„Aki hazai halat fogyaszt, az a környezetet is védi.”

„Aki hazai halat fogyaszt, az a környezetet is védi.”

Sziráki Bence a Ma-Hal igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a
hazai haltenyésztésről, fogyasztásról.

 

 

Az igazgató elmondta, a halhús is drágább lett, ennek több oka van. Egyrészt az,
hogy a hazai halgazdaságok számára is jelentősen, több mint kétszeresére drágult a
takarmány ára. Másrészt, mivel a gazdaságokból az élő halat vízben, nagyobb
kamionokban szállítják, így ezen járművekre nem vonatkozik az üzemanyag árstop.
Ugyanakkor az is igaz, jegyezte meg a szakember, hogy a számítások szerint ebben
az évben a drágulás megáll.
  Itthon a haltenyésztés tógazdaságokban és zárt medencékben zajlik. Éves
szinten húszezer tonna halról lehet beszélni. Ennek a mennyiségnek közel a
harmada megy exportra, a hazai hal legnagyobb külföldi felvevőpiaca Románia. Ez a
húszezer tonna egyrészt kerül a fogyasztók asztalára, másrészt pedig a hazai
élővizekbe is. Ez utóbbinak a leginkább a közel hétszázezer taggal rendelkező
horgászszövetség örül. De nem csak a horgászok miatt kell a hazai élővizekbe
gazdaságokban tenyésztett halat bocsátani, hanem azért is, mert például a
Balatonban is egyre kevesebb az olyan hely, ahol a halak természetes úton és kellő
mennyiségben tudnak szaporodni. Például, jegyezte meg Sziráki Bence, ma már
egyre több helyen alkalmaznak úgy nevezett süllő fészket, ezzel is segítve a
népszerű, és egykor nagy mennyiségben előforduló balatoni hal szaporodását. De a
halgazdaságokban más halakat is tenyésztenek, ma már egyre népszerűbb az afrikai
harcsa, de természetesen a hagyományosnak mondható halak is fontosak, mint
például a ponty.
          Visszatérve a halfogyasztásra, bár az előbb említett húszezer tonna jelentős
mennyiség, de az is igaz, hogy a hazai, évi hat és fél kilós fejenkénti halfogyasztás
messze lemarad az uniós átlagtól, ami huszonöt kiló, de a világ átlagtól is, ami
tizenkilenc kiló. A halfogyasztás népszerűsítésére vezette be a Ma-Hal a halpénteket,
ezzel is biztatva az embereket, hogy hetente legalább egyszer egyenek halat. Sziráki
Bence szerint nem csak azért érdemes hazai halat fogyasztani, mert egészséges és
finom, hanem azért is, mert az itthon tenyésztett halak jóval kisebb ökológiai
lábnyomot hagynak maguk után, mint a tengeri halak. Azaz ki lehet jelenteni, aki
hazai halat fogyaszt, az a környezetet is védi.