A BreuerPress és a HetiTV hírei 2026.03.13.
Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón a Heti TV több kérdésére is válaszolt.
Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos az Orbán Viktort ért fenyegetésekről elmondta, „Édesanyaként annyira megérintett, hogy majdnem sírtam”.
Az izraeli légierő több tucat Hezbollah-indítót és terroristát, akik rakétákat terveztek kilőni Izrael Állam területe felé, lokalizált és iktatott ki.
Megállapodás született a Barátság kőolajvezeték tranzitjának helyreállításáról – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság elnökével.
Belföldi hírek:
Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón a Heti TV több kérdésére is válaszolt. A Heti TV az iráni háború kapcsán tett fel kérdéseket a miniszternek, aki elmondta, Romániával ellentétben Magyarországra nem érkezett amerikai felkérés esetleges támaszpontok létrehozására. Gulyás Gergely fontosnak tartotta megjegyezni azt is, az amerikai-izraeli erők által indított támadássorozat megelőző, védekező jellegű, hiszen köztudott, Iránnak egyik deklarált célja, Izrael teljes megsemmisítése, valamint atomprogramjával a Közel-Keleten és a világban is a feszültség szítása. A támadásnak célja az iráni erők meggyengítése, hiszen például Teheránnak még rendelkezésére állnak olyan hatótávolságú rakéták, amelyekkel akár az európai országokat is elérhetik. Ugyanakkor az is igaz, tette hozzá a miniszter, hogy ezek bevetésére igen minimális az esély, így elegendő az eddig is már bevált kellő óvatosság.
„Mi nem konfliktust keresünk, hanem megoldást, segíteni szeretnénk!”– mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök közösségi oldalán osztotta meg telefonbeszélgetését Czepek Gáborral. Egy világméretű energiaválság küszöbén Zelenszkij elnök nem zsarolhatja tovább Magyarországot az olajblokáddal! – írta a miniszterelnök közösségi oldalán. Orbán Viktor megosztott egy videót, amelyben telefonos megbeszélést folytat Czepek Gáborral. A miniszterelnök azt mondta az államtitkárnak, hogy próbáljon meg kapcsolatba lépni az energetikáért felelős ukrán kormányzati szervekkel. Azt is leszögezte a kormányfő, hogy dokumentálni kell a következőket: Mi tárgyalni akartunk velük, meg akartuk nézni és velük együtt akartuk megoldani a helyzetet, nem konfliktust keresünk, hanem megoldást, és ebben akarunk nekik segíteni.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója csípős hangvételű gratulációt intézett Zelenszkij kitüntetésének híre hallattán. Menczer Tamás rámutatott, hogy Brüsszel olyan személyt szándékozik kitüntetni, aki saját embereivel karöltve életveszélyesen fenyegette nemcsak Orbán Viktort, hanem a miniszterelnök unokáit is. Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi média platformján reagált arra a hírre, miszerint Brüsszel díjat kíván átadni Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az emberi méltóság védelméért tett erőfeszítéseiért. A kommunikációs igazgató nem hagyta szó nélkül az EU-döntéshozók megdöbbentő lépését, és videóban reagált a hírre. Menczer Tamás rámutatott, milyen remek módon védi Zelenszkij az emberi méltóságot, amiért díjban akarják részesíteni: „Tudod, miért kap díjat Zelenszkij Brüsszelben? Figyelj, felírtam. Az emberi méltóság védelméért. Kiválóan védi Zelenszkij az emberi méltóságot, amikor életveszélyesen megfenyegeti Orbán Viktort, meg amikor a tábornoka, a titkosszolgálati tábornoka életveszélyesen megfenyegeti Orbán Viktor gyerekeit és unokáit” – hívta fel a figyelmet videójában a politikus.
„Édesanyaként annyira megérintett, hogy majdnem sírtam” – fogalmazott Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos az Igazság órája című online műsorban arról, hogy a miniszterelnököt és a családját is megfenyegették az ukránok. Úgy véli, itt már a teljes világ átlépett egy vörös vonalat, és nem tudja, hogyan lehet visszalépni. Balatoni Katalin szerint Brüsszelben be kellene hogy lássák a kudarcukat. Egy európai kulturális határon belül nem elfogadható, amit Zelenszkij csinál. A miniszteri biztos nagyon örül annak, hogy a kormányfő jól kezeli ezt a támadást. Szerinte szégyenteljes, hogy az európai vezetők nem állnak ki egy uniós tagország vezetője mellett, amikor fenyegetik a családját. A politikus szerint a tiszások tudatosan építik a gyűlöletre épített tömegpszichózist. A legtöbb ember a való életben elszégyellné magát, ha szembesítenénk a kommentjével – fogalmazott.
Külföldi hírek:
Az Izraeli Védelmi Erők tegnap délután bejelentette, hogy a hét elején egy bejrúti légicsapásban likvidálta az Iráni Forradalmi Gárda egyik tagját, Abu Dharr Mohammadival. Mohammadi a Hezbollah rakétaegységének parancsnokaként tevékenykedett, és a katonai koordináció „központi alakja” volt a libanoni milícia és az iráni rezsim között. Ő volt a „kulcsfigura” a Hezbollah rakétaerejének kiépítésében és tudásforrásnak számított a stratégiai fegyverrendszerek területén – jelentették. A katonaság azt is elismerte, hogy hiba volt nem tájékoztatni a nyilvánosságot a szerdai, mintegy 200 rakétát és 20 drónt számláló Hezbollah-támadás előtt. Bár a hadseregnek voltak jelzései a tervezett akcióról, nem tájékoztatták időben a lakosságot. A katonai vezetők elismerték: átláthatóbbnak kellett volna lenniük a közbizalom fenntartása érdekében. Ígéretet tettek az eset kivizsgálására és a jövőbeni protokollok módosítására.
Az izraeli légierő több tucat Hezbollah-indítót és terroristát, akik rakétákat terveztek kilőni Izrael Állam területe felé, lokalizált és iktatott ki. Fél órán belül 10, terroristák főhadiszállásaként szolgáló épületet támadtak meg a Hezbollah fellegvárában a bejrúti Dahiehben, köztük a hírszerző központot, a Radwan egység főhadiszállását és más főhadiszállásokat. Irán is folytatta támadásait, Dubajban egy iráni drón toronyházba csapódott, Szaúd-Arábiában pedig Rijád diplomáciai negyede felett lőttek le egyet. Bahreinben a repülőteret és olajraktárakat (lenti videó) ért találat. Irak déli részén olajtartályokat ért támadás (lenti videó), Al-Anbar tartományban pedig 30 ember meghalt az iránbarát milíciák elleni légicsapásokban. Jordániában rakétatörmelékek hullottak a földre.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a választási kampány főszereplőjévé vált, ugyanis ő akarja megalakítani a következő kormányt, és ezért el akarja takarítani az útból Orbán Viktor miniszterelnököt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető újságírói kérdésekre válaszolva arról számolt be, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már a magyar parlamenti választási kampány főszereplőjévé vált, „az az ambíciója, hogy a következő magyar kormányt ő alakítsa meg, ezért el akarja takarítani az útból” Orbán Viktor miniszterelnököt. A neki címzett halálos fenyegetés elfogadhatatlan, s minden kulturált és civilizált vita határain túlmegy. Az is az ukrán minden áron történő beavatkozást mutatja, hogy Zelenszkij előreküldte a verőlegényeit, akik most már a miniszterelnök családját fenyegetik – vélekedett. Azzal folytatta, hogy gyerekeket fenyegetni egy politikai vita miatt borzasztóan bárdolatlan, civilizálatlan és kulturálatlan jelenség.
Megérkezett a magyar küldöttség Kijevbe – jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügy Minisztérium államtitkára, aki egyben annak a tényfeltáró bizottságnak is a vezetője, amelyet a kormány azért hozott létre, hogy megvizsgálja a Barátság kőolajvezeték tényleges állapotát. Czepek Gábor Kijevbe érkezve a közösségi oldalára feltöltött videóban úgy fogalmazott: „Hosszú út volt, de ha jól hallom, megy itt a ramazuri a küldöttségünk körül. A helyzet az, hogy ez egy hivatalosan bejelentett delegáció, ahogy Szijjártó miniszter úr is bemutatta és elmondta.” Mint mondta, izgatottan várják az ukrán tárgyalás időpontját, hogy érdemben tudjanak beszélni a Barátság kőolajvezeték ügyéről. „És úgy hallom, hogy számos ide akkreditált európai uniós nagykövetet is érdekel a küldöttség munkája, úgyhogy izgalmas napok elé nézünk” – tette hozzá Czepek Gábor.
Megállapodás született a Barátság kőolajvezeték tranzitjának helyreállításáról – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel. Orbán Viktor leszögezte: megoldást keresnek a problémára. Fico arról számolt be, hogy a megbeszélésen műholdfelvételeket mutatott be, amelyek állítása szerint azt bizonyítják: a vezeték ukrajnai szakasza nincs súlyosan megrongálódva, írja a delo.ua. A szlovák miniszterelnök szerint a tranzit leállítása nem műszaki okokból történt, hanem egyoldalú politikai döntés volt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részéről. A szlovák kormányfő hangsúlyozta: Ursula von der Leyen az Európai Bizottság vezetője egyetértett azzal, hogy a kőolajvezeték működésének helyreállítása szükséges, és felajánlotta az uniós támogatást a javításokhoz.
Pénteken újabb hazatérőket szállító repülőgépek érkeztek a Közel-Keletről, a Varsóban földet érő repülőjáratok 303 utasával együtt eddig a tagállamok több mint nyolcezer állampolgára juthatott haza az Európai Bizottság által közvetlenül bérelt repülőjáratokkal – közölte a brüsszeli testület csütörtökön. A brüsszeli közlemény szerint a Szaúd-Arábiából és Ománból induló legutóbbi két járat Varsóba 227 lengyel és 76 más európai országból származó állampolgárt vitt, akik Kuvaitban, Bahreinben, Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben rekedtek. A több mint 70, teljesen uniós finanszírozású járat Belgiumba, Bulgáriába, Csehországba, Észtországba, Franciaországba, Olaszországba, Ciprusra, Lettországba, Litvániába, Luxemburgba, Hollandiába, Ausztriába, Portugáliába, Romániába, Szlovákiába és Svédországba vitt utasokat.
Időjárás:
Ma is zavartalanul napos időre készülhetünk. Este is főképp derült, csillagfényes lesz az égbolt. A hőmérséklet jellemzően 16 – 19 fok körül alakul.














