Napi Tóra, saharit
![]() |
|||
Dvárim hetiszakasz 2. kommentár, 5782. Áv 4.
“Elég legyen a hegy kerülgetéséből, forduljatok északra”! (2:3). Az Örökkévaló által Mózesnek mondott parancs látszólag egyértelmű, de a Kli Jákár megjegyzéséből kiderül, hogy nem is annyira az. A mester 1550 és 1619 között élt, és olyan helyeken (Lemberg, Prága) működött, ahol a zsidó közösség tagjai közül sokan komolyabb vagyonra tettek szert. Egy megjegyzéséből kiderül, hogy e jómodú hitsorsosok nem mindegyike bánt szemérmesen vagyonával. A rabbi ránézett a fenti versre és felismerte, hogy az “észak” (צָפוֹן), illetve a “rejtve” (צָפוּן) kifejezések között minimális a különbség (cáfon-cáfun). Ebből kiindulva javasolta, hogy hagyjanak fel kortársai a “hegy kerülgetésével”, azaz hivalkodó életmódjukkal, és helyette éljenek diszkrétebb keretek között.
Szép napot mindenkinek!
8.00: Sáhárit (Hegedűs)















