A BreuerPress és a HetiTV hírei 2025.02.03.
12-ről 18 millió forintra emelkedik az áfa alanyi adómentesség értékhatára, a kormány ezzel is támogatja a hazai kis- és középvállalkozásokat – közölte Nyitrai Zsolt.
A kormány elkötelezett abban, hogy – akár az energiabiztonság, a migrációs politika, vagy a nyugdíjasok 13. havi nyugdíja kérdéseiben – ellenálljon az akadályoztatásnak – mondta a Orbán Balázs.
A hétvégén a Hamász terrorszervezet végrehajtotta a túszalku első szakaszának negyedik körét, szabadon engedve újabb három túszt.
Az arab országok elutasítják a palesztinok kitelepítését Gázából – derült ki az Arab Liga közös nyilatkozatából.
Belföldi hírek:
Jó hír, hogy 12-ről 18 millió forintra emelkedik az áfa alanyi adómentesség értékhatára, a kormány ezzel is támogatja a hazai kis- és középvállalkozásokat – közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap közzétett videójában. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: Magyarországon mintegy 830 ezer vállalkozás választotta az alanyi adómentességet; az új szabályok hozzátevőlegesen 30 ezer vállalkozás, többek között taxisok, fodrászok, festők, autószerelők vagy pékek, számára nyitják meg a lehetőséget erre. A részleteket ismertetve közölte: az alanyi mentesség 2025. január 1-jére visszamenőleg választható, a jogszabály a választás megtételéhez elegendő időt ad, mivel arra 2025. február 28-ig van lehetőség. Ezt az választhatja, akinek a 2024. évi tényleges és a 2025. évi várható árbevétele nem haladja meg a 18 millió forintot, és akit egyéb feltételek nem zárnak ki a választás lehetőségéből.
A kormány elkötelezett abban, hogy – akár az energiabiztonság, a migrációs politika, vagy a nyugdíjasok 13. havi nyugdíja kérdéseiben – ellenálljon a magyar ellenzéktől vagy Brüsszelből érkező akadályoztatásnak és nyomásgyakorlásnak – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs a német menekültpolitikát szigorító törvényjavaslat elutasításával kapcsolatos pénteki Bundestag-döntéssel kapcsolatban kifejtette, a német parlamentben a migrációpárti és a migrációt ellenző erők között óriási csata zajlik, a jelek szerint a német közvélemény teljesen átfordult az elmúlt években, és egyöntetűen követeli a migrációs politika átalakítását, amihez azonban jelenleg még nincs meg a parlamenti többség. Katasztrófa közeli a helyzet az országban, ahová 2015 óta három és ötmillió közötti menedékkérő érkezett, számuk csak 2024-ben 251 ezerre tehető – mondta Orbán Balázs. Hangsúlyozta, a városok, az ellátórendszerek túlterheltek, az „egekben van” az erőszakos migrációhoz köthető bűncselekmények száma, emiatt nagyon nagy a társadalmi feszültség.
Alig múlt el dél, amikor az induláshoz szükséges ajánlásoknak már több mint háromszorosát, több mint 1600 ajánlást gyűjtött össze Varju László Budapest 11. választókerületében, amelyeket aztán elsőként adott le a választásra – írja közleményében a DK. Az időközire azután kerül sor, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélte Varju Lászlót, aki ezután önként mondott le a képviselői mandátumáról. „A Demokratikus Koalíció szerint semmi kétség afelől, hogy Varju László újra meg fogja nyerni az időközi választást Újpesten és Angyalföldön. Varju László már kétszer győzte le itt a Fideszt, és pontosan ezt fogja tenni harmadszor is” – fogalmaznak a közleményben.
Külföldi hírek:
A hétvégén a Hamász terrorszervezet végrehajtotta a túszalku első szakaszának negyedik körét, szabadon engedve Jarden Bibaszt, 35, Ofer Calderont, 54, és Keith Siegelt, 65. A média megosztott néhány részletet, amit a frissen szabadultak megosztottak rokonaikkal. Keith a rádióban hallotta, hogy fia, Sáj életben van, és Ofert és Jardent ketrecben tartották fogságuk kezdetén. A túszokat a Hamász terroristái alagutakban tartották, rejtekhelyek között mozgatták, néhol pedig lakásokba zárták be őket. Ami a táplálkozást illeti, Keith azt mondta, hogy súlyos élelmiszerhiány volt. Éhezve tért vissza, a terroristák ugyanis péntek délben adtak neki utoljára enni. Annak ellenére, hogy vegetáriánus volt, a terroristák húst adtak neki, és kénytelen volt megenni a túlélés érdekében. A terroristák Ofert tartalékos katonaként kezelték, ezért az izraeli hadsereg egyenruhájában engedték szabadon.
Éjál Zamírt, a védelmi minisztérium jelenlegi igazgatóját jelölte ki Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Jiszrael Kac védelmi miniszter Izrael következő, huszonnegyedik vezérkari főnökévé – jelentette a miniszterelnöki hivatal közleményben. Személyét még jóvá kell hagynia a vezetői kinevezések bizottságának és a kormánynak, majd várhatóan március 6-án veszi át a posztot elődjétől, a 2023. október 7-i fiaskóért felelősséget vállaló, és ezért visszavonuló Herci Halevitől. Az ötvenkilenc éves Zamír kiválasztását a parlamenti ellenzéket és a Jes Atíd nevű centrista pártot vezető Jaír Lapid is üdvözölte. Zamir korábban kétszer is, 2018-ban és 2022-ben esélyes volt az izraeli hadsereg (IDF) vezetésének tisztségére, de akkor helyette Aviv Kohavit, majd Herci Halevit választották ki. Az Izrael legdélebbi városában, Eilaton született Éjal Zamír lesz Izrael első olyan vezérkari főnöke, aki a páncélosoknál kezdte katonai szolgálatát.
A túsz- és tűzszüneti megállapodás szerinti, a 42 napos első szakasz 16. napján hétfőn történő második fázis végrehajtására vonatkozó tárgyalások megkezdése már biztosan nem fog megtörténni, mivel Benjámin Netanjahu miniszterelnök úgy döntött nem küld tárgyalókat sem a katari, sem az egyiptomi fővárosba, mindaddig míg nem beszél Donald Trump elnökkel a keddre tervezett hivatalos látogatása során a Fehér Házban. Netanjahu vasárnap indult útnak. Elutazása előtt a miniszterelnök találkozót hívott össze David Barnea kémfőnök, Ronen Bar – a Sábák vezetője, Nitzan Alon vezérőrnagy, és más magas rangú tisztviselők részvételével, de az utolsó pillanatban lemondta a megbeszélést. A tűzszüneti tárgyalókat katonai titkára, Roman Gofman tájékoztatta döntéséről, miszerint hétfőn nem utaznak Katarba a második szakasz tárgyalásainak megkezdésére.
Az izraeli-brit Emily Damari, aki a folyamatban lévő túszalku első körében szabadult, pénteken egy telefonhívás során elmondta Keir Starmer brit miniszterelnöknek, hogy részben az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezete, az UNRWA létesítményeiben tartották fogva Gázában, jelentette a Sky News. „Mindössze egy lejárt jódos üveget adtak neki, mondta, annak ellenére, hogy elveszítette két ujját a bal kezén, és a lábán lévő seb kezeletlen volt” – áll a jelentésben. Mandy Damari, Emily édesanyja szintén azt írta X-en, hogy lányát az UNRWA létesítményeiben tartották fogva, és nem kapott orvosi kezelést, miután kétszer is meglőtték. ,,Csoda, hogy életben maradt” – írta -, ,,és segítséget kell kérnünk a fogságban maradt többi túsz számára.” 79 túsz maradt Gázában. Az UNRWA péntek este válaszolt Damari állításaira: ,,Mi az UNRWA-nál megkönnyebbültünk, hogy túszokat engednek el. Reméljük, hogy a lehető leghamarabb elengedik a többi túszt. Megkönnyebbülés, hogy Ms. Damari végre újra egyesült a családjával.” ,,Azok az állítások, hogy túszokat tartottak fogva az UNRWA helyszínein, még akkor is, ha korábban kiürítették, nagyon súlyosak” – folytatta a közlemény.
Az arab országok elutasítják a palesztinok kitelepítését Gázából – derült ki abból a közös nyilatkozatból, amelyet az egyiptomi fővárosban megtartott szombati tanácskozásuk után adott ki öt arab ország, valamint a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóság és az Arab Liga képviselői. Az Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, a Palesztin Hatóság és az Arab Liga diplomatái a közleményben kiemelték, hogy egyhangúan visszautasítják a palesztin lakosság Gázából és Ciszjordániából való kiszorítását célzó próbálkozásokat. Az aláírók egyúttal kifejezték elkötelezettségüket, hogy készek együttműködni Donald Trump amerikai elnök kormányával „egy olyan igazságos és átfogó közel-keleti béke megteremtése érdekében, amely a kétállami megoldáson alapulna”. Emellett teljeskörű támogatásukról biztosították a palesztin népet, hangsúlyozva, hogy elfogadhatatlannak tartják a palesztinok kitelepítésére vagy áthelyezésére irányuló, bármilyen formában tervezett lépéseket.
Kína határozottan elutasítja az Egyesült Államok döntését, miszerint további 10 százalékos vámot vet ki a Kínából importált árukra, és megfelelő ellenintézkedéseket fog tenni – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium. „Donald Trump amerikai elnök egyoldalú lépése súlyosan sérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat; ez a lépés nemcsak a saját problémáját nem oldja meg, hanem megzavarja a két ország közötti normális gazdasági és kereskedelmi együttműködést is” – idézték a minisztérium szóvivőjét a közleményben. Hozzátették, hogy az Egyesült Államok „téves intézkedésére” válaszul Kína panaszt fog benyújtani a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO), és „megfelelő ellenintézkedéseket fog tenni jogai és érdekei határozott védelme érdekében”.
Kanada 25 százalékos vámot vet ki az amerikai árukra 155 milliárd kanadai dollár (106 milliárd amerikai dollár) értékben – jelentette be Justin Trudeau kanadai miniszterelnök. Keddtől 30 milliárd kanadai dollár értékű árura vetnek ki vámokat, további 125 milliárd kanadai dollár értékű árukra a vámok 21 napon belül lépnének hatályba. Trudeau egyúttal felszólította honfitársait, hogy vásároljanak kanadai termékeket, és az Egyesült Államok helyett otthon töltsék a szabadságukat. Kormánya további intézkedéseket is vizsgál, például a fontos ásványkincsek, az energiabeszerzés és az Egyesült Államokkal való egyéb partnerségek terén. A kanadai kormány arra válaszolt, hogy az Egyesült Államok a Kanadából és Mexikóból származó termékekre 25 százalékos, a kanadai nyersolajra pedig 10 százalékos vámot vetett ki a Fehér Ház X online platformon szombaton tett bejelentése szerint. A Kínából származó termékekre is vonatkozik a 10 százalékos vámtétel.
Időjárás:
Ma mindenütt főképp változóan felhős-napos időre készülhetünk. Este nyugodt, csillagfényes lesz az égbolt, de fagyos lesz az idő. A hőmérséklet jellemzően 3 – 7 fok körül alakul.














