Trumá hetiszakasz 2. kommentár, 5783. Svát 29.

Trumá hetiszakasz 2. kommentár, 5783. Svát 29.  

Trumá hetiszakasz 2. kommentár, 5783. Svát 29.

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Szólj Izrael fiaihoz: hozzanak nekem felajánlást, minden embertől, akit szíve ösztönöz, vegyétek el a nekem szánt felajánlást” (25:1-2). A Rambam szerint „minden eseménynek kell legyen egy közvetlen oka, és ennek az oknak is kell legyen oka, és így tovább, amíg el nem jutunk minden Első Okához: Istenhez és az Ő akaratához. Ezért a T’nah gyakran kihagyja a köztes szakaszokat, és az emberek által végrehajtott cselekedeteket a Teremtőnek tulajdonítja, és úgy beszél róluk, mintha maga Isten hajtotta volna végre őket…” A mester hangsúlyozza (Tévelygők útmutatója II:48): „irányítsátok rá különös figyelmeteket, jobban, mint e rész bármely más fejezetére…hogy amit minden esemény okairól mondok, egyaránt vonatkozik a természetben előforduló eseményekre, az emberi döntésből eredő, és a véletlen folytán bekövetkező dolgokra: a T’nah minden ilyen eseményt Isten saját cselekvésének, parancsának vagy „beszédének” tulajdonít. Ez utóbbi a Rambam szerint azt jelenti, hogy az isteni akarat adott aspektusa ismertté vált – nem pedig azt, hogy Isten ténylegesen valamilyen nyelvi módon lépett kölcsönhatásba emberekkel.

Szép napot mindenkinek!

 

8.00: Saharit (Hegedűs)