Ez egy pacifista, békés üzenetet hordoz magában
Pesty László, a Pesty Fekete Doboz vezetője, a nemzeti régiók ügyében indított aláírásgyűjtő kampány kommunikációs vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kezdeményezésükről.
Az újságíró, filmrendező elmondta, a Székely Nermzeti Tanács által indított európai aláírásgyűjtés eddig sikeres volt, amit a nemzeti régiók érdekében indítottak el, hiszen sikerült összegyűjteni egymillió aláírást, ugyanakkor az is igaz, hogy nem elegendő országból. Ezért, meg amiatt is, mert az EU hozzájárult a kampány meghosszabbításához, most az a cél, hogy kétmillió támogatást gyűjtenek össze. Pesty László szerint ehhez semmi más nem kell, mint akarat, meg összefogás. Szerencsére egyre több segítő áll ki mellettük, akár azt is lehet mondani, a támogatók számára ez egy pártokon felüli ügy, hiszen minden politikai párt képviselője állt ki a Székely Nemzeti Tanács mellett.
Most a támogatásokat több országban gyűjtik össze, a tervek szerint 10 országból. Így megvalósulhat az a cél is, hogy a székelyek életét, kultúráját egész Európában megismertetik. Ugyanakkor azt is tudni kell – emelte ki, ezt a kezdeményezést a székelyek indították el, de ez nem csak az ő ügyük, hiszen például számos magyarországi kisebbség is kiállt mellettük, de több európai kisebbségi gondolkodó, közéleti személyiség is támogatta az akciót. Pesty László szerint a Romániában élő románoknak is be kell látni, ez az ügy nekik is fontos, ez nem megosztó kezdeményezés.
Az újságíró kijelentette, az aláírásgyűjtés senki ellen nem megy, ez egy pacifista, békés üzenetet hordoz magában, amit egész Európában meg kell értsenek az emberek, tartozzanak a többséghez vagy valamelyik kisebbséghez, ezért is kell az irdala.com oldalon támogatni.