Ez egy olyan megállapodás lesz, ami jó az államnak, de Debrecennek is

Ez egy olyan megállapodás lesz, ami jó az államnak, de Debrecennek is

Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlamenti frakció szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Debrecenről, a városi fejlesztésekről.

A politikus beszélt a koronavírus-járványdebreceni helyzetéről. Mint elmondta, vasárnap is sokan mentek el vásárolni a városban, szerencsére az emberek fegyelmezettek, betartják a szabályokat, figyel mindenki a másikra. Erre szükség is van, mert a járvány számai nem egyszerűek, Hajdú-Bihar megye a negyedik legfertőzöttebb az országban, Debrecen egy nagyváros, itt is magas a fertőzöttek száma. Most az a cél, hogy a járványgörbét ellaposítsák, ehhez valóban be kell tartani minden szabályt, előírást.

Halász János beszélt a debreceni repülőtérről, aminek kapcsán felmerült, hogy a magyar állam a reptér ötven százalékának a tulajdonosává válna. Ezzel kapcsolatban azt emelte ki, forrásokra szükség lesz a reptér újraindításához, de a fejlesztéséhez is. A városnak már megvannak a tervei erre, ez azért is kiemelkedően fontos, mert ez az a repülőtér, amelyik Ferihegy után még tud nemzetközi járatokat fogadni és indítani. Már az utóbbi években is komoly összegeket fordított a város a fejlesztésre, de gondolni kell a járvány utáni időszakra is, ezért is jelentős a kormány érdeklődése, persze a végső döntést még tárgyalások előzik meg, de a város vezetése, a polgármester irányításával ezeket megszervezi. A politikus szerint a legfontosabb, hogy a repülőtér közösségi tulajdonban maradjon, teljesen mindegy, hogy emögött az állam vagy az önkormányzat áll. Hozzátette, ez egy olyan megállapodás lesz, ami jó az államnak, de Debrecennek is. Arra a kérdésre, hogy nem nyújtózkodott-e túlságosan a város, amikor a DVSC labdarúgócsapatát megvásárolta, Halász János kifejtette, egyáltalán nem, tudni kell, a város hagyományaihoz sok minden hozzátartozik, ezek közé tartozik a labdarúgás. Ez az egyesület sok debreceni szívét megmelengeti, a város egy olyan modellt dolgoz ki, amelyik működőképes.

A képviselő külön is beszélt Debrecennek a határontúlon betöltött szerepéről. Elmondta, a város földrajzi elhelyezkedése, történelme is adja magát ahhoz, hogy egy régióközponttá váljon, ami nem csak a határon belüli magyarságra figyel. Több segítő programot szervez a város a határokon túli magyarokkal, de jelentősek a gazdasági és politikai kapcsolatok is. Ez most megerősödhet a romániai választások után, hiszen az RMDSZ megerősödött.

Halász János beszélt arról is, hogy jövő héten lesz a Parlament záró ülésszaka, amikor is több szavazás, köztük kétharmadosak várnak a képviselőkre.