Mindig voltak megfigyelések, lehallgatások, de most egy nagyon magas színvonalú programot alkalmaztak,

A BreuierPress és a HetiTV reggeli friss hírei 2021.VII.29-én

 

Elfogadta a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs hat újabb javaslatát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Eddig mintegy 400 ezren töltötték ki a nemzeti konzultáció kérdőívét – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

A dél-afrikai külügyminiszter közleményben ítélte el az Afrikai Unió (AU) bizottságának múlt heti „egyoldalú” döntését, amely megfigyelői tagságot biztosított Izrael részére a pánafrikai szervezetben.

Meghalt Ukrajnában az első beteg, aki a koronavírus erősen fertőző, először Indiában megjelent delta variánsával fertőződött meg – jelentették helyi médiumok.

Belföldi hírek:

Elfogadta a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs hat újabb javaslatát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a közösségi-oldalára feltöltött videóban elmondta: négy döntés azt biztosítja, hogy az eddigieknél gyorsabban és több gazdaságfejlesztési forrás kerülhessen a magyarországi vállalatokhoz annak érdekében, hogy gyorsabban tudják javítani versenyképességüket. A négy intézkedés a Magyar Fejlesztési Bank hitelezési és gazdaságfinanszírozási tevékenységét teszi széleskörűbbé, gyorsabbá és bürokráciamentesebbé. Emellett két olyan döntést hoztak, amely jelentős infrastruktúrafejlesztéssel jár és amellyel újabb beruházásokat tudnak Magyarországra vonzani – közölte a külügyminiszter.

Eddig mintegy 400 ezren töltötték ki a nemzeti konzultáció kérdőívét – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. A kérdőívet eddig 394 150-en töltötték ki – mondta, hozzátéve: a többség postán küldte vissza a válaszait, de sokan választják az internetes kitöltést is. Dömötör Csaba kiemelte: a konzultáció sok olyan témát érint, amelyek alapvetően meghatározzák a koronavírus- járvány utáni életünket. Így mindenki elmondhatja a véleményét a minimálbér- emelésről, a családi adó-visszatérítésről vagy éppen arról a gyermekvédelmi törvényről, amelyet „a baloldal erőteljesen támad” – mondta. Az államtitkár úgy fogalmazott, „sajnáljuk, hogy most is vannak olyanok, akik különböző módszerekkel

támadják, akadályozzák a konzultációt. Ez még egy ok arra, hogy minél többen mondjuk el a véleményünket. A párbeszéd egy fontos lehetőségéről van szó, érdemes élnünk vele”.

A Karácsony Gergely főpolgármester által indított népszavazási kezdeményezés fontosságát hangsúlyozta Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese.. Az öt kérdés közül az álláskeresési járadék és a Fudan Egyetem témájával foglalkozva az ellenzéki politikus arról beszélt: elengedhetetlen, hogy 90-ről 270 napra emeljék az állástalanok juttatásának maximális tartamát. Mint mondta, a koronavírus-járvány miatt sokan vesztették el az állásukat, és kerültek abba a méltatlan helyzetbe, hogy Európa legrövidebb ideig folyósított álláskeresési járadékát kapják. Hangsúlyozta, hogy az ellenzéki pártok évek óta követelik a kifizetés maximális időtartamának emelését.

Mindig voltak megfigyelések, lehallgatások, de most egy nagyon magas színvonalú programot alkalmaztak, amit eredetileg a terrorizmus elleni küzdelemben használnak, mondta Gémesi György, Gödöllő polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában a Pegasus ügyről. Az természetes, hogy a magyar kormány is vásárol ebből a szoftverből, ám az nem, hogy ezt a kormány a politikai ellenfelei, újságírók, üzletemberek megfigyelésére alkalmazza – fejtette ki. Gémesi György szerint el kell gondolkodni azon, hogy hol a határ, a megszerzett adatokat mire használják, már azért is, mert mint megjegyezte, amikortól kezdődtek a megfigyelések, akkortájt törtek be a lakásába, valamint a gyerekeinek a lakásaiba is, ahonnan semmilyen értéket nem vittek el, mindez nem lehet véletlen – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a Pegasus ügynek mi lehet a következménye, a politikus elmondta, a történelemben már előfordult, hogy kormányok buktak bele a lehallgatásokba, itthon nem történik semmi, ezen is érdemes elgondolkodni. Mint hozzátette, sem magát, sem pedig a kiszivárgott listán szereplőket nem gondolja terroristának, ami most van, azt senki sem gondolta a rendszerváltás környékén. Gémesi György kijelentette, nem szeretne semmi mást, mint a szemébe nézni annak, aki ezt a megfigyelést elrendelte. Nem bújhat ki a kormány a saját felelőssége alól, lesznek még történések, lesznek még kérdések, amikre választ kell kapni – jelentette ki a polgármester.

Külföldi hírek:

A dél-afrikai külügyminiszter közleményben ítélte el az Afrikai Unió (AU) bizottságának múlt heti „egyoldalú” döntését, amely megfigyelői tagságot biztosított Izrael részére a pánafrikai szervezetben. Közleményében Naledi Pandor, a dél-afrikai diplomácia vezetője leszögezte: az Afrikai Unió bizottsága ezt a döntést „egyoldalúan” hozta meg, anélkül, hogy konzultált volna a tagországokkal, „megmagyarázhatatlannak” és „érthetetlennek” nevezve a testület határozatát. Pretoria, amely 2020-ban töltötte be az AU rotációs elnöki posztját, nyilatkozatban jelentette ki, hogy „aggodalommal tölti el az AU bizottságának igazságtalan és

indokolatlan döntése, amellyel Izraelnek megfigyelői státuszt biztosít az Afrikai Unióban”. Az AU múlt héten adta meg Izrael részére a megfigyelői státuszt, amelyet Tel-Aviv már évek óta kérelmezett.

A miniszterelnök, a védelmi miniszter és a pénzügyminiszter megállapodott a 2022-re szóló 58 milliárd sékel összegű védelmi költségvetésről, közölte irodáik közös nyilatkozata. Az izraeli kormánynak, mely múlt hónapban alakult meg és még mindig gyenge lábakon áll, november 4-ig kell elfogadnia a 2022-es költségvetést, különben automatikusan feloszlik, és az ország 2019 áprilisa óta ötödször parlamenti választásokra kényszerül. Gantz üdvözölte a védelmi költségvetésről szóló megállapodást, mondván „ez lehetővé teszi számunkra – mindenekelőtt – a védelmi fölény megőrzését a növekvő fenyegetésekkel szemben, Izrael Állam és az összes többi kormányminisztérium érdekeinek biztosítását, és lehetővé teszi az Izraeli Védelmi Erők számára, hogy megvalósítsa a többéves ‘Lendülettervet’” – utalva a katonaság átfogó ötéves tervére, melyet Aviv Kochavi vezérkari főnök készített. A költségvetés magában foglal egy jelentős növelést – a Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint mintegy 7 milliárd sékelt, „az Izraeli Védelmi Erők újrafegyverzéséhez és megerősítéséhez”, hogy a katonaságot felkészítsék egy Irán elleni lehetséges csapásra.

Az Egyesült Államok „csökönyössége” akadályozza a megállapodást az iráni nukleáris szerződés újjáélesztéséről – jelentette ki Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Mint kiemelte, az amerikai kormány össze akarja kötni a megállapodást Irán rakétaprogramjának és térségbeli politikájának ügyével, s ezzel „kifogást” keres. Az új iráni elnök, Ebrahim Raiszi jövő héten lép hivatalba, ő maga korábban úgy nyilatkozott, hogy támogatja az atomalku feltámasztását, Hámenei mostani kijelentései azonban azt jelzik, hogy az egyezség még nincs elérhető közelségben. Az ajatollah naivnak nevezte Haszan Róháni előző elnök megközelítését az ügyet illetően, mondván, nem szabad megbízni a Nyugatban.

Újabb azeri-örmény összecsapás tört ki a két ország határán tegnapra virradóan, a tűzpárbajban három örmény katona meghalt, kettő megsebesült, míg azeri oldalon két katona sebesült meg a hivatalos közlések szerint. Az örmény védelmi minisztérium közölte: a harcok az Azerbajdzsánnal közös határ északkeleti szektorában törtek ki, és még kora reggel is folytatódtak, jelenleg is tartanak. „A két ország közötti tűzszünetet az azerbajdzsáni fegyveres erők egységei sértették meg. A helyzet súlyosbodásáért minden felelősség Azerbajdzsán katonai és politikai vezetését terheli” – áll az örmény védelmi hatóság sajtószolgálata által kiadott közleményben. Az azeri védelmi tárca ugyanakkor arról számolt be, hogy fegyveres erőik folytatják az örmények elleni megtorló akciókat Kelbajar körzet térségében,

ugyanis – a minisztérium állítása szerint – különböző irányokból, kézifegyverekből és gránátvetőkből tűz alá vették őket.

Meghalt Ukrajnában az első beteg, aki a koronavírus erősen fertőző, először Indiában megjelent delta variánsával fertőződött meg – jelentették helyi médiumok. Az egyik ukrán televízió értesülése szerint Kijevben hat betegnél erősítette meg a laboratóriumi vizsgálat, hogy delta variánssal fertőződtek meg. Közülük négyen megbetegedésük előtt Oroszországban jártak, egyikük belehalt a fertőzés szövődményeibe. A betegek 30-40 év közöttiek. Orvosok jelezték, hogy a járvány fellángolása várható, mert a Kijevi Rusz megkeresztelésének évfordulóján sok helyütt körmenetet tartottak, amelyen sok, Oroszországból érkezett hívő vett részt. A kijevi Olekszandrivszka kórház igazgatójának szavai szerint mindenki, aki Oroszországból érkezik és koronavírussal fertőzött, már a delta variánst hordozza.

Napi koronavírus-fertőzésrekordok dőltek meg szerdára Japánban, Malajziában és Dél-Koreában – jelentették hírügynökségek hivatalos közlések alapján. A japán fővárosban háromezer fölé emelkedett az új esetek száma – adta hírül a tokiói kormányzat. Ilyen magas szám még nem fordult elő a járvány másfél éve alatt Tokióban. Az esetek folyamatosan szaporodnak, ami Japán egészét illeti, országosan is erősödik a járvány: átlépte a hétezret az újabb fertőzöttek száma és közelít a január eleji csúcshoz, amikor is nyolcezer körüli fertőzöttet tartottak számon. Malajziából szerdára 17 405 napi fertőzést jelentettek. A koronavírus annak ellenére terjed, hogy az ország két hónapja – kormánya szerint – „teljesen” lezárta a határait. A malajziai parlament e hét hétfőjén ült össze az idén először. Az ellenzéki képviselők kifejtették: ellenzik a kormány tervét, amely a gazdaság működése végett már a jövő héten véget vetne a járvány terjedése elleni korlátozásoknak. Dél-Koreának is járványrekordot kellett elkönyvelnie: szerda reggelre 24 óra alatt 1896 új fertőzést jegyeztek fel. Ilyen sokan még egyetlen napon sem kapták el a vírust a ragály másfél éve alatt. Szöul kedden két hétre szigorított a járvány elleni előírásokon, egyebek közt négy főben maximálta a társasági létszámot közterületen.

Gazdasági hír:

A második fél évben visszatér a másfél évvel ezelőtti munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami kedvezően hat a fogyasztásra és a GDP-növekedésre, de egyben az infláció emelkedésének kockázatát is erősíti – ezt a következtetést vonták le a legfrissebb adatokból elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi jelentése szerint júniusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző havihoz képest 85 ezerrel, a tavaly júniusihoz mérve 98 ezerrel

nőtt. A munkanélküliek száma 47 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz mérve, az előző hónaphoz képest – a hibahatáron belül – 4 ezerrel nőtt.

Időjárás:

Ma helyenként még előfordulhat ugyan elvétve zápor, zivatar, de összességében derült, néhol szeles idővel számolhatunk.

Délutánra legyengül a légmozgás, szikrázó napsütés alakul ki országszerte, habár Délen is mérséklődik a forróság, de továbbra is kánikulára, hőségre kell számítani.

Este alapvetően nyugodt, csillagfényes időre van kilátás.
A hőmérséklet jellemző csúcsértéke 30 – 35 fok körül várható.