A BreuerPress és a HetiTV hírei 2026.04.08.
Miután a nemzeti erők megnyerik Magyarországon a választást, az ukránoknak nem marad más választásuk, mint hogy feladják az olajblokádot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Elértük az európai uniós átlagot az egészségben eltöltött évek számában – mondta Rétvári Bence.
Effie Defrin dandártábornok, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője közölte, hogy az Iránnal vívott háború kezdete óta az izraeli erők mintegy 1100 Hezbollah-operatívot likvidáltak Libanonban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy szerződéses alkalmazottja halála miatt felfüggesztette a Gázai övezetből a rafahi határátkelőhelyen keresztül indított orvosi evakuálásokat.
Belföldi hírek:
Miután a nemzeti erők megnyerik Magyarországon a választást, az ukránoknak nem marad más választásuk, mint hogy feladják az olajblokádot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután hivatalos látogatáson fogadta J.D. Vance-t, az Amerikai Egyesült Államok alelnökét. A magyar kormányfőt az amerikai alelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy mi lesz Európával, azon belül Magyarországgal, miután sem Oroszországból, sem a Közel-Keletről nem érkezik olaj. Orbán Viktor azt mondta: nem akarja eltitkolni, hogy a magyar helyzet nehéz. Emlékeztetett: az ukránok először még 2022 végén blokád alá vették az Oroszországból Magyarországra gázt szállító vezetéket, de – folytatta – ezt még sikerült kivédeni a Török Áramlat gázvezetékkel. „Majd most, nem sokkal a választások előtt, szerintem a választásokkal összefüggésben és egy ukránpárti kormány esélyének megteremtése érdekében lezárták, blokád alá vették olajvezetékünket is, azt az olajvezetéket, ami a magyar gazdaság köldökzsinórja” – tette hozzá.
Már több mint 151 ezer levélszavazatot leadtak az országgyűlési választásra, ebből, az eddig ellenőrzöttek közül, több mint 28 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddi adataiból. Az NVI tájékoztató oldalának a www.valasztas.hu-nak a keddi adatai szerint 151 485 levélszavazatot adtak már le, ebből 8838-at közvetlenül az NVI-hez juttattak vissza, 142 647-et pedig a külképviseleteken adtak le. Az NVI hétfőn kezdte meg az azonosító nyilatkozatok ellenőrzését. Az NVI nem teszi közzé, hány azonosító nyilatkozatot ellenőrzött hétfő óta, csak azt, hogy az ellenőrzöttek között kedd reggelig 28 722 érvényes szavazási iratot találtak. A tájékoztató nem azt tartja nyilván, hogy mely országokból érkezett a levélszavazat, hanem azt, hogy a kérelmező melyik országba kérte az értesítést a névjegyzékbe vételéről. E szerint a legtöbb érvényes szavazási iratot (14 497-et) olyan választók juttatták vissza, akik szerbiai értesítési címet adtak meg, romániai értesítési címmel rendelkező választópolgároktól 4326, németországi értesítési címmel rendelkező választóktól 846 érvényes szavazási irat érkezett már vissza.
Elértük az európai uniós átlagot az egészségben eltöltött évek számában – erről a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt a csepeli tüdőgondozó átadásán. Rétvári Bence emlékeztetett: 2,5 évvel nőtt az átlagos életkor, de a legnagyobb előrelépést az egészségben eltöltött évek számában érték el. Ez ma Magyarországon már 62,6 év, és 16 ország van Magyarország mögött ebben a mutatóban. Az államtitkár az elmúlt évek egészségügyi fejlesztéseiről szólva elmondta, az Egészséges Budapest Programban (EBP) 140 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések a fővárosban, ebből 74 milliárd forint volt az eszközbeszerzés és 60 milliárd forintot az épületek felújítására fordítottak. Országszerte 55 rendelőt újítottak fel és 23 teljesen új rendelő épült. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg 15 éve 300 egynapos sebészeti beavatkozást lehetett elvégezni, ma már 800-at, ami szintén javította az ellátás színvonalát.
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is feltártak. Volt olyan eset, amikor az utast kirívó módon túlszámlázták – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Azt írták, a társaság koordinálásában a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Közlekedési Hatóság munkatársai átfogó akciót hajtottak végre a főváros forgalmas taxiállomásain és közlekedési csomópontjain. Az ellenőrzések célja az volt, hogy tetten érjék a jogszerűtlenül működő taxisokat, garantálva az utasok biztonságát és a szolgáltatás átláthatóságát. Az akció során több mint ötven járművet vizsgáltak meg. A BKK próbavásárlásokat is alkalmazott, hogy egyszerű utasként ellenőrizhesse a taxisok munkáját – írták.
Külföldi hírek:
Az izraeli hadsereg négy, harcoló alakulatnál szolgáló sorkatonáját az elmúlt héten vették őrizetbe Irán javára végzett kémkedés gyanújával. Az ügyben a Sin Bét belbiztonsági szolgálat és a rendőrség folytat közös nyomozást. Ez már a harmadik olyan ügy az elmúlt 24 órában, amelyben izraeli állampolgárokat azzal gyanúsítanak, hogy az iráni rezsimnek dolgoztak. Korábban a Sin Bét és a jeruzsálemi rendőrség központi nyomozóegységének közös vizsgálata nyomán az ügyészség vádemelési nyilatkozatot nyújtott be egy 21 éves jeruzsálemi férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatba lépett iráni hírszerzőkkel és kémkedett számukra. A nyomozás szerint a gyanúsított 2025 folyamán egy közösségi médiaplatformon keresztül került kapcsolatba egy iráni hírszerzővel. A férfit a múlt hónap végén tartóztatták le. A hatóságok szerint több feladatot is végrehajtott: információkat gyűjtött, különböző izraeli helyszíneket dokumentált fényképekkel és videókkal, valamint fotós felszerelést és egyéb eszközöket vásárolt.
Effie Defrin dandártábornok, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője közölte, hogy az Iránnal vívott háború kezdete óta az izraeli erők mintegy 1100 Hezbollah-operatívot likvidáltak Libanonban. Hangsúlyozta, hogy a szám folyamatosan nő, mivel a szárazföldi, légi és tengeri egységek naponta tucatnyi, hetente pedig több száz terroristát likvidálnak. 91. hadosztály: Az egység az elmúlt hetekben kiterjesztette célzott szárazföldi műveleteit Dél-Libanonban. Egy mecsetben rejtőzködő páncéltörő rakétás egységet azonosítottak, akiket likvidáltak, a komplexumot pedig megsemmisítették. 769. dandár: A légierővel együttműködve iktattak ki egy épületből figyelő terrorista osztagot.
Egy támadó meghalt, kettő pedig megsebesült egy keddi lövöldözésben az isztambuli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál, két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett – derült ki az első hivatalos jelentésből. Davut Gül Isztambul tartományi kormányzó megerősítette az egyik támadó halálát, helyesbítve ezzel a TRT állami tévécsatorna jelentését, amely két halottról számolt be. A két sérült támadót elfogták. Több különböző hírügynökség videofelvételein látható, ahogy egy rendőr fegyvert ránt és fedezékbe vonul, miközben lövöldözés hallatszik. Egy vérrel borított személy is látható a képeken. A TRT állami televízió közölte, hogy két rendőr megsebesült. Az NTV kereskedelmi televízió és a DHA hírügynökség korábban azt jelentette, hogy három támadót „semlegesítettek”. Azok a személyek, akik megtámadták Izrael isztambuli főkonzulátusát, hosszúcsövű fegyverekkel és pisztolyokkal voltak felfegyverkezve – közölte Davut Gül kormányzó újságíróknak.
Donald Trump „egy teljes civilizáció elpusztulásával” fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést. Az amerikai elnök Truth Social internetes oldalán megjelent bejegyzésében azt írta, nem akarja, hogy megtörténjen a végzetes következmény, de „valószínűleg így lesz”. Trump ugyanakkor arra is utalt, hogy Iránt a korábbihoz képest megváltozott vezetés irányítja. „Most, hogy megtörtént a teljes és totális rezsimváltás, amelynek nyomán megváltozott, okosabb és kevéssé radikalizált elmék maradtak, lehetséges, hogy valami forradalmi módon csodálatos dolog történhet” – fogalmazott. Az amerikai elnök egyben emlékeztetett arra, hogy az Irán számára szabott ultimátum a megállapodásra washingtoni idő szerint kedden este 8 óra (magyar idő szerint hajnali 2), és hozzátette: ez „a világ hosszú és bonyolult történelmének egyik legfontosabb pillanata”. Iránnal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „47 év zsarolás, korrupció és halál végül lezárul”.
Budapest lenne a legjobb hely arra, hogy a szembenálló felek vezetői tárgyalóasztalhoz üljenek, mert a magyar vezetés megmutatta, hogy államférfiként áll a helyzethez, és erőfeszítéseket tett a béketeremtés érdekében – jelentette ki budapesti látogatásán J. D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az alelnök hangsúlyozta: Orbán Viktor mindenkinél többet segített az amerikai vezetésnek megérteni, hogy mit szeretne Ukrajna és mit Oroszország, hogy békét lehessen kötni az ukrajnai háborúban. Vance elmondta: az Egyesült Államok is azt akarja, hogy a háború véget érjen, és ehhez nem pódiumokon mikrofonba nyilatkozó politikusokra van szükség, miközben mások gyerekei mennek a frontra, és halnak meg, hanem folyamatos és következetes diplomáciai erőfeszítések kellenek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy szerződéses alkalmazottja halála miatt felfüggesztette a Gázai övezetből a rafahi határátkelőhelyen keresztül indított orvosi evakuálásokat – jelentette be a nemzetközi szervezet. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatójának közlése szerint a kórházi ellátásra szoruló betegek Gázai övezetből történő evakuálása során megölték egyik gázai szerződéses alkalmazottjukat egy biztonsági incidensben. „Az incidenst az illetékes hatóságok vizsgálják” – írta az X-en hozzátéve, hogy a helyszínen a WHO két munkatársa is jelen volt, de ők nem sérültek meg. A betegek Gázából a rafahi határátkelőn keresztül Egyiptomba történő orvosi evakuálását további értesítésig felfüggesztették. „Mélységesen hálásak vagyunk kollégáinknak, akik a kockázatok ellenére éjjel-nappal dolgoznak annak érdekében, hogy Gáza lakossága hozzáférhessen a szükséges egészségügyi ellátáshoz” – írták a WHO közleményében. A világszervezet egyúttal követelte a polgári lakosság és a humanitárius dolgozók védelmét is. „A béke a legjobb orvosság” – hangsúlyozták.
Időjárás:
Ma mindenütt főképp változóan felhős-napos időre készülhetünk. Este felhős lesz az égbolt. A hőmérséklet jellemzően 11 – 15 fok körül alakul.














