A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.01.10.-reggelén .
A miniszterelnök tartotta az év első Kormányinfóját
Immár második alkalommal Orbán Viktor miniszterelnök tartotta meg az év legelső Kormányinfóját. A kormányfő számos témáról beszélt, szóba került az önkormányzati választás értékelése, külön hangsúlyt kapott a zöldpolitika és Magyarország nemzetközi kapcsolatai. A tájékoztatón a Heti Tv is több témában faggatta Orbán Viktort.
A Heti Tv az állam és az egyházak kapcsolatát tekintve arra volt kíváncsi, hogy 2020-ban is kiemelt szerepe lesz-e a magyarországi egyházaknak, akik a polgári Magyarország részei.
A miniszterelnök válaszában elmondta, bár voltak viták arról, hogy a polgár, polgári kifejezés mit jelent, de azt fontosnak tartotta kiemelni, számára a polgári Magyarország definíciójában több elem is szerepel, de egy biztosan, mégpedig az, hogy a polgár képes megteremteni azt a pénzt, amiből él. Mindez nemzeti dimenzióban azt jelenti – amiről a pénzügyminiszterrel komoly intellektuális vitákat szokott a miniszterelnök lefolytatni -, hogy mikor lesz képes a nemzet annyit előteremteni, amennyit elkölt és a költségvetést nem hiánnyal kell lezárni. Orbán Viktor hozzátette, azt szeretné, ha legkésőbb 2023-ra eljutna oda az ország, hogy a működéséhez szükséges összegeket képes legyen megtermelni, azaz nem kell hiteleket felvenni, nem mínusszal kezdődik a költségvetési egyenleg. Összességében polgárember az, aki megáll a saját lábán, aki nem adósodik el, Magyarország ilyen értelemben sokat javult, de ide még nem jutott el.
Az egyházakat illetően a kormányfő megjegyezte, gyakorló családapaként látja azokat a kihívásokat, amik elé maga és a gyermekei is kerültek, a világban vannak üdvözítő dolgok, de olyanok is, amelyek megnehezítik azt a folyamatot, amiben mindenki szeretné úgy nevelni a gyermekét, hogy olyan ember legyen, mint amilyennek valóban lennie kell. Létezik néhány társadalmi erő, amelyek komoly segítséget adnak ahhoz, hogy elmélyült, komoly gyermekeket lehessen nevelni. Ezek egyikét az egyházak jelentik, ezért a miniszterelnök támaszkodni szeretne rájuk, nem elsősorban a politikában, hanem sokkal inkább Magyarország jövője szempontjából azokra az egyházi intézményekre, amelyeknek elmélyült nevelési elvei és eszméi vannak, amelyet megpróbálnak a gyermekek rendelkezésére bocsájtani. Mellette a sport területét is kiemelte a miniszterelnök, azt hozzátette, nem az élsport a stratégiai ágazat Magyarországon, hanem a sport. Ez segíti egy olyan jellemfejlődésen elindítani a gyermekeket, amelyekkel a modern világ kihívásaira felelni tudó polgári fiatalemberekké váljanak. Ezért a sporttal, kultúrával foglalkozó szervezetekre, a civilekre és az egyházakra is szeretne a jövőben is szövetségesként tekinteni.
A Heti Tv Magyarország kínai kapcsolataira, illetve az azokra érkező európai kritikák furcsaságára volt kíváncsi, hiszen Magyarországot bár sokan kritikával illetik a kínai kapcsolatai erősödései miatt, de közben az EU szinte összes tagállama szeretne jó üzleti kapcsolatokat a világ egyik vezető hatalmával.
Orbán Viktor elmondta, az igaz, hogy az Európai Unióban komoly kihívást jelent a közös külpolitikai álláspontok kialakítása. Az EU alapszabálya rögzíti, a külpolitika nemzeti hatáskörbe tartozik, ugyanakkor a közösség szeretne a világban szereplőként megjelenni, miközben nincsen központi ereje, hogy a tagállamoknak közös álláspontot fabrikáljon. Ezért minden országnak legitim lehetősége van arra, hogy saját külpolitikát folytasson. Van egy kísérlet arra, hogy ezt megváltoztassák, a miniszterelnök ezzel kapcsolatban megjegyezte, ellenzi is ezt az elképzelést. A terv az lenne, hogy a közös külpolitikai álláspontot ne egyhangúlag alakítsák ki, legyen elég hozzá egy egyszerű többség. Ez azért is veszélyes, mert nem lenne jó, ha Magyarországot olyan külpolitikai kalandokba vinnék bele, amivel az ország választott kormánya és Parlamentje nem ért egyet. Az is igaz, a jelenlegi egyhangúsággal lehetetlenné válik egy olyan szoros külpolitikai egység kialakítása, amit egyébként az EU megcéloz. Mindez azt jelenti, hogy a külpolitika központja nem Brüsszelben van, hanem Párizsban, Rómában, Berlinben és természetesen Budapesten.
Mindez igaz Kínára is – tette hozzá a kormányfő, amikor a magyar kormányt kritizálják a kínai kapcsolatok miatt, akkor mindig elő szokott venni egy számsort, utána megszűnnek a kritikai hangok. Ebben a számsorban például szerepel az is, hogy a németek kereskedelme mennyivel emelkedett a múltban Kínával. Érdekes az is, hogy miként történik a kínai tőke térnyerése Magyarországon. Pontosan úgy, hogy megveszik a nyugat-európai cégeket – jelentette ki Orbán Viktor. Ez a számsor is azt mutatja, mindenki törekszik Kína felé, mindenki együtt akar működni velük, mindenki óriási lehetőségeket lát ebben és mindenki igyekszik a saját nemzete érdekében speciális kapcsolatokat kialakítani Kínával. Magyarország nem indul rossz helyzetből, mint Orbán Viktor hozzátette, a rendszerváltozás előtti időszak kevés jó dolgai közé sorolható a Kínával meglévő jó kapcsolat, ezt 1949 óta jól menedzselték. Erre tud építeni a mostani kormány is, ami nagyon jó.
Külföld:
Az ukrán szakértők egy Tor típusú orosz gyártmányú légvédelmi rakéta maradványai után is fognak kutatni azon a helyen, ahol földbe csapódott szerdán a MAU ukrán légitársaság utasszállító repülőgépe – közölte Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára. Danyilov szerint az interneten olyan információk láttak napvilágot, hogy Tor típusú rakéta maradványaira bukkantak a katasztrófa helyszíne közelében, és az ukrán szakértők ezért kutatni fognak egy ilyen rakéta maradványai után is. Az ukrán szakértők a katasztrófa lehetséges, legvalószínűbbnek tartott okai közé sorolják a rakétabecsapódást, a gép ütközését más repülő eszközzel, a hajtómű felrobbanását műszaki meghibásodás következtében vagy terrorcselekmény okozta robbanást a fedélzeten – mondta Danyilov. Hozzátette, hogy jelenleg az ukrán küldöttség tagjai az iráni kormányszervek tagjaival, köztük a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) iráni képviselőivel tanácskoznak, és tekintik át a tragédiának ezeket a lehetséges okait.
IDŐKÖZBEN EGYRE INKÁBB ÚGY TŰNIK, HOGY AZ IRÁNI LÉGVÉDELEM LŐHETTE LE TÉVEDÉSBŐL AZ UKRÁN UTASSZÁLLÍTÓT TEHERÁN FELETT.
Ezt a Newsweek csütörtöki cikke az iráni légteret műholdakkal és kémrepülőgépekkel figyelő amerikai hatóságok köreiből, illetve egy magasrangú iraki hírszerzőtiszttől származó információk alapján állítja. Az értesülést a Guardian más forrásokból is megerősítette. A lapnak nyilatkozó brit kormányzati illetékesek „saját szemükkel látták” a Boeing 737-800-as gépet ért rakétatalálatról szóló hírszerzési bizonyítékokat.
Bill de Blasio, New York polgármestere is megszólalt annak a nőnek az ügyében (Tifanny Harris), akit azután tartóztatták le, hogy megütött és verbálisan bántalmazott három ortodox zsidó nőt december 27-én az amerikai nagyvárosban. A vádak között fenyegetés, bántalmazás és támadási kísérlet szerepelt. Noha beismerte tettét és azt is, hogy nem első alkalommal tett hasonlót, az ügyészség pár óra elteltével szabadon engedte – úgy, hogy még óvadékot sem kértek tőle, mivel egy új törvény értelmében kizárólag a fizikai sérülésekkel járó támadások esetén kötelezik az elkövetőt óvadék kifizetésére New Yorkban. A módosítás 2020 január 1-jétől lépett hivatalosan érvénybe, de az ügyészség már előbb alkalmazni kezdte az irányelvet. Harris ügye már a történtek után is nagy visszhangot váltott ki, ám egy újabb támadása tovább borzolta a kedélyeket. December 30-án egy másik, gyerekeivel lévő nőt is bántalmazott – beszámolók szerint olyannyira, hogy a szociális munkásként dolgozó hölgy arcának fele „szivárványszínű” lett.
Az iráni vezetés folytatja, amit Kászim Szulejmáni, az Egyesült Államok által likvidált iráni tábornok elkezdett, ennek alapján Amerika nem közvetlenül Irántól, hanem a közel-keleti ország által háttérből mozgatott milíciáktól várhatja a válaszcsapást – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet docense. A szakértő hozzátette: valószínűleg olyan siíta fegyveres csoportok, mint a Hezbollah, illetve szaúdi és iraki milíciák követik majd el az iráni bosszút. Ez a folyamat már el is kezdődött, hiszen nem sokkal Szulejmáni meggyilkolása után siíta milíciák rakéta-sorozatvetőkkel lőttek amerikai bázisokra – tette hozzá. A szerda hajnalban amerikai légitámaszpontokat ért támadásról a szakértő azt mondta, Kászim Szulejmáni temetésén teljesen elszabadultak az indulatok, ezért az iráni vezetés nem tehette meg, hogy „nem lép semmit”, így ezzel a nagyon gondosan időzített és kiszámoltan minimális áldozatokkal járó támadással válaszolt.
Donald Trump amerikai elnök felhívta Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnököt az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai erők elleni iráni rakétatámadást követően, közölte a Fehér Ház. A rövid nyilatkozat szerint a két vezető megvitatta a „kritikus kétoldalú és regionális kérdéseket”, de további részletekkel nem szolgált. Netanjahu irodája még nem adott ki közleményt a hívással kapcsolatban. Netanjahu a Kohelet Fórum konferenciáján a Bagdadban egy amerikai légicsapásban megölt Kaszim Szulejmáni al-Kudsz parancsnok kapcsán megjegyezte, hogy az iráni tábornok számtalan ártatlan ember haláláért volt felelős. Számos országot destabilizált, évtizedeken át hintette a félelem, szenvedés és gyötrelmet magvait, és még szörnyűbb dolgokat tervezett. Trump elnöknek pedig elismerés jár a gyors, merész és határozott fellépésért. Az iráni fenyegetésről azt mondta, hogy „Irán el akar pusztítani minket. Bárki is próbál megtámadni minket, megsemmisítő csapást mérünk rá.” Netanjahu továbbá hangsúlyozta, hogy Izrael teljesen mértékben az Egyesült Államok mellett áll. „Amerikának nincs jobb barátja Izraelnél, és Izraelnek nincs jobb barátja az Egyesült Államoknál.”
Gazdaság:
A növekedés extenzív tartalékai kimerültek, ezért indokolt meghozni azokat a termelékenységet, gazdasági hatékonyságot javító intézkedéseket, amelyek révén nemcsak 2020-ban, hanem középtávon is fenntartható az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedés – állapította meg a Költségvetési Tanács (KT), amely Kovács Árpád elnök vezetésével, a testület tagjainak – Domokos Lászlónak, az ÁSZ elnökének és Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének – részvételével megtartotta idei első ülését. A tanács úgy ítélte meg, hogy az idei költségvetés az EU átlagát jóval meghaladó gazdasági növekedésre épül. Az államháztartás működésének pénzügyi feltételei biztosítottak. Stabilitás van. A GDP-arányos államadósság csökkenését nemcsak a gazdasági növekedés prognosztizált magas mértéke alapozza meg, hanem – a tartalékok figyelembevételével – az államháztartás kiadási és bevételi oldalának egyensúlya is.
Időjárás:
Pénteken felhős idő lesz, párásság is előfordul, de időről-időre vékonyodik, kis körzetekben, átmeneti időszakokra fel is szakadozhat a felhőzet, majd ismét felhősebbre fordul. Csapadék nem valószínű az országban. A Dunántúl térségében, különösen délnyugaton kifejezetten enyhének ígérkezik a délután, míg északkeleten fagypont köré enyhül csak a reggeli hideg.
Éjszaka, a Dunántúl keleti térségében és a középső országrészben feltámad az északnyugati szél. Ott változóan felhős-csillagfényes, míg északkeleten párásodó, foltokban ködös idő várható. A szélcsendesebb Nyugat-Dunántúlon is képződhetnek ködfoltok. A szeles területen fagypont körül marad a hőmérséklet, míg a szélcsendes tájakon ismét fagy várható. Északkeleten ígérkezik erősebb fagy.
A jellemző hőmérséklet átlaga péntek reggel délnyugaton 0, északkeleten -3, péntek délután nyugaton +4 – +7, északkeleten -1 – +3, fok körül alakul.




















