„A globális modernitás megette a művészetben a mágikus tartalmakat” – Bojár Iván András könyvet írt a Tisza felemelkedéséről
A Pirkadat vendége Bojár Iván András művészettörténész, író volt, akivel Breuer Péter új könyvéről beszélgetett. A kötet Magyar Péter politikai feltűnését és a Tisza körül kibontakozó társadalmi folyamatot követi végig 2024 februárjától 2026 májusáig. A beszélgetésben politika, rendszerváltásélmény, közösségi média, tömegpszichológia, művészet és a magyar fotótörténet helyzete is szóba került.
Egy könyv, amely menet közben született
Bojár Iván András szerint a könyv nem gyorsan készült, hanem folyamatosan. Az első jegyzetét 2024. február 13-án írta, amikor Magyar Péter megjelent a Partizán stúdiójában, és előtte már feltűnést keltő posztokat tett közzé.
A szerző nem Magyar Pétert mint személyt, hanem a körülötte kibontakozó folyamatot kezdte követni. Azt figyelte, hogyan jelenik meg valaki a NER belső világából, aki olyan információkat hoz nyilvánosságra, amelyeket sokan sejthettek, de addig belülről nem erősítettek meg.
„Nem őt követtem személyében, hanem az eseményeket” – mondta.
Történelmi ív 1848-tól a Tiszáig
Bojár elmondta, hogy egy idő után nem napi politikai epizódokként nézte az eseményeket, hanem történelmi ívben. 1848-tól kezdve vizsgálta, hogyan alakult ki, majd hogyan sérült újra és újra a magyar polgárság, a jogrend és a polgári értékrend.
Ebből a nézőpontból kezdett bizakodóvá válni. Úgy látta, Magyar Péter olyan ígéreteket fogalmaz meg, amelyek izgalmasak és biztatóak, még akkor is, ha eleinte néha utópisztikusnak tűntek.
A folyamatot népmesei dramaturgiához hasonlította: valaki megjelenik egy gondolattal, két év alatt pedig olyan politikai helyzet áll elő, amelyben a korábbi totális hatalom megrendül.
Nyolc évre berendezkedő új korszak?
Breuer Péter arról kérdezte a szerzőt, lehet-e ennek a folyamatnak valódi politikai folytatása. Bojár szerint Magyar Péter nyolc évre rendezkedhetett be. Az első négy év szerinte elsősorban a gazdasági károk kezeléséről, a nehéz döntésekről és a társadalmi átalakítás alapozásáról szólhat, míg a második ciklusban jöhetnek a kézzelfoghatóbb eredmények.
A megszorítások és fájdalmas döntések lehetőségét nem zárta ki, de úgy látja, az előző évek terhei után ez inkább gyógyulási folyamatként élhető meg. Az uniós források visszaszerzését, az egészségügybe és oktatásba irányítható pénzeket már a politikai változás első látható jelei közé sorolta.
„Jó kedvű voltam és nagyon bizakodó”
Bojár hangsúlyozta: nem tartozik a Tisza belső köréhez, nem kereste Magyar Péterrel a találkozást, és nem tudja, a politikus értesült-e a könyvről. Saját szerepét kívülálló megfigyelőként írta le.
„Jó kedvű voltam és nagyon bizakodó voltam” – mondta arról az időszakról, amikor a jegyzeteit írta. A könyvet május 9-ével zárta le, mert addigra úgy érezte, a megfigyelt politikai folyamat egy szakasza véget ért.
Azt reméli, a kötetnek később forrásértéke lesz: aki 30-50 év múlva ezt az időszakot kutatja, jelen idejű reflexióként nyúlhat majd hozzá.
A kommentvilág és a civilizációs szintugrás
A közösségi média szerepéről Bojár azt mondta, őt nem érte el igazán a digitális polgári körök támadása. Hosszú, gyakran újságcikknyi terjedelmű posztokat írt, amelyeket követői mégis elolvastak.
A Tisza sikerében szerinte döntő szerepe volt a fiataloknak és annak, hogy teljesen más platformlogikában mozogtak. Úgy látja, a TikTokon a Fidesz nem tudott megfelelően megjelenni, míg a Tisza képviseletét az algoritmus is erősen vitte.
Ezt nem pusztán digitális különbségnek nevezte, hanem „civilizációs szintugrásnak” a politikában.
Dafke élet a NER alatt
A beszélgetés személyesebb részeiben Bojár arról beszélt, hogy a NER időszaka számára sem volt könnyű. Elmondta: lapját elvették, tanszékét megszüntették, sok kulturális munkát támogatás nélkül, saját erőből végzett.
Mégsem akarta rosszul érezni magát. „Volt bennem egy dafke, hogy nekem nem fogjátok, egy életem van, nem fogjátok azt az egy életemet tönkretenni” – fogalmazott. Saját „mikroklímákat” keresett, ahol értékes dolgokat tudott létrehozni.
Művészet, piac és mágikus tartalom
A beszélgetés végén Bojár művészettörténészként is megszólalt. Kortárs építészetre specializálódott, de sok kiállítást is megnyit, így rendszeresen találkozik kortárs képzőművészek munkáival.
A művészet piaci működésével kapcsolatban kritikusan fogalmazott. Szerinte a marketingvezérelt képzőművészet sokszor háttérbe szorítja azt a nehezen mérhető, sűrített üzenetet, amely egy igazi műtárgy sajátja.
„A globális modernitás megette a művészetben a mágikus tartalmakat” – mondta.
Magyar fotó: nagyobb helyet érdemelne
Bojár szerint a magyar kultúra egyik nagy hiánya, hogy nincs nemzetközi léptékű fotótörténeti múzeum. Úgy látja, a 20. századi magyar művészet a fotográfiával tette le a legtöbbet a világ asztalára.
Robert Capa, Brassaï, André Kertész és más magyar kötődésű fotósok szerinte nem kapnak akkora hangsúlyt a magyar kulturális önismeretben, amekkorát megérdemelnének. Breuer Péter ehhez kapcsolódva a Capa-gyűjtemény megvásárlását és a Spinózában játszott Capa-darabot is felidézte.
A beszélgetés így a friss politikai könyvtől a magyar művészet önképéig jutott: hogyan lehet egy korszakot menet közben megírni, és hogyan lehet felismerni, mi marad meg belőle történeti tapasztalatként.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
