Folyamatosan kettős mércét alkalmaznak Magyarországgal és Lengyelországgal szemben    

Folyamatosan kettős mércét alkalmaznak Magyarországgal és Lengyelországgal szemben    

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az Európai Unióban történtekről.

 

A politikus elmondta, továbbra is a koronavírus-járvány elleni védekezés, valamint az Európai Unión belüli események kerültek a figyelem középpontjába. Ez utóbbi kapcsán arra emlékeztetett, hogy legelőször készült egy migrációs jelentés, ami a V4-es országok számára elfogadhatatlan volt, mert bár voltak benne előremutató javaslatok, de a készítők megpróbálták ilyen-olyan módon a kvótát visszahozni, valamint azt is, hogy nem a közösség határain kívül akarják lefolytatni a menekültügyi eljárásokat. A magyar miniszterelnök elmondta az Európai Bizottság elnökének, hogy azok az alapelvek, amelyek mentén a kormány gondolkozik, amelyeket a magyar emberek többször is megerősítettek, a mostani tervezetben sem érvényesülnek, így azt nem tudja támogatni, ebben a többi visegrádi ország is egyetértett. A képviselő folytatva a sort, megjegyezte, az uniós történet folytatódott azzal, amikor is Vera Jourová bizottsági alelnök egy tagállam polgárait és kormányát is kritizálva szállt bele Magyarországba. Nacsa Lőrinc szerint ez egy vörös vonal, amit nem szabad átlépni, hiszen ezzel egy tagállam állampolgárait sértegette az alelnök. Később ez tovább fokozódott, amikor az Európai Parlament német alelnöke is beszólt Magyarországnak, ezt követte az uniós csúcs, majd a szokásos jogállamisági jelentés. A politikus szerint ez utóbbit inkább Soros jelentésnek kellene hívni, hiszen több olyan civil szervezet adott anyagot ehhez a jelentéshez, amely Soros Györgyhöz köthető.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e valamilyen következménye a jogállamisági jelentésnek, a politikus úgy felelt, az EU képtelen egy egységes koordinátarendszert felépíteni, hiszen amit számonkérnek egy tagállamon, az egy másik tagállamban nyugodtan működhet. Ennek okán, amíg nincs egy egységes kritériumrendszer, nem lenne szabad a jogállamisági gondokkal előállni, hiszen ugyanúgy kéne mérni például az alkotmánybíróságok létezését, a médiapluralizmust, a parlamentek működését.

A jogállamiság és az uniós anyagi források összefüggéséről azt mondta el a képviselő, még nyáron fogadták el az akkori uniós csúcson a helyreállítási alap és a közösség következő költségvetésének az alapjait, ezen a csúcson szó volt a jogállamiságról, hiszen minden tagállam vezetője fontosnak tartja ezt, de egyáltalán nem kötötték össze pénzügyi szempontokkal, miután ehhez alapszerződési módosításokra is szükség lenne. Az uniós csúcson született megállapodást szeretnék felrúgni az Európai Parlament baloldali frakciói – emelte ki a politikus. teszik ezt annak ellenére, hogy nem ebben maradtak az európai vezetők, akik rájöttek, a jelenlegi helyzetben pont a kis- és középvállalatok megmentése, a gazdaság újraindítása az elsődleges.

Arra a megjegyzésre, hogy a legerősebb európai pártcsalád, a Néppárt (EPP) több képviselője is osztja a baloldali pártok véleményét, azaz nem kellene-e először az EPP-n belül tisztázni a félreértéseket, Nacsa Lőrinc elmondta, mindezekről kell beszélni, de most a járvány második hulláma miatt helyzet van. Most a védekezésen kéne lennie a hangsúlynak, hiszen egész Európa a koronavírus-járványtól szenved. Nem csak Magyarországnak, hanem egész Európának is működnie kell, ahol meg kell menteni az emberek életét, de mellette a gazdaság megerősítése is kiemelt feladat. Ez azt jelenti, hogy például a Néppárton belüli nagyon fontos stratégiai vitákat most egy időre félre kell tenni és a védekezésre koncentrálni. Err azért is szükség van a képviselő szerint, mert például Európa versenyképessége az elmúlt években tíz százalékot esett, ennek megállításához kell a gazdasági mentőcsomag, aminek a kereteiről döntöttek az uniós csúcson, nyáron. Azt is megjegyezte, a közép-európai térség kormányainak az elmúlt időszakban tapasztalt nagyszerű gazdasági politikája is garanciát jelenthet arra, hogy az uniós mentőcsomag forrásai jó helyre kerülnek.

Nacsa Lőrinc szerint az is komoly probléma, hogy folyamatosan kettős mércét alkalmaznak Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

A képviselő beszélt a Borsod megyei időközi országgyűlési választásról. megjegyezte, nagyon kemény kampány folyik, a kormánypártok folytatni szeretnék a nemrégiben elhunyt fideszes képviselő munkáját. A Fidesz-KDNP politikusai mindegyike szerepet vállal a kampányban, hogy meggyőzzék a választókat.