A katonasághoz való csatlakozás a reneszánszát éli
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában a Magyar Honvédségről, a fejlesztésekről beszélt, de természetesen az ország biztonsága is szóba került.
Az államtitkár beszámolt arról, hogy idén már megtörtént a Magyar Honvédség téli átállása, minden ehhez szükséges intézkedést már megtettek.
A politikus beszélt a menekülthelyzetről, mint megjegyezte, az látszik, a feszültség egyre nő a határon, így a nyomás is folyamatosan nő a kerítésre, ezt igazolják azok a jelentések, amelyek szerint már több mint százötvenezren vannak a Nyugat-balkánon, akik Európába akarnak bejutni. Németh Szilárd kijelentette, a kerítés a magyar határon ellenáll, ennek is köszönhető, hogy nálunk nincsenek olyan állapotok, mint Görögországban, Boszniában, Szerbiában, ez utóbbi ország magyarlakta területein is egyre többen jelennek meg a migránsok. Ám az is igaz, hogy a magyar katonák, rendőrök, valamint a jogi, műszaki határzár szilárdan tartják az ország határát, ami nem csak a magyarok biztonságát, hanem egész Európa biztonságát is szolgálja, azaz azokat is védi, akik a legnagyobb hanggal mondják, jöjjenek a menekültek nyugodtan.
Azt is megjegyezte az államtitkár, hogy sikerként kell elkönyvelni azt, hogy a NATO legutóbbi csúcstalálkozóján a szervezet a legnagyobb kihívások közé sorolta a migrációt, valamint az ezzel együtt járó terrorizmust.
A menekültek helyzetét illetően arról is beszélt a képviselő, hogy Magyarországhoz két tranzitzónán keresztül lehet megérkezni, itt lehet beadni a menekültügyi kérelmeket, amelyeket a Genfi Konvenció is előír, az eljárások gyorsan lezajlanak, akik megkapják a menekülti státuszt, azokat természetesen megvédi Magyarország.
Németh Szilárd elmondta, minden ellenkező híreszteléssel szemben a Magyar Honvédségnél nincsenek létszámgondok, folyamatosan nő az emberek száma, példaként hozta fel az önkéntes tartalékosokat, akiknél már elérték a kilencezres létszámot. Naponta 10-15, de ennél több ember is felszerel, hogy fegyverrel védje a hazáját – tette hozzá. Mellette a hivatásosoknál is az a helyzet, hogy az altiszti akadémia dugig van, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is teljes a létszám, az érdeklődés hatalmas, minden nap jelentkeznek középiskolák, ahol szeretnék a honvédelmi alapismereteket oktatni, a kadétképzésben szerepet vállalni, polgármesterek egymás után keresik fel a minisztériumot, a Honvédséget, hogy szívesen vállalnák a településükön az új honvédelmi középiskola működtetését. Mint megjegyezte, pont az látszik, a katonasághoz való csatlakozás a reneszánszát éli, ez nem véletlen, hiszen az emberek érzik, a Magyar Honvédség nélkül nincs ma biztonság, az ország függetlensége, biztonsága, a határok védelme a katonák nélkül nem biztosítható.
Az államtitkár a hétvégén Szolnokon járt, a Honvédség helikopterbázisán, ami mára teljesen megújult, egy a legújabb kor kihívásainak megfelelő kiképzőközponttal. Az irány nagyon jó, de persze még nem ért a folyamat végére a katonai vezetés, hiszen folyamatosan érkeznek az új helikopterek, amihez a legénységet ki kell képezni. A NATO-val való együttműködés is kiváló, Magyarország a jelenlegi trend alapján képes tartani a vállalását, amit a szövetség felé tett, azaz 2024-re sikerül elérni a honvédelmi kiadások emelését az ország GDP-nek a két százalékáig. Hozzátette, ezt nem csak a NAT-nak tett vállalás miatt szükséges, hanem azért is, mert ezeket a haderőfejlesztési célokat a Zrínyi 2026 Program is tartalmazza. Például 2020-ban több mint 600 milliárdos költségvetése lesz a Magyar Honvédségnek, ami egészen egyedülálló.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a szerződés szerint rövidesen megérkeznek az új harckocsik is, amelyek szintén a jelenlegi legmodernebbek.
A közelgő ünnepek kapcsán Németh Szilárd elmondta, a Magyar Honvédség a rendőrséggel és más szervekkel együttműködve jelen van az összes nagyobb szabadtéri rendezvényen, hogy az emberek biztonságát szavatolják, ami sikerül is, ezek után nem véletlen, hogy ma Budapestet tartják a világ egyik legbiztonságosabb városának.














