Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a HIV fertőzöttek kezeléséről.

„Ez egy nagyon izgalmas kísérlet.”

 

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a HIV fertőzöttek kezeléséről.

 

A főorvos beszélt arról, hogy külföldön, több helyen is olyan módszerrel próbálkoznak az AIDS betegek kezelésére, hogy nem tablettákat adnak, amiket minden nap be kell venni, hanem egy injekciót, ami hosszú ideig elegendő a kezelésre. A szakember szerint ez egy nagyon izgalmas kísérlet, mert így az AIDS betegek nem kell, naponta azon gondolkodjanak, hogy bevették-e a szükséges gyógyszereket. Európában, Amerikában, Izraelben már alkalmazzák ezt a módszert, ez utóbbi országban például a HIV fertőzött terhes nőknek ajánlják. Magyarországon még ezt nem vezették be, de akár még az is lehet, hogy megtörténik.

Ami az AIDS terjedését illeti, Szlávik János elmondta, az utóbbi bő két évben visszaszorulni látszik a fertőzés terjedése. Igaz, ennek elsősorban az az oka, hogy nem voltak nagyobb rendezvények, így a testi kontaktusok száma is jóval kisebb volt. Idéntől kezdve nyilvánvalóan változni fog a helyzet, hiszen beindulnak a nagy fesztiválok, a bulik is, így itthon is figyelni kell majd erre. Igaz az is, jegyezte meg a szakember, hogy például immár 22 éve vannak jelen a Szigeten, de eddig csupán három külföldi fiatal esetében mutatták ki a fertőzést. Akik egyébként valószínűleg intravénás drog használata miatt kapták el ezt a betegséget. Ebben az esetben is az történt, mint minden más alkalommal, hogy a pozitív teszt kimutatása után egy megerősítő vérvizsgálatot is alkalmaztak, majd ezt követően a beteget felvilágosították arról, hogy a gyógyszer rendszeres szedése mellett teljes életet élhet, és nem fog tovább fertőzni senkit. Mindezek mellett a főorvos és munkatársai, igaz most már egyre kevesebb alkalommal, de rendszeresen tartanak felvilágosító előadásokat általános és középiskolákban, és egyetemeken. De olybá tűnik, hogy valahogy kisebb az érdeklődés.

Szlávik János beszélt még a tűcsere programokról, amelyeket egyrészt jó dolognak tart, már azért is, mert számos más fertőzést is el lehet kapni, nem csak az AIDS-et. Mint például a B és C típusú májgyulladást. Ez utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy mindenki figyelmét fel kell arra hívni, hogy ez a betegség gyógyítható. Ám az is igaz, ma már egyre kevesebben használnak intravénás drogokat, ott vannak helyette a tabletták és egyéb más szerek.

A főorvos beszélt a koronavírus járványról is, megjegyezve, hogy továbbra sem tűnt el. Itt is vannak olyan kísérletek, amelyek során kifejlesztenének oltásokat, ahol egy oltás beadása után is hosszú időre biztosítható a magasabb védettség. Olyan lehet ez, mint például a sárgaláz esetén, ahol egy oltással az ember akár élete végéig védett lehet. Még a koronavírus ellen ez nem valósult meg, de nem lehet tudni, hogy a kísérletek milyen irányba haladnak előre. A szakember a majomhimlőről is beszélt, megjegyezve, hogy eddig Magyarországon hat beteget találtak, a világban összesen harminc ezret, azaz a jelek szerint messze nem kell olyan súlyú megbetegedésektől tartani, mint a koronavírus esetében.