A szociáldemokrata svéd kormánypárt bejelentette, hogy belső vitára bocsátja NATO-politikáját az ukrajnai háború fényében.

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2022.04.12. reggelén 

 

A Magyar falu program eddig elbírált tizenhárom pályázatán 61,5 milliárd forintnyi támogatás kerül a falvakhoz.

A The Times of Israelben jelent meg Lazar Berman, az izraeli lap külpolitikai tudósítójának elemzése a magyar országgyűlési választás utáni helyzetről.

Magyarország nem szavaz meg olyan javaslatot, mely akár a kőolaj-, akár a földgázszállításokra vonatkozó szankciókat tartalmazna – jelentette ki Szijjártó Péter.

A szociáldemokrata svéd kormánypárt hétfőn bejelentette, hogy belső vitára bocsátja NATO-politikáját az ukrajnai háború fényében.

Belföldi hírek:

A Magyar falu program eddig elbírált tizenhárom pályázatán 61,5 milliárd forintnyi támogatás kerül a falvakhoz – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár közölte: a 13 pályázati kiírásban csaknem 4400, elsősorban önkormányzati és egyházközségi pályázó nyert 61,5 milliárd forint értékben támogatást. A nyertes pályázók listája ma délutántól megtekinthető a kormany.hu oldalon – fűzte hozzá. Szavai szerint évről évre megismétlik a legsikeresebb pályázatokat, továbbá minden évben vannak újdonságok a pályázati kiírásokban. Gyopáros Alpár jelezte, hogy évek óta a legnépszerűbb kiírás a kommunális eszközök beszerzését célzó pályázat: olyan eszközöket, gépeket vásárolhatnak az önkormányzatok, amelyekkel fenntarthatják a jó településképet. A gazdaság folyamatosan erősödik, alacsony a munkanélküliségi ráta, ezért „kis túlzással egyes falvakban teljesen elfogytak” a közfoglalkoztatottak, akik segítettek a jó településkép fenntartásában – mondta. Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a Magyar falu program a vidékfejlesztés zászlóhajójává vált, aminek számszerűsíthető eredményei is vannak.

Áder János köztársasági elnök szerint az új kormánynak első döntései között kell gondoskodnia a Velencei-tó vízpótlásának megoldásáról. Az államfő Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfői adásában beszélgetett a témáról Reich Gyula vízépítő mérnökkel, a Vízügyi Tudományos Tanács titkárával. A szakember emlékeztetett, a Velencei-tó vízpótlásának lehetőségeit vizsgáló munkacsoport tavaly év végén arra a megállapításra jutott, hogy hosszú távon biztosítható a tó egészséges vízállása. Kiemelte, ennek eléréséhez új üzemrendet kell kialakítani a Velencei-tó két víztározójánál, lehetővé kell tenni a vízpótlást a rákhegyi és csákvári karsztvizekből, valamint az agárdi szennyvíz tisztításából. Reich Gyula szerint ezekkel a lépésekkel összesen akár 80-85 centiméterrel is emelhető a tó vízállása, amely tavaly szeptemberben mindössze 71 centiméter volt, jelenleg pedig 98 centiméter, amely 10 centiméterrel alacsonyabb a tavaly ilyenkor mértnél.

Figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indít a MÁV a balestek visszaszorítása érdekében – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, közölve, drasztikusan nőtt a vasúti átkelőkben történt balesetek száma. Tavaly 50 százalékkal nőtt az ilyen balesetek száma az előző évhez képest, idén pedig már 16-an, azaz csaknem annyian haltak meg vasúti átkelőkben történt balesetben, mint tavaly egész évben, amikor 17-en vesztették életüket – ismertette Homolya Róbert a IV. és a XV. kerület határán található vasúti átjárónál tartott sajtótájékoztatón. Az elnök-vezérigazgató fekete hétnek nevezte az elmúlt hetet, amikor hatan vesztették életüket vasúti átjárókban történt balesetekben.

Véradásra kéri a lakosságot a húsvéti hosszú hétvége előtt és után a vérellátó szolgálat. Közleményükben azt írták: a betegellátáshoz a négynapos ünnep alatt is szükség van vérkészítményekre, hiszen a legrövidebb lejárati idejű vérkészítmények felhasználhatósága öt nap, ezért az ellátás megfelelő szintű biztosításához szükség van a véradók kiemelt segítségére. Ezért arra kérik azokat, akik egészségesnek érzik magukat, menjenek el vért adni a hosszú hétvége előtt vagy után. A véradások pontos idejéről és helyszínéről a www.ovsz.hu és a www.voroskereszt.hu oldalon lehet tájékozódni, intézeteik többségében időpontfoglalásra is van lehetőség – írták.

Külföldi hírek:

A The Times of Israelben jelent meg Lazar Berman, az izraeli lap külpolitikai tudósítójának elemzése a magyar országgyűlési választás utáni helyzetről. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor elsöprő választási győzelmet aratott múlt vasárnap, megvédve a Fidesz párt többségét az egységes ellenzéki pártok széles spektrumával szemben. Berman szerint az Orbánt ért vádak egy része súlyos: ezek szerint a magyar miniszterelnök erodálja a magyar demokráciát, igyekszik bagatellizálni a holokausztban való magyar bűnrészességet, és hogy összejátszik Vlagyimir Putyinnal. Ugyanakkor a cikkíró véleménye az, hogy Izrael és a reálpolitikával foglalkozó izraeli kormány tagjai számára Orbán győzelme diplomáciai áldás, mivel Magyarország Orbán vezetésével Izrael szilárd barátjának bizonyult az európai intézményekben. Januárban Naftali Bennett miniszterelnök megköszönte Orbánnak, hogy „Magyarország szilárdan támogatja Izraelt a nemzetközi intézményekben”, csütörtökön pedig Isaac Herzog elnök levélben gratulált a magyar miniszterelnöknek a győzelemhez, „barátnak és szövetségesnek” nevezve őt.

Magyarország az energiaellátását a jövőben is biztosítani fogja, így nem szavaz meg olyan javaslatot, mely akár a kőolaj-, akár a földgázszállításokra vonatkozó szankciókat tartalmazna – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország nem engedi meg senkinek sem, hogy a

háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg. „Magyarország energiaellátásának biztonsága szempontjából semmilyen kompromisszumra nem vagyunk hajlandóak” – fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a kőolaj- és földgázimportra vonatkozó szankciók a magyar gazdaságot leállítanák, aránytalan károkat okoznának Magyarország számára. Az Oroszországból származó energiahordozóknak az orosz fizetőeszközben, rubelben történő kifizetésére vonatkozóan közölte: megvan a megoldás, amellyel Magyarország nem sért semmilyen uniós szankciós intézkedést, és mégis biztosítani tudja az ország földgázellátásának biztonságát. Elmondta, az illetékes vállalatok szerződéseinek módosítása zajlik, noha azokban már szerepel, hogy a kifizetések tekintetében át lehet térni az eurótól eltérő pénznemre. Kijelentette: a megoldás semmilyen uniós szankciós intézkedést nem sért.

A szociáldemokrata svéd kormánypárt hétfőn bejelentette, hogy belső vitára bocsátja NATO-politikáját az ukrajnai háború fényében. Tobias Baudin pártfőtitkár elmondta: úgy tervezik, hogy nyárig pontot tesznek a vita végére. A kisebbségi kormányzást folytató svéd szociáldemokraták eddig következetesen elutasították a NATO- csatlakozás lehetőségét, arra hivatkozva, hogy az el nem kötelezettség eddig jól szolgálta a svéd érdekeket. Magdalena Andersson svéd miniszterelnök és szociáldemokrata pártelnök március végén kijelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben már nem zárja ki, hogy Svédország csatlakozzon az észak-atlanti katonai szövetséghez.

Horvátország a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményre hivatkozva tizennyolc orosz diplomatát és az adminisztratív-technikai személyzet hat tagját, összesen 24 orosz nagykövetségi dolgozót utasított ki az országból – közölte hétfőn a horvát külügyminisztérium. A tárca bekérette Andrej Neszterenko zágrábi orosz nagykövetet, hogy kifejezze Horvátország leghatározottabb tiltakozását Oroszország Ukrajna elleni „brutális agressziója és az elkövetett bűncselekmények” miatt. Az orosz nagykövetnek elmondták: Horvátország úgy döntött, a zágrábi orosz nagykövetség létszámát hozzáigazítja saját moszkvai nagykövetségének létszámához. A közlemény szerint Zágráb ismételten felszólította az orosz felet az Ukrajna elleni katonai agresszió azonnali abbahagyására, az orosz csapatok kivonására Ukrajna egész területéről, valamint a lakosság evakuálási útvonalának és a humanitárius segélyek eljuttatásának sürgős biztosítására. Hangsúlyozták: Horvátország elvárja, hogy a bűncselekmények felelőseit bíróság elé állítsák.

Az orosz hadsereg megsemmisített egy olyan SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert, amelyet egy európai ország szállított Ukrajnának – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint tengeri indítású Kalibr rakéták vasárnap megsemmisítettek négy SZ-300-as indítóállást az ukrajnai Dnyipro külterületén. Oroszország szerint a támadásban 25 ukrán katonát ért találat. Moszkva nem közölte, hogy melyik európai ország szállította az Sz-300-as rendszereket. Szlovákia, amely ilyen rakétarendszert adományozott Ukrajnának, vasárnap cáfolta, hogy az általa szállított rendszert találat érte volna. Az orosz állítást Pozsony álhírnek

minősítette. Az orosz erők lelőttek két ukrán Szu-25-ös harci repülőgépet is Izjum város közelében, és megsemmisítettek két lőszerraktárt, az egyiket a déli Mikolajiv közelében – tudatta hétfői hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint csapataik újabb 78 ukrán katonai célpontot semmisítettek meg.

Gazdasági hír:

Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt, ami elsősorban az infláció miatt emelkedő kamatkörnyezettel, vagyis a lakáshitelek drágulásával magyarázható az ingatlan.com legújabb elemzése szerint. Rámutatnak: az idei első negyedévben kevesebb érdeklődés érkezett az eladó ingatlanokra, mint két éve, miközben 2020 első negyedéve már a koronavírus-járvánnyal érintett időszak volt. Az ingatlan.com szerint kettéválik a piac: a használt lakásoknál tempósabban drágulhatnak az új lakóingatlanok, részben a munkaerő-hiány és az építőanyagok drágulása miatt. A fővárosban április első napjaiban az új lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon közel 1,1 millió forint volt, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A budapesti használt lakásoknál 17 százalékos volt a növekedés, így 873 ezer forintot tett ki a négyzetméterár. A Budapesten kívüli nagyvárosokban az új lakások esetében az átlagos négyzetméterár 736 ezer forint volt, ez 26 százalékos éves áremelkedést takar, a használt lakóingatlanoknál a kínálati ár 28 százalékkal 522 ezer forintra nőtt.

Időjárás:

Ma országszerte gyenge marad a D-i irányúra forduló légmozgás. Este is nyugodt, csillagfényes idő következik.
A hőmérséklet jellemzően 5 – 18 fok körül alakul.