába tekint, míg más drúz közösségek, például Damaszkusz déli részén, inkább a központi hatalom felé húznak.
Sayfo szerint nem valószínű, hogy ezek a területek közvetlenül Izraelhez csatlakoznának, hacsak Szíria nem süllyed újra polgárháborúba. Reálisabb lehet egy kiterjesztett autonómia, akár közvetlenebb izraeli támogatással.
A drúzok elleni erőszak kapcsán Sayfo arról beszélt, hogy a szíriai kormány bizonyos esetekben kiszervezte a piszkos munkát. Beduin gyökerű arab csoportok, iszlamista frakciók és fosztogatók is szerepet játszhattak az atrocitásokban, miközben a kormányerők formálisan a rend fenntartására hivatkoztak.
Ahmed al-Saraa ruhája is politikai üzenet
A beszélgetés egyik érdekes kitérője az új szíriai vezető megjelenéséről szólt. Sayfo szerint Ahmed al-Saraa öltözködése politikai üzenetek sorozata.
Amikor még az al-Nuszra Frontot vezette, katonai ruhában jelent meg. Később, amikor hátat fordított az al-Kaidának, és Szíriára korlátozta ambícióit, tradicionális szíriai ruhában adott interjút, jelezve, hogy helyi, nem pedig transznacionális dzsihadista szereplőként akarja láttatni magát.
Most elnökként öltönyt és nyakkendőt visel, szakálla rövidebb, de nem annyira, hogy saját kemény magját elidegenítse. Sayfo szerint ez tudatos egyensúlyozás: egyszerre kell elfogadhatóvá válnia kifelé, és kezelnie azokat a frakciókat, amelyek hatalomra segítették.
Törökország, Izrael és Szíria: óvatos koordináció
Sayfo szerint Szíria és Izrael között nem látszik világos stratégiai megállapodás, de Szíriának jelenleg nincs ambíciója Izrael ellen. A fő cél az ország egyben tartása.
Fontosabb lehet a török–izraeli dinamika. Sayfo emlékeztetett arra, hogy korábban volt olyan időszak, amikor Izrael és Törökország között szorosabb együttműködés működött, ma viszont Ankara belpolitikai okokból erősen Izrael-ellenes retorikát használ.
Szerinte Törökország tisztában van saját határaival. Erdoğan számára az Izrael-ellenes hangnem belpolitikai aduász, de Sayfo nem látja, hogy Törökország komoly kockázatokat vállalna.
Irán, tűzszünet és a forradalmi gárda
A beszélgetés végén a figyelem Iránra és az Izraellel való konfliktus utáni helyzetre fordult. Sayfo szerint nem véletlen, hogy Irán belement az alkuba. Az iráni gazdaság komoly nyomás alatt van: a háború alatt az infláció 80 százalék körül volt, egyes élelmiszerárak megduplázódtak.
Bár jelenleg nincs erős ellenzék, és a korábbi tüntetések véres leverése után sokan félnek, a gazdasági nyomás hosszú távon minden hatalmat erodál.
Sayfo szerint a konfliktusból a pragmatikus radikálisok, elsősorban a Forradalmi Gárda erősödhettek meg. A vallási klérus keményvonalasai árulásnak tarthatják az alkut, de jelenleg nem ők osztják a lapokat.
Az öbölállamok békét akarnak, mert szomszédok maradnak
Breuer Péter arra is rákérdezett, miért tűnik úgy, hogy az arab öbölállamok Iránnal való összebékülésre törekednek, miközben Irán korábban ellenük is fegyvereket vetett be.
Sayfo válasza egyetlen szóval kezdődött: földrajz.
„Irán ott marad a szomszédban” – fogalmazott.
Szerinte az öbölállamok tudják, hogy Irán középhatalom marad, amellyel valahogy együtt kell élni. Közben szárazon tartják a puskaport, erősítik légvédelmüket és amerikai technológiával igyekeznek védeni infrastruktúrájukat.
Az Egyesült Arab Emírségek példája szerinte megmutatta, hogy az izraeli Vaskupola más térségekben is hasznos lehet. A becsapódó rakéták és drónok ugyanis óriási károkat okozhatnak az olajipari infrastruktúrában, aminek nemcsak helyi, hanem világpiaci következményei is lennének.
Miért nem álltak be Irán ellen?
Sayfo szerint az öbölállamok azért nem vállaltak látványosabb katonai szerepet Irán ellen, mert ezzel magukat tették volna célponttá. Szaúd-Arábia például könnyen elveszíthette volna a Vörös-tenger felé vezető, stratégiai olajvezetékének biztonságát. Ezeknek az országoknak az infrastruktúrája sérülékeny, gazdaságuk pedig erősen függ a stabilitástól és a külföldi munkaerőtől.
Ezért nem totális háborúban, hanem a konfliktus gyors lezárásában érdekeltek.
Izraelnek lesznek-e új arab barátai?
A beszélgetés zárásaként Breuer Péter azt kérdezte, hogy Izraelnek több arab barátja lehet-e a konfliktus után. Sayfo szerint ez még nem látszik egyértelműen. Az izraeli technológia vonzó, és az Emírségek már éltek is ezzel a lehetőséggel, de a nagy alapállás nem változott meg.
Szaúd-Arábiának továbbra is érdeke lehet az Izraellel való béke, de a gázai háború és az iráni konfliktus tovább bonyolította a folyamatot.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
