A kormányzat minden egyes intézményben segítséget nyújt
Farkas Örs Kormányzati szóvivő a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az idősotthonoknak nyújtott kormányzati segítségről, de szóba került a honvédség kiemelt szerepe, valamint a mezőgazdaság feladatai is.
A koronavírus-járvány szerte a világban az idősotthonokban szedi a legtöbb áldozatát, Farkas Örs szerint Magyarország ebben is alapvetően felkészült, az országos tisztifőorvos március elején már látogatási tilalmat rendelt el az összes ilyen intézményben, arról nem beszélve, hogy ezekben az otthonokban az úgynevezett békeidőben is létezik egy nagyon komoly üzemeltetési protokoll. Azt, hogy ezeket a szigorú rendelkezéseket miként tartották be az egyes intézményi vezetők, azt most még korai lenne elmondani, majd természetesen sor kerül vizsgálatokra. Az kétségtelen tény, hogy az idősotthonokban magas a fertőzöttségi arány a teljes népességhez viszonyítva. Azt sem szabad elfelejteni, az otthonokban élőkön, miután a veszélyeztetett csoporthoz tartoznak, sajnos nagyon hamar jelentkeznek a tünetek. Az különösen sajnálatos, hogy a főváros kezelésében lévő Pesti úti idősotthon adja az összes fertőzött majdnem 12 százalékát, ahogy az elhunytakét is. Ezt is ki kell vizsgálni – tette hozzá Farkas Örs, miként történtek mindezek, de most még ott tartunk, hogy a kormányzat minden egyes intézményben segítséget nyújt.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ vezetője beszélt arról a segítségről, amit a Magyar Honvédség nyújt a védekezésben, legyen szó a járőrözésről, a létfontosságú cégek működésének támogatásáról, a készletek felügyeletéről. Példaként hozta fel a MOL-nál történteket, ahol egyik pillanatról a másikra álltak át egységek a fertőtlenítők gyártására, ebben is a honvédség működött közre. De a katonák ott vannak kórházparancsnokként is, valamint a honvédség vegyi zászlóalja működik közre a fertőtlenítésekben.
A küzdelemnek, a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető, hogy Magyarországon mind a fertőzöttségi, mind pedig a halálozási arány alacsonynak mondható a világ többi országához képest, ugyanakkor országonként eltérő a halálozási esetek megítélése. Magyarországon egy elhunyt esetében, ha ki lehet mutatni a vírust, akkor őt függetlenül az alapbetegségétől, koronavírus elhunytként tartanak nyilván.
A járvány a magyar mezőgazdaságot is érinti, Farkas Örs felhívta a figyelmet a mezőgazdasági miniszter szavaira, aki már nagyon korán elkezdett dolgozni azon, hogy az ágazat is megfeleljen a kihívásoknak. Nagyon fontos a termékek exportja, annak megszervezése, például a hazai juhágazat tulajdonképpen csak exportra termel, de az eddigi legnagyobb felvásárlóhoz, Olaszországba most nincs szállítás. Ezért az agrártárcának egyik feladata volt új piacok felfedezése volt, amiben igen sikeres munkát végeztek. Mellette azért azt is le kell szögezni, itthon az élelmiszerellátás biztosítva van, többek között a Magyar Honvédség megjelenésének az ágazat cégeinél