Ez egy közlekedési, társadalmi kísérlet, aminek mindenki a szenvedő alanya

Ez egy közlekedési, társadalmi kísérlet, aminek mindenki a szenvedő alanya

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a VI. és a VII. kerület életét befolyásoló ügyekről, a politikusok magatartásáról, valamint a fővárosi kórházak felújításáról.

A politikus szerint az erzsébetvárosi forgalomátszervezés megnehezíti az életet, az emberek nehezen ismerik ki magukat az új szabályok miatt, arról nem beszélve – tette hozzá, hogy ez a szabályozás nem a közlekedés reformja, a békés egymás mellett élés jegyében született, mert a jelenlegi városvezetés szerint az utca nem a közlekedést szolgálja. Ez egy közlekedési, társadalmi kísérlet, aminek mindenki a szenvedő alanya, annyi lehetetlen helyzetet okozott, ami még ráadásul a károsanyag-kibocsátás sem csökken, sokkal inkább emelkedik.

Arra hírre, hogy megint az utcákra festettek fel politikai véleményeket, Bajkai István megjegyezte, egy demokráciában a politizálás hely a parlamentekben, az önkormányzatokban van, ahol viták után fogadnak el különböző rendeleteket, az utcai politizálás ezzel ellentétben nem része a demokráciának, bár lehet ennek néha helye és ideje. Most csupán annyi történt – fűzte hozzá, hogy a DK politikusai a VI. és a VII. kerületben firkáltak az utcára a sajtószabadság védelmében – ahogy ők mondták – a Lendvay utcában, a Fidesz székháza mellett. Amikor a rendőrök pedig igazoltatták őket, akkor elfutottak. Később a kerületi vagyonkezelő munkatársainak kellett eltakarítani a feliratokat. A politikus szerint az ellenzék időnként anarchisztikus eszközöket bevetve teszteli az emberek, a társadalom tűrőképességét, így készülnek a 2022-es választásokra. Ezzel áll szemben a Fidesz-KDNP által vezetett kormány által biztosított békés fejlődés az elmúlt 10 évben. Azt is kiemelte, a politikusoknak példát kell mutatni, ami a jogkövetést is jelenti.

A jelenlegi kormánypártok is természetesen készülnek a két év múlva sorr4a kerülő országgyűlési választásra, de egészen nem mindegy – mondta a politikus, hogy erre békés, eredményes kormányzással, netán békétlenséggel, zűrzavarral.

A kormány döntése értelmében egy jelentős összeget, 60 milliárd forintot fordítanak a kórházak, egészségügyi intézményeinek a higiéniai felújítására, ebből a forrásból természetesen nem maradnak ki a teréz- és erzsébetvárosi intézmények sem – jegyezte meg Bajkai István. A Péterffy Sándor utcai kórház is komoly támogatásokat kapott eddig is, de ez így lesz a későbbiek során. Eddig a vidéki kórházak felújítására szántak nagyon jelentős összegeket, most már a fővárosi intézmények következnek.

Bajkai István beszélt a Benczúr utcai fakivágásról, ami ellen tiltakoztak is, mert véleményük szerint ezek a fák nem voltak betegek, ellentétben az önkormányzat állításaival. A polgármester új fák ültetéséről beszélt, de az7ért az is furcsa, hogy pont azt mondták a kampányban, hogy a lakosság véleményét mindenben kikérik, valamint azt is mondták, beton helyett fák lesznek. Most ennek az ellenkezőjét tették – tette hozzá a képviselő.