A népszavazás azért fontos, mert egy ugyanolyan konfliktushoz jutott el az ország, mint a migráció   

A népszavazás azért fontos, mert egy ugyanolyan konfliktushoz jutott el az ország, mint a migráció                                                                                                                                                      

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a nemzeti konzultációról, a népszavazásról, az ellenzéki összefogásról.

 

A politikus beszámolt arról, hogy eddig már több mint 550 ezren töltötték ki a legújabb nemzeti konzultáció íveit, mindez azt mutatja, hogy a járvány utáni élet sok embert foglalkoztat. Mindenki látja, a járványt követő élet már más lesz, sok minden megváltozott, megváltozik, amire az embereknek fel kell készülni, ahogy az országnak is felkészültnek kell lennie,hogy újból sikeres legyen.

Arra a kérdésre,hogy mennyire erős a nemzeti konzultáció, hiszen annak az egyik témájában a miniszterelnök bejelentése alapján népszavazást írnak ki, Hollik István megjegyezte, a gyermekvédelmi törvény ügyében van összefüggés. A népszavazás kiírására azért volt szükség, mert a konzultáció, annak kérdései meghirdetése után támadta meg Brüsszel a gyermekvédelmi törvényt – emelte ki a képviselő, kötelezettségszegési eljárás elindításának a lehetőségével. Az EU megküldte a magyar kormánynak a kifogásait 55 oldalon keresztül, amit a politikus jogi nonszensznek nevezett. Mint kifejtette, már csak azért is, mert az oktatás, a gyermeknevelés törvényi szabályozása nemzeti hatáskörbe tartozik, erre Brüsszelnek semmilyen hatásköre, azaz vizsgálódási joga sincsen. Ennek kihangsúlyozására kellett kiírni a népszavazást, ugyanakkor a nemzeti konzultáció a következő hónapokról, az ország, a gazdaság újraindításáról szól, amibe beleszólhatnak a polgárok. Ezzel szemben a gyermekvédelmi törvény egy hosszú távú megoldást jelent. A népszavazás azért fontos, mert egy ugyanolyan konfliktushoz jutott el az ország, mint a migráció, a kötelező kvóta tekintetében, pontosabban arról, hogy elfogadják-e a magyarok, hogy ráerőltessék mások akaratát. Hozzátette, a népszavazás fontos eszköz, a kormány kérdéseit az NVB egyértelműnek, világosnak látta, ezért is döntött a kiírásról.

Hollik István beszélt az ellenzéki összefogás egy újabb ügyéről, ahol Szegeden kampányolt a mDK elnöke egy olyan jobbikos jelölt mellett, akiről szintén kiderültek korábbi vállalhatatlan rasszista, antiszemita kijelentései. Mint kifejtette, az látható, az ellenzéknél, a baloldalon csak a hatalom megszerzése a cél. amiért semmi sem drága. Már volt ilyen az időközi országgyűlési választáson, ahol a teljes ellenzéki vezetésfelvonult a szintén kirekesztő gondolatokat mondó jelölt mellett. Ám ez nem volt elég, mert ugyanezt az embert jelölik újra és vannak mások is, mint az most is kiderült. Nincsen következménye, ahogy annak sem volt, hogy 2006-ban Gyurcsány Ferenc  sajátjai előtt ismerte be,átverte az országot, az embereket, hogy választást nyerjen, de ezt követően nem volt hajlandó lemondani egy jó ideig. Ez a következménynélküliség folytatódik most is.

Arra a kérdésre, hogy mit tegyen egy nem kormánypárti szavazó, akinek ez így nem elfogadható, hogyan szavazzon 2022-ben, Hollik István úgy felelt, kormánypárti politikusként csak azt tudja mondani, a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogassák, mert ha alaposan megnézi az ember az elmúlt 10 évet, akkor világos, a kormánypártok méltók a bizalomra.