Napi Tóra
|
 |
|||
 |
||||
Vájigás hetiszakasz 6. kommentár, 5782. Tévét 6.
„És mondta Izrael: sok ez! József fiam még él!” (45:28). A midrás nem elégedett meg az egyszerű olvasattal, pedig látszólag nincs többről szó annál, hogy Jákob kifejezi az örömét József életben maradása kapcsán. A midrás szerint ezzel ezt mondta: „mekkora ereje van Józsefnek, az én fiamnak! Mennyi baj érte, mégis igaz ember maradt, ellentétben velem, aki vétkeztem azzal, hogy kijelentettem (Jesája 40:27): „az utam rejtve van Isten elől” (vagyis a Teremtő elrejtette magát, és nem figyel rám). De abban biztos vagyok, hogy részesülni fogok abból a jutalomból, amelyről írva van (Zsoltárok 31:20): „milyen bőséges a jóságod, amelyet a téged félőknek rejtettél el”. Rav Jichak Zeev Yadler (1843-1917) két kérdésre keresett választ: „honnan tudta Jákob, hogy József erős maradt hitében az egyiptomi évek során? Miért gondolta, hogy apaként jutalmat kap fia hitéért? A kommentárok egy része szerint József azért nem írt apjának a külön töltött huszonkét (22) év alatt, mert megértette: ami vele történik, az egy nagyobb terv része. Lehet, hogy nem értette az események pontos jelentését, de felismerte, hogy az „isteni forgatókönyv” szerint nem szabad kapcsolatba lépjen Jákobbal. Az események ezen pontján pedig Jákob értette meg legkedvesebb fia gondolkodását, és felismerte: József döntéséhez óriási hitre volt szükség, és kitartó meggyőződésre, hogy az Örökkévaló irányítja a történelmet. A midrás szerint József erős maradt, de Jákob hite megingott. Rav Yadler írja, hogy az eljövendő világban az ember kétféleképpen kaphat jutalmat: vagy saját érdemei alapján, vagy gyermekei, tanítványai cselekedetei miatt. Erre utal az idézett zsoltár: „milyen bőséges a jóságod, amelyet a téged félőknek rejtettél el”. Bőséges, de véges (az ember halála után már nem gyűjt további érdemeket) az egyén saját tetteiért járó jutalom, ezzel szemben korlátlan az a jutalom, amelyet azért kaphat valaki, mert pozitív hatással volt másokra, hiszen ez mindaddig érvényesül, amíg az utókor nemzedékeiben kifejti hatását és meghozza gyümölcsét. Ebben az értelemben minden általunk elvégzett micvával erősítjük közös múltunk legnagyobb alakjainak a kezét is, hiszen lehet, hogy voltak nehezebb időszakaik, esetleg hibáztak is, de az utókorra való hatásuk minden kétséget kizáróan pozitív volt. Vagyis a múlt jelentős zsidó alakjaira való emlékezés a lényegét tekintve nem más, mint érdemekhez juttatása azoknak, akik a fizikai világban már nem tudnak önmaguknak érdemeket szerezni.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
gygy: 15.34
szk: 16.45
