A Magyar Honvédség megkerülhetetlen szerepet játszott a járvány elleni küzdelemben

A Magyar Honvédség megkerülhetetlen szerepet játszott a járvány elleni küzdelemben

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a koronavírus-járvány elleni küzdelemről, a Magyar Honvédség szerepéről, de szóba kerültek az ellenzéki vezetésű települések helyzete is.

Az Operatív Törzs vasárnapi ülésén is jelentős döntéseket hoztak, arra a kérdésre, hogy ezekben mekkora szerepe lesz a Magyar Honvédségnek, az államtitkár úgy válaszolt, a járvány első hullámában, amin sikeresen tette magát az ország, mert fegyelmezett volt, az emberek pontosan követték az utasításokat, megtörtént az összefogás, a honvédség a rendőrséggel együtt tette a dolgát biztosította az ország rendjét, ez fog folytatódni a második hullámnál is. A Magyar Honvédség megkerülhetetlen szerepet játszott a járvány elleni küzdelemben, ez így lesz most is, amikor is a határvédelem lesz az egyik legfontosabb pont. Eddig is ott voltak a katonák, a szolidáris korridorok biztosításán keresztül szinte mindenhol. Mellette a déli határzár biztosításánál is ott vannak a honvédek – tette hozzá a politikus, hiszen az illegális migráció erősödik, elsősorban az olasz és a spanyol adatokat ismerve. Mindezekért is hermetikusan le kell zárni a határokat, hogy a schengeni határok biztosításával az európai embereket is megvédjék.

Németh Szilárd külön is beszélt a speciális önkéntesekről, akiket a koronavírus-járvány első hullámában kezdtek el toborozni. Mint elmondta, július 1-vel indult el a kiképzés, 350 ember maradt benn, a következő időszakra is 600-an jelentkeztek már. Ide azok jelentkezhetnek, akik a járvány miatt vesztették el a munkájukat, az államtitkár szerint a legjobbakat szeretnék megtartani a honvédség kötelékében, őket várják a katonai iskolák, az altiszti akadémiák, de akár a Közszolgálati Egyetem.

Mint a Fidesz alelnöke, a képviselő beszélt az őszi politikai szezon kezdetéről, mint elmondta, szeptemberi nyitásban gondolkodnak, ahol természetesen a parlamenti képviselőknek is be kell tartaniuk majd a szabályokat. A nyitó frakcióülést szeptember közepére tervezték, de bővebb információk még nem állnak rendelkezésre, de lehet akár interneten keresztül is össze lehet jönni.

Németh Szilárd értékelte azokat a településeket, ahol az ellenzéki összefogás győzött. Mint megjegyezte, ősszel döntöttek az emberek, amit el kell fogadni. A Fidesz megnyerte az önkormányzati választásokat, persze ebben voltak nem kellemes vereségek is. Most pont a másik oldalnak kellene bizonyítania, most éppen a járvány kapcsán, de ahogy látszik – tette hozzá a politikus, ezt nem sikerült megvalósítaniuk, érdemes akár Budapestre, a főpolgármesterre gondolni, aki magára hagyta a legnagyobb pesti idősotthont. helyette biciklisávokat festettek nekiálltak az autósok üldözésének. Hozzátette, nagyon fontos a győzelem, de van, ami ennél is fontosabb, ez pedig az emberek élete. Arra felvetésre, hogy akkor most a kormánypártok magukra hagyják-e az ellenzéki vezetésű településeket, Ném,eth Szilárd elmondta, a kormány annyit tud tenni, hogy továbbra is mennek a fővárosi nagyberuházások, bár a város vezetése ezeket is fúrja-faragja. Példaként Csepelt hozta fel, megjegyezve, az a főpolgármester, aki Budapest közepén kerékpárutakat fest, aki hétvégére lezárja a rakpartot, de a dél-pesti gyalogoshíd és kerékpárút építését egyszerűen lehúzza a főpolgármester, pedig a kormány több mint 3 milliárdot tenne ehhez hozzá.